Archív - Űropera: Umbra

Merel
Az ASR Umbra kilépett térsebességbe, és elkezdett közeledni a naprendszer legközelebbi bolygójához, első útja potenciális céljához.
A Shepard osztályú lopakodófregatt Andorath admirális személyes projektjének része volt, új, hasznos technológiák felkutatásával megbízva. Elsősorban potenciális fegyvertechnológiákat kutatott. Elsősorban Andorath másik személyes projektje, a leendő Emperor zászlóshajó részére.
-Uram, fogunk egy jelet.- Jelentette a kommunikációs tiszt a kapitány Dr. Nihilusnak, ahogy az Umbra a gázóriáshoz közeledett.
-Nem... kettőt...- helyesbített a tiszt elbizonytalanodva, ahogy a ráált a jelre, és az kibontakozott számára.
-Az egyik általános MEB vészjel, nyílt csatornán. Civil. A másikat nem sikerül azonosítani- fejti ki a tiszt kis szünet után. -A bolygó egyik holdjáról jönnek, az LV-426-ról. Nagyjából egy helyről, de a légkör szórja a jelet, nehéz pontosan behatárolni.

***

-Kérjük, Virágszál és Miss Kisasszony jelentkezzenek a parancsnoki hídon.
-Hé!- Nézett fel Merel a pisztolyából a női géphangra, ami a hajó hangrendszerén részben őt kereste. Minden bizonnyal az Umbra fedélzeti VI-a lehetett, de a lány az út alatt talán először hallotta személyesen. Gyorsan összeszerelte a Misriah M6D pisztolyt, az ő személyes szíve csücskét, és a combjára csapta, ahol a szolgálati egyenruhája nadrágjába is beapplikált magnetikus fegyvertartó rögzített is, akár csak a Mjolnir páncélzatáé, és már indult is. Miután a fegyvertár és lőtér belső pajzsa deaktivált, ki is lépett az ajtón, és sietett a hídra. Ha őt is hívták, akkor valami készült, és a küldetést ismerve ez kalandokat ígért. Lelkesen hagyta hát hátra a fegyvertárát ilyenek reményében. Mert volt egy saját fegyvertára! Persze csak a legénységi fegyverekhez és a saját kis gyűjteményéhez volt hozzáférése, valamint erősen gyanította, hogy a hajó külső pajzsaival vetekedő bélés a falakban is főként miatta lett beépítve. Mert senki nem hiszi el, hogy nem szedné szét belülről az egész hajót csak azért, mert rá van bízva pár puska. És legalább azok is kifogástalan állapotban vannak folyamatosan. Úgy nyolc éves kora óta kifogástalanul tud fegyvert karbantartani, ez is egy előnye a Spartan program képzésének. És így a lőtér rész is alkalmas legalább olyan vicces kedvű fegyverek kezelésére is, mint a Doki Begyűjtő puskája - aminek a hatékonyságáról a Citadella Osiris Klubját nyugodtan meg lehet kérdezni, köszöni, már jobban van - és biztonságosan gyakorolhatóak tech képességek és a biotika is. Már annak, aki tud olyat.
-Mi a hézag, hapsikám?- Tiszteleg vigyorogva Merel, ahogy a hídra ér.

Ailys
Az ember a hangár túlsó végében túl gyakran nézett fel Ailysra, ahhoz képest, hogy épp szerelt valamit a shuttle-ök mellett. Komolyan azt hinné, hogy az asari nem veszi majd észre a folytonos feltekintgetést? Félelem? Megvetés? Kíváncsiság? Mindegyik egyszerre? Ilyen messziről nehéz volt megállapítani, és különben is Ailys figyelmét jelenleg a hangár hátuljában kikötözött boksz-zsák élvezte. Amikor felléptek az ASR Umbra fedélzetére, külön felhívták Ailys figyelmét erre a kis extrára, ami egyelőre kellemes elfoglaltságot biztosított számára. A Dokival és a Monstrummal ellentétben az asari nem kapott különösebb szerepet a hajón. Talán, mert nem akarnak semmi fontosabbat rábízni vagy, mert van annyi eszük, hogy inkább nem ugráltatják. Vagy, mert tudják, hogy úgysem fogja elvégezni a neki szánt feladatokat, ha úgy tartja kedve. Mindegy is. Ailys egyelőre jól elvolt. Egymás után adagolta az ütéseket a boksz-zsáknak, egy szinte már meditatív, szabályos ütemet diktálva egészen addig, amíg meg nem szólalt a fedélzeti VI hangja az intercommon keresztül.
„Kérjük, Virágszál és Miss Kisasszony jelentkezzenek a parancsnoki hídon.”
A „virágszál” szóra a boksz-zsák egy meglepetésszerű, nagy lendületű biotikus pofont kapott, aminek erejétől kilengett, amennyire tudott, de nem esett benne semmi kár. Ailys megállt, és tekintetét a kijáratra szegezve elejtett egy haragos sóhajt. Enyhén frusztrált arccal – legalább is Ailys érzelmi skálájához igazodva – levette vékony védőkesztyűit, ledobta őket a boksz-zsák mellé, majd az ajtó felé indult. Az ember jól láthatóan igyekezett visszatérni szereléséhez, és nem nézni Ailysra, de látszott, hogy így is követi minden mozdulatát. Az asari ahelyett, hogy egyenesen az ajtóhoz ment volna, enyhe kitérőt tett, és a tőle megszokott ragadozó-szerű mozgásával elsétált az ember mellett, méghozzá kényelmetlenül közel hozzá.
- Ne aggódjál, kis barátom, jövök én még vissza… - vetette oda neki, majd kilépett az ajtón.
Ahogy lendületes lépéseivel végigment a folyosókon, felkiáltott a virtuális női hangnak.
- Héj! VI! Hol a ki-becseszett hardvered?
- A hajó VI Core-ja az Engineering részlegen található, közvetlenül a hulladékmegsemmisítő mellett.
- Hm… nem kell messzire mennem akkor… - morogta orra alatt az asari, majd belépett a hídra, ahol már a monstrum-lány szemmel láthatóan alig várta, hogy megtudja, miért hívatta őket Nihilus.

