Officer's log, supplemental

-Maguk elcsalták a haláltól a jogos győzelmét. Így nem bukhatnak el. Örömmel ugranak majd páros lábbal a pokolba, mert tudják: maguk visszatérnek!
Elégedetten nézett végig a hetvenöt saját, friss katonáján, ahogy a hangárban sorakoztak vénásvér-vörös egyenruháikban.
Szavaival egyben még megemlékezett a hét walesi ODST deszantosról, akikkel az első Noble-bevetésén lett egy szakaszba osztva. Akikkel egész jól összebratyizott bevetés előtt, még a hírhedt Spartan-Pokolugró viszálykodás ellenére is. És akik mind a heten odavesztek, amikor a UNSC Hadiladik drabokra tépte magát alattuk. A welsh sirámot Merel már nem tudta volna felidézni, amit a Pokolugrók akkor kiejtésre megtanítottak neki, de a fordítására arra emlékezett, és egy kicsit alkalomhoz igazítva továbbadta az új szakaszának.
Ezek a vörösingesek szerepükben még hasonlítottak is kicsit az ejtőfülkésekre, olyan bevetésekre képezve, ahova az általános gyalogság nem jöhetne szóba.
-Elítéltek. De maguk mégis azt választották, hogy fegyvert fognak, és lesznek megvetett, névtelen hősök. És erre a legjobb helyen is járnak! Olyan kalandokban lesz részünk itt, hogy ha hallanának róla, a hadsereges katonák is azt kívánnák, bár ők lennének a maguk helyében.
A katonák csak pár órája voltak a fedélzeten, de Merel ezt is alig tudta kivárni, még a páncéljából se építkezett ki, amióta feljöttek az LV-426os holdról. Voltak adminisztrációs folyamatok, amiket ki kellett így is várnia, azalatt kipingálta a katonái új, Umbrához tartozó dögcédulái hátoldalát. Az egésznek megvolt persze a maga rendszere is.
-Bármi kérdés?- nézett végig az embereken, hóna alá csapott sisakkal. Többen váltottak kérdő pillantásokat, de csak egy nagydarab férfi szólalt is meg végül.
-Csak egy dolog, minden kijáró tisztelettel: ha ilyen nagyságra vagyunk hivatottak, miért is egy középiskolás csitri alá lettünk beosztva?
Merel egy kedves mosollyal sétált oda a vörösingeshez, majd belenyúlt a gallérjába, és a dögcédula-láncánál fogva húzta közelebb az arcát a sajátjához.
-Mert ennek a csitrinek a gyerekkori játékbabái is a lőtér túlvégében álltak.
Merel a másik kezével a Mjolnir mellvértjére rögzített tokból kihúzta a rohamkését, és a dögcédula hátoldalára pingált virág egyik szirmát lekaparta vele.
-Majd ha rájön, ez miért büntetés, megérzi majd a hiányát is.- mutatta a katona arcába a megcsonkított mintát.
-De legyen jó kisfiú, és az is lehet, hogy visszafestem még.