Bean
A B328 segédprocesszor 18. GPIO lábán a feszültség hirtelen magasabbra ugrott. A központi memória vonatkozó tartalma alapján a segédprocesszor alvó állapotból teljes sebességre kapcsolt és jelzést küldött a pozitronagynak. A pozitronagyba kezdtek beérkezni az őt körülölető bionikus test impulzusai, a lassú lüktetések, szinuszok, apró érzékelők milliói. Egy szívdobbanás ágyúdörejként lökte ki az hangszenzor érzékelési határát. Az energiacellák maximumon.
- Csak még 5 mikroszekundum! - futott át a pozitronagy hetedik palástján a gondolat, miközben szándékosan hátrébb sorolta a vizuális szenzor egyre sürgető bejelentkezési kérelmeit a prioritási sorban. A segédrpocesszor újra jelzést küldött. Bean hangosan sóhajtott és kinyitotta a szemeit.
- Belehalnál, ha jelzések helyett elküldenéd egy üzenetben, mit akarsz? – morogta maga elé, miközben kilépett a töltő állomásból és belebújt egy gyerekméretű fekete egyenruhába.
- Nyilvánvalóan nem halna bele – közölte a pozitronagy harmadik palástja a hetedikkel. Bean saját magára szigorúan a negyedik paláston kívüli rétegekként tekintett - ami azon belül van, az csak egy ostoba számítógép – gondolta gyakran. Persze kényelmes dolog volt, hogy ha valamilyen információra volt szükség (például hol van a VI Core), az első palást rögtön közölte a választ (Engeneering B271), vagy az útvonalat betáplálni és a második palástra bízni a mozgást. De a harmadik palást szigorú logikája örökös belső konfliktus forrása volt.
- Hé, kisember, figyelj, hová lépsz! – Bean az utolsó pillanatban lépett ki a határozott léptekkel közeledő asari elől.
- Miért hívott Nihilus? – kérdezte Bean.
- Ha te sem tudod, szerinted nekem mennyit mondott?
- „Kérjük, Virágszál és Miss Kisasszony jelentkezzenek a parancsnoki hídon.” – vigyorodott el Bean, miközben szó szerint idézte a fedélzeti számítógép naplójából a nemrég elhangzott üzenetet.
- És te? Vagy Kisasszonynak érzed magad ma reggel? – kérdezte Ailys, miközben összeborzolta a nála jó két fejjel alacsonyabb android haját.
Bean arcáról lelohadt a mosoly.
- Nem. És nekem máshogy jelez, ha rám van szükség. – mondta komoly képpel, és fél kézzel kisöpörte a hajat a szeme elől.

Nihilus
- Remek... fogja be a jeleket és irány az LV-426 hold. Próbáljon minél közelebb juttatni, addig a laborban felkészítem a felszerelést. Hivassák ide Merelt és Ailyst!
Nihilus a hídról egyenesen a laborjába ment, s közben jelzést küldött a csapat androidjának: Beannek.

***

Már mindenki a hídon volt, mikor Nihilus belépett, s betolt magával valamilyen szállító konténereket.
- Nos látom mindenki sikeresen ideért... bocsánat a késésért!
- És mi lenne ami miatt ilyen sürgősen ide kellett jönnünk? - kérdezte Ailys
Nihilus háta mögött egy asztal ketté nyílva egy holo-csillagtérképet hozott elő.
- Lényegében: a célállomásunk egyik holdján, pontosabban az LV-426-on anomáliákat észleltünk. Méghozzá köztük van egy MEB segélyjelzés is, a másik mibenlétét nem sikerült kideríteni, de helyileg megközelítik egymást.
- Aha... - választolt az asari.
- Hamarosan megközelítjük a hold légterét, szóval készüljetek fel, s a leszállóegységnél fogunk ismét találkozni...
- És azok a dobozok mit tartalmaznak? - kérdezte Merel.
- Új felfejlesztett felszerelés mindannyiunk számára, nem tudjuk mivel találkozunk odalenn, tehát érdemesebb felkészülni - majd Merel felé tekint - a Mjolnir páncélodat felfejlesztettem, mobilisabbá tettem a fel-levételt, s megerősítettem a mechanikus és energia pajzsait - tolta át az egyik szállítódobozt Merelnek - valamint a Begyűjtő puska tervei alapján mellékeltem egy sugárpuska kiegészítőt, melyet az alap gépkarabélyodra tudsz erősíteni, taktikai felszerelésként.
Majd a másik dobozhoz ment, melyet Ailys felé tolt.
- Mivel új exoskeletont készítettem magamnak, a régit felújítottam, s átalakítottam, hogy jó legyen rád, s működjön, ha te hordod. A ruha mechanikailag nem véd úgy, mint Merel energiapáncélja, de barrier erősítői igen fejlettek, valamint a biotikus képességeid is jóval hatékonyabban tudod kezelni a ruhában. Közelharcra is megkapod átalakítva a régi pengémet, melyet omni-pengéből átalakítottam biotikus warp-pengévé.
S elindult a laborja felé.
- Készülődjetek össze, nekem is van még mit összeraknom, fél óra múlva a leszállóegységnél találkozunk.

Merel
-Yayzies!- Állapította meg Merel, ahogy szinte pattogva tolta a szállítóládát a fegyvertár felé. A páncélját átvehette volna a kabinjában is, de így, hogy volt egy részecskesugár-modulja is, nem tudta nem egyből kipróbálni azt is, ment hát oda, ahol arra is volt lehetősége, hogy fegyvert bütyköljön.
A Doki nem is tagadhatná, hogy ez az ő hajója: A fegyvertár belső pajzsa már csak a tényre is aktiválódott, hogy B043 őrmester IFF azonosítója belépett az ajtón. Tehát Merel. Rajta kívül üres volt a terem. Miért hiszi róla mindenki, hogy a puszta jelenléte már fizikailag káros hatással van a környezetére? A legénység is minden alkalommal úgy kér tőle engedélyt a lőtér használatára, mintha Merel személyes szekrényéhez kérnének hozzáférést. Van igazi személyes szekrénye is, azt tessék aszerint kezelni.
Bár tény, hogy legalább nem szokták zavarni se sokat. Ennek fényében át is vette az egyenruháját a Mjolnir páncél kezeslábasára, amin meg is találta az első újítást, egy összekapcsoló panelt a szegycsontjánál. Ezt kapcsolva érezte is, hogy a kezeslábas illesztései záródtak, és a hidrosztatikus gél réteg ráilleszkedett a teste formájára: a páncél aktív volt. Készenléti állapot lehetett, mivel az erőfokozó rendszerek még nem léptek műkodésbe, nem kezdtek helyette dolgozni. Gyorsan előkereste a sisakját, és felvette, lévén az elsődleges kezelőfelülete, bár hagyományosan az utolsó darab szokott lenni.
Ahogy a sisak kapcsolta a neural link-jét és a páncélt, meg is jelent a vizorján egy teljesen új felület, a páncélzárási rendszer kezelőfelülete. Na igen, így márvalamivel könnyebb értelmezni. Ennek segítségével már jóval könnyebben ment a páncéllemezek felépítése magára, bár minden darab zárásához hosszú gondolat-szemmozgás parancssor tartozott. Hosszú művelet, de biztos. Lehetetlen véletlen oldani, és az egyetlen manuális kapocs, a kezeslábas panelje a szegycsontján, teljesen hozzáférhetetlen volt, amint a mellvért felkerült és záródott.
Valami persze végig nem akart stimmelni a páncélzattal kapcsolatban, de csak így, a teljes összképen végignézve esett le a lánynak, hogy mi is történt. A korábban fehér-sárga páncéllemezek újra lettek festve, a kezeslábas rész színével megegyező feketére, a sárga díszítő másodszín kivételével. Ami kriminális. Mármint főként Merel részéről, hogy egy fehérről feketére való átfestés ennyire nem tűnt fel neki egy hosszú öltözködés alatt. Bár Nihilus részéről is, hogy különösebb szó nélkül átfestette a páncélt, amit számon is fog kérni rajta, bár a lány be kellett vallja, jól nézett ki ez a gyalogtank feketén is.
Amint a teljes páncélzat egyben rajta volt, Merel újra érezte a Mjolnir megnyugtató biztonságát, és amire nem is számított, még egy kicsit biztonságosabbnak is, miután ő maga rögzítette az elemeket saját parancsaival.
Azt tudta, hogy biotikát, vagy ahhoz hasonló hatásokat lehet elérni technikai úton is, és ezt alátámasztotta az is, amit Nihilus az Ailysnak adott kardról mondott, miszerint biotikusra cserélte a pengéjét, és Merel látni is vélt némi kékes izzást mindig, amikor egy adott páncéldarab záródott, ezt az egyik alkarvédővel többször el is próbálta. Arra a következtetésre jutott, hogy a zárszerkezetek igazából változatlanok, és egy valamilyen erőtér generátor végzi azokat a lépéseket, amit eddig Nihilus csinált biotikusan minden alkalommal, amikor leoldotta a vértlemezeket.
Közben a páncélzat rendszere teljesen felállt, aktiválódott a pajzs is, és a sisakmonitor beállt az alapértelmezett kijelzésekbe.
Merel végigellenőrzött minden rendszert. Fegyverkeresés. Az M6D ikonja meg is jelent ott, ahol a pisztoly az asztalon feküdt. Kézbevette és maga elé tartotta. Fegyver és lőszerkijelzés stimmel, a célkereszt követi az optimális lövedékpálya végpontját, és fedi a szórási területet. A fegyvert a combjára csapta, majd a szerelőasztalhoz tartozó széket átlökte a terem túlvégébe, a mozgásérzékelőn lekövetve a guruló ülőhelyet. Szürke pont: IFF vagy civil azonosító nélküli mozgó test. Miközben visszahozta a széket, leellenőrízte a kijelző közepén megjelenő sárga pöttyöt: mozgó test, szövetséges IFF. Történetesen saját maga.
Következő. Sávkijelzők. Kék csík: kinetikus pajzs. Gyönyörűségesen végigtöltődött még amikor a pajzsrendszer felállt. Szakaszos sáv, jelenleg kék: Életjelek, akciónézet. Egy gondolatparancsra megjelent a részletes lebontás. Vérveszteség, sérülések: helye, fajtája, egyéb hatások, mint agyrázkódás, sokk, akciónézetben egy szakaszos csíkká értelmezve, ami gyorsan átlátható jelzést ad arról, a használó milyen messze van az eszméletvesztéstől, egy szemparanccsal lehozható a pontos diagnosztika.
Sárga sáv: Ez új. Merel megnyitotta ennek is a részletes lebontását, amiből kiderült, hogy a páncélzat integritása, az életfunkciókhoz hasonló akciónézetbe értelmezve. Struktúrális integritás, légmentes záródás épsége, esetleges hiányzó elemek, mint például felcsatolatlan páncélzatdarab. Minden kifogástalan állapotban.
Ahogy még utóljára lefuttatott ezen a rendszeren is egy részletes diagnosztikát, Merel észrevett valami érdekeset, mégpedig a páncélzat integritás részletes lebontásában: biotikus védelem. Nihilus beépített volna a páncélba egy ilyen réteget is? Végre nem lesz teljesen védtelen egy biotikus támadó ellen, mint az Osiris Klub rajtaütésekor volt. Legközelebb már nem fogja az a nő se felkenni Mereel négy páncélozott mázsáját a falra, mielőtt a lánynak lenne alkalma rálőni. Jó, az mondjuk azért se, mert Grull, a Krogan, aki üt, ott egyből ki is festette a bejáratot a biotikus hölggyel, de az részletkérdés. Persze ha Merel kaphatna biotikus beültetéseket, az még mindig jobb lenne, de azért ez is elég hasznos lesz majd.
Ezután a fegyvermodult vette kézbe a lány, majd a személyes fegyverszekrényéhez ment a szerencsés kiválasztottért, akire a részecskesugár modul kerülni fog.
A 'Valam hajóúrtól származó Covenant tűfegyver ugyan cuki volt - és annál hatékonyabb - de semmi mód szabványos rögzítésre, valamint az az egy tárnyi volt a lőszerként funkcionáló rózsaszín kristályokból, ami a sün-bogárszerű fegyverből meredezett. Kizárólag kiállítási darab, bár gyönyörködni lehet benne rendesen. Az Andorath-tól kapott MEBes plazmapuska és a hajón is elérhető Citadella-szabvány M-8 Avenger már sokkal használhatóbbnak tűntek, de végül Merel öreg barátját választotta e nemes szerepre, a Misriah fegyvertár MA37-est, ami még annak idején vele együtt érkezett ebbe az új világba, még a UNSC Hadiladik egyik túlélő darabján.
Rövidesen a festett virágokkal díszített gépkarabély csöve alatt, ahol korábban egy lámpamodul foglalt helyet - ami a Mjolnir páncél és Merel Spartan-fejlesztései mellett egyébként is szükségét vesztette - most a sugármodul torkolata foglalt helyet. Már csak tesztelni kellett.
Merel átment a lőtér részlegre, és szabadjára engedte a részecskesugarat egy céltáblára. A sugár nagyjából egy másodpercig bírta teljes kisülésig, amit a Mjolnir rendszere egyből azonosított, és a lőszerkijelzőt kiegészítette egy melegedésjelzővel. Ami csak most kezdett lassan visszaereszkedni a kritikus tartományból. Igen, úgy tűnik ez lesz a hátránya, harci helyzetben ezt egyszer lehet csak kisütni teljesen nagyjából, úgy túlmelegszik. Végül még néhány, csupán felvillantásnyi lövés és normál tüzelési módú lövés leadásával a sisakmonitor kiegészítette a célkeresztet a sugármodul csőhöz képesti magasságkülömbsége szerint.
Merel ekkor nézte csak meg, hogy mennyi ideje van indulásig. Öt perc. A gépkarabélyt a hátára csúsztatta, még a tompított M6C pisztolyát a másik combjára rögzítette, feltankolt annyi lőszerrel, ami elfért rajta - ez agy sorkatonának többnapos bevetésre elgendőt jelentene - és már rohant is a hangár szintjére.

***

Az ASR Umbra percek alatt eltűnt a látható tartományból, ahogy a leszállóegység átereszkedett a zavaros légkörön a civil vészjelet követve.
A Kodiak a kolónia kijelölt leszállóterén landolt, és miután a légkör tartalmát biztonságosnak azonosították a szenzorok, a kis társaság tagjai kiszállhattak körülnézni.
A táj sűrűn tele volt szórva cifra kőformációkkal, és a szél laza füstszerű felhőket fújt keresztül szünet nélkül a tájon. Az innen már zavartalanul vehető vészjel által megadott adatok alapján a kolónia elsődleges célja egy, a távolban látható, hegyni méretű épület, egy légkörfinomító üzemeltetése volt, vélhetőleg későbbi szélesebbkörű kolonizálás céljára.
A leszállópálya mellett egy nagy tábla hírdette a kolónia, Hadley's Hope nevét és 158 fős lélekszámát, mögötte modulszerű épületegyüttessel egy szoros blokkban, egyértelműen még a kezdeti kolóniaépületek, környezeti elemek ellen megerősített, döntött falakkal.
Merel volt az első, aki kilépett a leszállóegységből, fegyverével a környező sziklákat pásztázva, időről időre hőképpel is körülnézve a folyamatos füstszerű szürke köd miatt, de nem látott önmagukon kívül semmit mozogni. A mozgásérzékelő is ezt erősítette meg.
Odament a kolónia kapujának a vezérlőpaneléhez, de mint az jelezte is, a kapu biztonsági kódra nyílt csak. Bár a táj nem nézett úgy ki, mintha itt bármi megélt volna, ami ellen védekezni kellett, lehetett karanténrendelet is, vagy egyéb módon a vészjellel kapcsolatos a lezárás.
-Ide kéne egy kódtörés.- Tájékoztatta a többieket a kommcsatornán keresztül. Bár a sisakja egész jól szűrte, ez a szél süvöltött időnként úgy is, hogy métereken belül már nem hallotta volna az ember a normál beszédet, hát Merel inkább biztosra ment.
-Zárva van a kapu.

Bean
- Egy pillanat – sugározta Bean a rádióba, és odament a szebb napokat is látott kapuhoz. Ahogy közelebb lépett, a panel alatt megbújó áramkörök elkezdtek kirajzolódni a tudatában. A mágneses rezonancia apró eltérései alapján kialakult képet a látott kép fölé helyezte, gyakorlatilag átlátott a falon. A zárszerkezet öreg volt, régi modell, de jó biztonsági protokollokkal, nem egyszerű feltörni. A biztonsági chip nyolc nagy szervo-vezérlőhöz kapcsolódott, amik a zárakat a helyén tartották. Az egyik zár deformálódhatott az idők során az erős igénybevételtől és nem volt a helyén, de valaki egy darabka kábellel rövidre zárta az optikai érzékelőt, így a rendszer biztonsági protokolljai nem léptek életbe. Bean egy rövid hibaüzenetet küldött a vezérlőnek, amivel jelezte, hogy a nyolcadik zár hibás. Az ódon szerkezet erre feléledt és megpróbálta a deformálódott fémdarabot a helyére tuszkolni. Harmadik nekifutásra a rendszer biztonsági protokollnak megfelelően az összes zárat kioldotta, hogy megpróbálja újra a zárási folyamatot. Abban a pillanatban, hogy a zárak megmozdultak Bean egy villámgyors mozdulattal belökte az ajtót.
- Hölgyeim! - mutatott az ajtóra kaján vigyorral.
- Ne húzd ki a gyufát! – Közölte Merel, miközben átlépett a küszöbön.

Nihilus
Nihilus a kompon belül még a műszerekkel a környezetet tapogatta, de kifejezetten aggodalomra adott okot, hogy szinte vakok voltak a felszíni műszerek, sőt még a hajóval se tudott kommunikációs kapcsolatot létrehozni.
Majd kiindult utolsónak a kompból, beizzítva új nano-exoskeletonját. A régihez hasonló volt, de valamivel vastagabb, harciasabb kivitel több móddal ellátva. Küllemre a legnagyobb különbség az volt, hogy teljesen fekete volt és a páncél fényei a különböző módokat jelezve váltottak színt. Jelenleg minden fény felizzott kék színnel, jelezve, hogy a biotik képességeit hangsúlyozza jelenleg a ruha. A másik újítás volt, hogy a hátán a tech-íj mellett egy puska is helyet foglalt.
Előre ment a többiekhez.
- Nos, újabb és újabb problémákba ütközünk... - mondta a többieknek.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Merel.
- A hajó szenzorai itt a felszínen is ugyan olyan tompák, mint az űrből, s a kommunikációs csatorna is meghalt. Tehát lényegében vakon vagyunk itt... ez nem szokványos, legyetek résen!

Merel
-Ne húzd ki a gyufát.- Vigyorgott Merel az androidra. Kár hogy ez nem látszott ki a sisakból. -Én vagyok az őrmester, ez nekem a szövegem.
Belekapaszkodott a résre kinyíló zsilipajtó egyik szárnyába, és betolta a falba, hogy egy bő embernyi rés legyen rajta.
-Hallottuk a kapitányt: vizuálison vagyunk, mindenki figyel.- Vázolta fel újra a helyzetet, ahogy előrement az ajtón keresztül.
Bent félhomály volt, ahogy az üres folyosókat csak azok a fények világították be, ahol még megvoltak, és a sötét színű fém falak sem segítettek az összhatásnak. A hatszög keresztmetszetű folyosók mind a hat fala mentén csövek futottak végig, a mennyezeten és padlón ezeket rács, járórács fedte, illetve oldalról korlát futott végig: egyértelműen a kezdeti moduláris kolóniaegységek, amik valószínűleg a telepesek hajójából lettek kiépítve. Valószínűleg még nincs értelme kiépíteni a kolóniát, ameddig a finomító dolgozza át a légkör összetételét.
-Kézifegyver találatok. Kinetikus.- Állapította meg Merel az egyik falba ütött lyukakat. Apró lyuk, nagy horpadás, amilyet a Citadella-szabvány fegyverek homokszemnyi lövedékei hagynak, tehát civil. A MEB-erők alapfelszereltsége inkább használ ballisztikus lőszereket, kilenc milimétertől fölfele. A közeli sarkon befordulva további károk váltak láthatóvá, a plafonon a fedőrácsozat több helyen le volt szakadva, cafatokra szakadt fémfólia-csövek és vezetékek lógtak belőle, néha egészen a padlóig is. Merel megtorpant, ahogy érezte a lába alatt meghajlani az acél lemezrácsot, és egy feltartott ököllel jelezte a többieknek is, hogy megállnak.
Visszalépett egyet, és leguggolt megnézni a padlót, mert korábban a rácsozat gond nélkül bírta a négy mázsás súlyát.
-Ezt nézzétek.- Hívta oda a többieket is a jelenséghez. Egy jó tányérnyi méretű lyuk volt a rácson, és alatta a padlón, amin keresztül az egy szinttel lejjebbi folyosóra is le lehetett látni, kevesebb, de még mindig látható lyukakkal az ottani padlón is. Merel szemügyre vette a padlót, ahol meghajlott: a lyuk miatt semmiben végződő rudak a tövükben meghajlottak. A végük, körben az egész széle a lyuknak durva, "rágott" fém volt, mint ha kiolva vagy maródott volna. A lány hozzányúlva látta, ahogy a pajzs-kijelzője épp csak egy hajszálnyit esik.
-Ezt még nézzük meg, hőkép alapján sem izzik, de a pajzsomat mégis sebzi.- Közölte a megfigyelését, főként Nihilussal, mint a tudósukkal.
Ezután felállt, és óvatosan manőverezve kikerült még pár hasonló lyukat, ahogy tovább indult. A többieket valószínűleg elbírná a padló, nem lévén négyszáz kilósak.
A folyosó ládákból és hulladékokból összerakott barrikádban végződött, amennyire át lehetett rajta látni, csak még több kár látszott a folyosón.
-Izgi csata lehetett ez itt.- Állapítja meg Merel, a sisakja elrejti a többiek elől egészségtelenül lelkes arcát.
A folyosó a barrikáddal megszakadt, de a közelében nyílt egy ajtó. Med-labor. Merel ide is benyitotta az ajtót, fegyverével pásztázva a teret. A plafonról itt-ott lógott a világítás, azon kívül leginkább csak az asztalokon hagyott felszerelések voltak a terembe, meg egy távolabbi részében üvegtartályokban furcsa állatok áztak valami folyadékban.
-Mozgásjel!- Kiáltott fel hirtelen Merel, ahogy egy szürke pötty jelent meg a társaság négy sárga pöttye mellett. Egyből el is indult a folt mozgását annyira követve, amennyire a terep engedte. Nem az elsődleges térben mozoghatott, a termekben és folyosókon, mert a jel alapján minimum egy nagyobb testű kutya méreteivel rendelkezhetett, maximum nagyjából egy Covenant gruntéval, úgyhogy a lány átváltott hőképre.
-Közepes testű, nincs regisztrált IFF.- Jelentette menet közben még a további adatokat a többieknek, amit a mozgásérzékelő szürke pontja alapján meg tudott álapítani
A folyosóra érve kellett kerülnie egy-két sarkot, hogy beérje a jelet, de onnantól a vöröses folt élénken látszott a rácsok hideg kékje között: a karbantartó és szellőzőjáratokban mozoghatott.
Közelebb érve a Spartan visszaváltott normál képre. A jel, mint láthatóvá vált, egy tíz év körüli kislány a folyosó oldalában kuporgott egy hosszanti csövek alkotta rács mögött.
-Jól van, nyugi.- Próbálta Merel minnél nyugtatóbban mondani a rémült gyereknek, közben elrakta a hátára a gépkarabélyát, majd megmutatta az apróságnak a két, mostmár üres kezét.
-Rendben, nyugi, itt vagyunk, mi vagyunk a felmentősereg.- Próbálta nyugtatgatni tovább Merel a lányt, majd miután eszébejutott, hogy talán nem egy tankember a leg meggyőzőbb ábrázat erre a célra, levette a sisakját, hogy megmutassa a kislánynak a maga, szintén elég gyerekszerű arcát alatta.
Megpróbálta a túlélő felé nyújtani a kezét, de a kislány erre újra eliramodott, és megcélzott egy szellőzőjáratot.
-De mán! Hozza ki valaki, aki befér!- Kiáltotta oda a többieknek. Ment volna ő is, alapból még be is fért volna a szellőzőbe ruhában, de ennek a páncélnak csak a torzója se fért volna rendesen el benne, ha nem eleve beszorul. Inkább újra felvette a sisakját, hogy a mozgásérzékelőjét láthassa legalább, és azzal tudjon asszisztálni.

Nihilus
Nihilus közelebbről megtekintette a padlón lévő lyukat, s elemezni kezdte vizorja segítségével.
- Hmm... gyors korrózió okozta deformáció, a korrodáló hatása még mindig megvan, alacsony pH szinttel... Tehát, valami igen erősen maró savval van dolgunk.
- Mozgásjel! - kiáltott Merel.
Reflexszerűen Nihilus páncélján minden szín zölden kezdett el izzani, s gyorsan kezében termett az íja. ő is elkezdte átpásztázni a terepet, s észre is vette a jel forrását. Mikor gyorsan ismét mozgásba kezdett, Merel utána próbált menni, de egy szellőzőnél megakadt.
- De mán! Hozza ki valaki, aki befér!
- Bean! Menj utána, mi itt körbenézünk - mondta Nihilus.

Bean
- Hozza ki valaki, aki befér! – szólt hátra Merel.
- Bean! Menj utána, mi itt körbenézünk - mondta Nihilus.
- Oké, oké, megyek. Tőlem talán nem kap sikító frászt.
- Mert még nem próbáltad neki elmagyarázni a Riemann-féle Zéta függvény hatását a kvantumfizikára, miközben össze vagytok zárva egy apró űrkompban… - motyogta Ailys.
Bean négykézláb bemászott a szellőzőbe, amiben a kislány az imént tűnt el. Ahogy a szellőző és a kivilágított folyosó hátramaradt a fény gyorsan halványult. Az alumínium cső élesen jobbra kanyarodott, és teljes lett a sötétség, csak a távoli tompa dübörgést lehetett hallani, ahogy haladt előre. A cső lejteni kezdett. Bean infravörös módba váltott, de a tükröződő felület miatt csak egy elmosódott zöldes masszát látott. Egy elágazáshoz ért, a hangok és az érzékelője határán fel-fel villanó jel alapján balra fordult, majd egy másik elágazásnál lefelé. A járat kitágult, már felegyenesedve is tudott haladni, szakaszonként a folyosó két oldala eltűnt, hogy egy-egy a komplexum mélyébe vezető szakadéknak adjon helyet, az állomás keringési rendszerét alkotó csövek egymásba fonódó kuszaságával, amik a levegőt, vizet, és elektromosságot juttatták el a legmélyebb pontokig.



Egy forduló után egy sarokban egy meleg vizet szállító cső mellett felhalmozott kartonlapokra lett figyelmes, rajtuk takarók egy kupacban, pár ruhadarab, egy vödör víz és egy halványan világító tablet. Bean odament és kezébe vette a tabletet. A háttérképének egy családi fotó volt beállítva, két egyenruhás felnőtt az állomás főbejárata előtt a szabad téren, a magas, vékony, bajszos férfi vállán egy 7-8 éves forma kislány ül mosolyogva, egy alacsonyabb, vörös hajú, szemüveges nő mellette áll, kettejük keze egy fiatal, 18-19 éves körüli lány vállán nyugszanak. Az idilli kép közepén a prompt egy PIN-kódot kért a belépéshez. Bean úgy számolta, húsz másodperc alatt ki tudja találni a kódot, de ebben a pillanatban az érzékelőjéről megint eltűnt a jel. Ahogy egyre mélyebbre ereszkedett a járatokba, egyre rövidebb lett a hatótáv, a jelet nyilvánvalóan zavarta valami. Az egyik takaró alól egy narancs és fekete színű plüssállat kandikált ki, Bean impulzusszerű ötlettől vezérelve felkapta és gyorsan haladt tovább a szürke pont utolsó pozíciója felé, közben korholva magát az elvesztegetett értékes másodpercekért. A cső ismét szűkülni kezdett és Bean hamarosan hason csúszva kényszerült haladni.
Egy fémes kattanás. Bean megállt. A zajok teljesen abbamaradtak. Egyedül volt a csőben. Kicsit előrébb szellőzők rácsának sorozata látszódott, halvány vöröses fény derengett át.
BOOM!!! – vakító fény, és egy robbanás jó tíz méterre Bean előtt, ahogy egy gránát-töltény a csőbe csapódott. A szellőzőben a levegő felforrt, a robbanás helyén megolvadt, majd a fal törmelékei maguk alá temették és elzárták az utat.
- Oké, akkor nem erre megyek tovább…
Bean halkan előre kúszott, és kilesett a lyukon. Egy hatalmas termet látott, a szellőző, ahonnan kinézett a plafon szintjén futott végig a keleti oldalon. A teremben konténerek tucatjai hevertek hanyagul egymásra dobálva, fentről neoncsövek burái lógtak, de csak néhány pislákolt. A vészjelző fények viszont vörösen izzottak a fel mentén végig, mutatva a menekülési utat az északi falnál lévő ajtóhoz. A bejárattól balra egy magasított szinten egy számítógép terminál kékes fénnyel világított. A bejárattól lépcső vezetett ide fel, a két oldalán korláttal biztosított pallók végig kígyóztak a raktárban a dobozok kusza halmaza fölött. A szemben lévő falon egy kisebb ajtó látszódott. A terem közepén egy sisak nélküli, szürkére festett N7 Destroyer páncél alakja sejlett fel, a vöröses fényben inkább látszott egy fekete árnyéknak, alakjához képest komikusan kicsi fejjel. Az egyik kezében egy M-100-as gránátvetővel a bejárat fölé célzott, majd gyors egymásutánban két gránátot lőtt a falra. Ismét vakító fény és robbanás, amikor Bean kinyitotta a szemét a bejáratot több tonnányi törmelék torlaszolta el.
- Rendben, azt hiszem, eleget láttam – suttogta Bean és megpróbált csatornát nyitni Dr. Nihilus felé. Semmi. – Bármi is zavarja a rádiójelet, ezen a szinten sokkal erősebb.
A terem közepén ácsorgó alak pár lépést tett, Bean felé fordult és újabb gránátokat lőtt ki. Bean mögött berobbant a szellőző csöve, a törmelék szerteszét szóródott a teremben.
- Áu! – Szaladt ki Bean száján, miközben összegömbölyödött, hogy a megégett térdéről levegye a súlyt.
A terem túlsó végén egy sikoly hallatszott, a gránátvetős alak rögtön oda fordult. Bean elborzadva látta, hogy a kislány egy oldalára fordult, nyitott konténer mögül néz a páncélra.
- Hé, csúnyaság! – Bean kimászott a lyukon és fejjel előre kiugrott. A levegőben kinyújtotta a kezét, a földet érés pillanatában összegömbölyödött és egy bukfenccel tompította a jó tíz méteres zuhanást, majd egyből felpattant. A páncélos alak visszafordult felé. Bean megpróbált a páncél fedélzeti számítógépébe belépni, hogy letiltsa a fegyvereket, de ismét nem sikerült. „Túl messze vagyok, a jelzavaró lerövidíti a hatótávot. Fizikai kontaktus kell!”
Az alak láthatóan úgy döntött, hogy az android a veszélyesebb ellenfél, és két lépést tett Bean felé, majd elengedett egy gránátot. Az jobbra vetődött és a robbanás előtti pillanatban beugrott egy konténer mögé. Bean átkapcsolt hőtérképes üzemmódra és oldalt kilesett a doboz mögül. A páncél kirajzolódott a képen, a gránátvető csöve fehéren izzott. A szemközti falon egy kisebb ajtó éppen a helyére csúszott.
- Ne! NE! Mindent tönkretesztek! – Üvöltötte az alak.
Bean gyorsan átugrott egy dobozt, majd felkapaszkodott a következőre, és annak a tetejéről elkapta a felette kígyózó palló alját. Gyorsan felhúzódzkodott, ahogy alatta egy gránát csapódott a dobozokba.
- Mennyi gránátod van még?! – suttogta méltatlankodva.
A robbanás után szálló por eltakarta az alakját, ahogy végigfutott a pallókon a páncélos figura fölé és a korláton át alávetette magát.
- Megvagy! – kiáltotta, amikor az alak páncélja mögött földet ért, de a férfi méretét meghazudtoló gyorsasággal megfordult és az M-100-as tusával arcon ütötte. Egy ember koponyáját az ütés ereje szilánkosra törte volna, Bean arcán a bionikus bőr felszakadt és egy panel kimozdult a helyéről, a hézagon át látni lehetett a koponyájában lévő ezernyi apró szenzor és műszer fényét. A páncélos alak láthatóan nem erre számított, és Bean kihasználta a pillanatnyi zavarát, kezei csukló felett szétnyíltak utat adva az android alkarjából előnyúló hosszú vékony titánból készült műszereknek, amik a másodperc tört része alatt befúrták magukat a páncél derék táji illesztései között és rákapcsolódtak annak a belső rendszerére.



Bean szemei befordultak és a külvilág megszűnt létezni, ahogy a páncél felett átvette az irányítást. Semmilyen betörés elleni védelem nem volt bekapcsolva, Bean belépett a fegyverkezelő rendszerbe és letiltott minden fegyvert, majd a biztonság kedvéért letörölte az összes fegyverhez tartozó program protokollt a páncél számítógépének memóriájából. Ezután belépett a motorvezérlőbe, guggoló helyzetbe kényszerítette a páncélt és rögzítette az összes szervomotor pozícióját, hogy a moccanni se tudjon. A páncél elsősegély rendszerének segítségével nyugtatót és fájdalomcsillapítót fecskendezett annak viselőjébe, annak a zihálása lassan egyenletes légzésbe ment át. Most, hogy biztonságban érezte magát, előhívta a HUD-ot. „A páncél energiacellái alig 8%-on. Életjelek: gyengék, de két szívverést is észlel, egy gyenge és lassút valamint egy erősebb, de nagyon gyorsat. Furcsa.”
Bean kilépett a páncél programjából, és ahogy a szemei visszafordultak, a kezeibe visszahúzódtak a műszerek, a kézfeje összezáródott, a bionikus bőrrétegen az illesztések összeforrtak.
Két szív? Bean közelebbről is megvizsgálta az utolsó mozdulatába fagyott, ájult ellenfelét. Karakteres, széles álla volt, magas homloka, fekete haja katonai stílusban felnyírva és elgyötört mélyen barázdált arca, egy pitbullnak is lehetett volna nézni, de minden kétséget kizáróan ember volt.
Bean a terem átellenes oldalán lévő ajtóban látta utoljára a lányt, így arra indult.



Az ajtó egy keskeny raktárszobába nyílt, ami teljesen sötét volt. A hátulról beszűrődő fény hosszú csóvát vetett a szemközti falig, Bean árnyéka, mint valami torz óriás mozgott vele együtt, ahogy belépett. A falak mentén emberi holttestek tucatjai egymás hegyén-hátán, kiszáradva, mintha múmiák lennének. A száraz levegőn a testek nem indultak oszlásnak, a csontvázakon pergamen vékonyságú bőr feszült, a koponya-szerű arcok üres szemgödrei követték az android minden lépését, arcuk utolsó sikolyukba fagyva. Bean megborzongott, ami őt magát is meglepte, amikor konstatálta, hogy mindegyik holttest mellkasát feltépték. Az átellenes oldalon mozgásra lett figyelmes. A kislány arca remegve nézett rá két felnőtt – egy szemüveges nő és egy magasabb, bajszos férfi – teste mögül, szemében megcsillant a bejáraton beszűrődő fény.
Bean megállt és megpróbálta a lehető legbarátságosabb énjét elővenni.
- Szia!
A kislány nem szólalt meg, de nem is futott el. Bean ezt jó jelnek vette.
- Én Bean vagyok! Ne félj tőlem, segíteni jöttem! Téged hogy hívnak?
- …
Bean elővette a zsebéből a plüssjátékot és a lány felé tartotta.
- Ezt a játék-gyíkot kicsit fentebb találtam. A tiéd?
- Gőte.
- Tessék?
- Az egy gőte. A kezedben.
- Szóval a tiéd?
- Igen… - A kislány előbújt a testek mögül és félénken Bean felé nyújtotta a kezét, majd amikor az a kezébe nyomta a plüssállatot, gyorsan elkapta onnan. – Te egy robot vagy?
Bean rájött, hogy az arcán a korábban felszakított panel még mindig nyitva van, óvatosan a helyére igazította, a bionikus bőr pedig pár másodperc alatt elfedte a sebet.
- Hát… igen. Én egy android vagyok.
- Engem Gőtének hívnak…
- Áh. Így már világos… Mondd, mi történt itt? Miért lőtt rád odakint az az ember?
- Meghaltak… vadásztak ránk és aztán betegek lettek és aztán meghaltak. És Jericho kapitány szerint azért haltak meg, mert rosszat csináltunk, és akkor elkezdett lövöldözni mindenkire és én elfutottam, és ez már régen volt.
- Ez… borzasztó! Kik vadásztak rátok? Kicsoda Jericho kapitány? És hol vannak a szüle… - Bean látta, hogy Gőte szemében gyűlnek a könnycseppek – Jól van, rendben, most már nem kell félned! – Ölelte magához a remegő gyereket.
…
Amikor Bean Gőte kezét fogva kilépett a szobából, látta, hogy a páncélos alak felébredt. Valahogy kioldotta a Bean által rögzített szervókat és most az oldalán feküdt a földön, kezét a hasán tartva.
- Ő Jericho kaptány! – súgta Gőte.
- Rendben, maradj itt! Nem engedem, hogy bántson! – súgta vissza Bean.
Az android egy nagyobb ívben óvatosan megkerülte a fekvő alakot, útközben egy acélrudat emelt ki a teremben a korábbi pusztítás nyomán szerte szét fekvő törmelékből és közelebb lépett. Jericho ébren volt, de láthatóan hatalmas kínok között, orrából vér folyt, szemét görcsösen becsukta, és láthatóan nem volt tudatában Bean közelségének.
- Hé! – Szólt oda Bean. Jericho kinyitotta a szemeit és erőlködve közelebb intette Beant.
- Öld… meg!... Nem… hagyhatod… elszökni! Mindenkit el-…elpusztít! – nyögte ki.
- Gőte? Ez a kislány? No ne szórakozzon velem!
- Nem, te BOLOND! Az… ÁÁRRGHHH…az…idegÁÁÁÁ – Jericho szájából patakokban kezdett ömleni a vér, a szemei fennakadtak, ahogy kilehelte a lelkét. A keze lecsúszott a hasáról, ahol egy mély, véres seb látszott a páncélon. A sebből pedig egy féreg bújt ki, nyálkás rózsaszín teste egyáltalán nem hasonlított valami törékeny gyűrűsféreghez, az inakkal és izmokkal tömött henger vészjóslóan imbolygott, a nyak alatt két apró nyúlvány - végtag-kezdemény – és végül egy lapos gonosz fej szemek nélkül és fémesen csillogó éles fogsorral, ami az N7-es Destroyer páncélt is papírként harapta szét.
- FÚÚÚÚJJ!!! Fúj! Fúj! – Bean tudta, hogy androidként nem illik undorodnia akármilyen létformától, de Dr. Nihilus elég emberi viselkedést programozott bele, hogy most pozitronagyának a legmélyebb ösztönei törjenek elő és ideiglenesen átvegyék a vezérlést. Az acélrúddal újra és újra teljes erejéből odacsapott a féreg fejére, testére, ahol érte, a fémrúd elgörbült és egészen felmelegedett azalatt a fél perc alatt, amíg Bean kocsonyává zúzta a férget. Végül, amikor az már nem mozdult, zihálva leállt, összeszedte magát és elengedte a rudat, aminek a vége különös mód füstölt, mint amit savba mártottak.
- Ööö… bocsánat – zavartan Gőtére mosolygott. – Hát… szóval… azt hiszem támadni akart? Ügye nem ijedtél meg?
- Nem.
- Az jó! Gyere, itt az ideje, hogy beszéljünk a többiekkel.
Bean átsétált a termen a számítógép terminálhoz, a kezét az univerzális rendszercsatlakozó fölé tette és belépett. A bázis rendszerének segítségével megkereste Dr. Nihilus jelét és csatornát nyitott.
- Üdv, doki! Találtam valamit, ami érdekelheti!
- Megvan a gyerek?
- Igen, Gőtének hívják, itt van velem. – Gőte átkukucskált Bean válla fölött a monitorba, Dr. Nihilus barátságosan biccentett felé a képernyőről, amikor meglátta.
- Mást is találtam. Egy N7-es páncélozott figura – Jericho kapitány – elég nagy rombolást végzett itt lent. Láthatóan nem igazán volt magánál, Gőtére is rálőtt, szóval ártalmatlanítanom kellett. Kicsit később meghalt és egy féreg mászott elő belőle – nem, komolyan mondom! Szóval mielőtt meghalt, még annyit mondott, hogy mindenkit elpusztíthat, azt hiszem a féregre értette. Szóval…ööö…azt is ártalmatlanítottam… Esetleg fölkaparjam, és hozzak belőle valami mintát?
- Igen, Bean, kérlek. Még jobb lenne persze, ha nem pusztítanád el mindig a mintákat. De igen, hozd el, kérlek!
- Oké, jövünk vissza! Vége!
Bean levette a kezét a konzolról, a számítógép terminál mögé furakodott és a gép képernyője mögött kinyitott egy szervizajtót és kivett két halvány kéken derengő energiacellát. Az egyiket zsebre vágta, a másiknak letekerte a tetejét és kiszippantotta belőle a kékes zselét. Gőte kérdőn nézett rá.
- Csak nassolok egy kicsit… de neked azt hiszem, ez nem tenne jót. Bocsi.
Bean megpróbálta beletenni a féreg maradványait az üres energiacella üvegcsövébe, de amikor hozzáért a tetemhez elkapta a kezét. A lény vére erősen savas volt, ami elkezdte feloldani Bean bionikus bőrét. A seb egy ideig sistergett, a lyuk kitágult, majd összeszűkült, ahogy a sav maró ereje és a bionikus bőr önjavító képessége birokra keltek, aztán a seb lassan összezárult.
- Harapsz, te disznó?! – Bean a cella üvegkupakjával óvatosan beletömködte a maradványokat és visszacsavarta a cella tetejét. Aztán becsomagolta egy földről, a törmelékből kihalászott rongydarabba, aztán még egybe és végül egy fintorral az arcán a zsebébe tette.
- Oké, merre tovább? – A helyiség kijárata a romok alatt, órákig, vagy akár napokig áshatná ki magát alóla. A szellőző, amin idejött ott magasodott a feje fölött
- Gőte, gyere ide! Kapaszkodj meg a nyakamban és a lábad kulcsold át! Megvagy? Oké, ne ijedj meg!
Bean kézfejei ismét szétnyíltak és a hegyes műszerek pár centire előbújtak a csuklójából. Megfeszítette a lábát, majd egyetlen ugrással két méterre szökkent a falon és a kezeit beledöfte a falba és elkezdett mászni fölfelé. A korábbi csatában meggyengült fal repedéseit kihasználva pár perc alatt a szellőző nyílásánál voltak.
- Eléred? Fel tudsz mászni? – Kérdezte Gőtétől, de mire befejezte a kérdést, a kislány más ügyesen át is mászott rajta és a válláról bebújt a csőbe. Bean követte.
- Most vissza megyünk a többiekhez. Nem kell félned, lesz ott egy másik páncélos is, de ő nem fog bántani! Tudod, merre kell menni?
- Igen, tudom.
Csendben mentek visszafele. A takaróknál Gőte élőkeresett egy kis hátizsákot, belerakta a tabletet és a plüssgőtéjét meg pár ruhadarabot és továbbindultak.
- Mióta laksz itt? – kérdezte Bean.
- Nem tudom, itt a sötétben nincsenek napok… talán hétszer aludtam itt. Szóval egy hete?
Szó nélkül haladtak tovább.
- A szobában... azok a szüleid voltak, ügye? - Gőte nem válaszolt, de Bean a sötétben látta, hogy bólintott. – Sajnálom.
- Na végre! Már kezdtünk aggódni – mondta Merel a falnak támaszkodva öt perccel később, amikor előbújtak a szellőzőből.

Ailys
Miután az android eltűnt a szellőzőnyílásban Nihilus elküldte Ailyst és Merelt hogy térképezzék fel a nem túl távoli környezetüket. Mikor ez meg volt és mindketten lejelentették, mi mindent találtak, ami nem volt túl hosszú lista, a szellőzőnél várakoztak. Az asarinak ebből olyan 10 másodperc múlva elege is lett, és látványosan unatkozva kezdett fel-alá sétálgatni a folyosón, amíg egy zárt ajtó fel nem hívta a figyelmét. Odament, majd a vörös fényben úszó érintőképernyőn megpróbálta online módba helyezni az ajtót, sikertelenül. Megint felemelte kezét, és újból megpróbálta nyílásra bírni az ajtót az előbb próbált módszerrel, de pontosan ugyanazt az eredményt kapta, amit Ailys egy apró, jelképes rúgással viszonzott.
- Doki, engedj be ide! – vetette oda Nihilusnak, aki egy gyors pillantást vetett az ajtóra, majd kijelentette:
- Nem.
Ailys erre egy irritált fintort produkált, és megrántotta vállát.
- Mi az, hogy nem?! Gyerünk, má’!
Pár másodperc után, mikor látta, hogy Nihilus nem fogja válaszra méltatni, hisz láthatóan túlságosan is elfoglaltan pötyög valamit az omni-toolján, az asari száját egy felháborodott, puffogós sóhaj hagyta el, a szóban forgó ajtót pedig egy most már erőteljesebb rúgással illette. Ailys fel-alá sétált egy kis ideig az ajtó előtt, mint valami ragadozó, aki a megfelelő pillanatra vár, hogy végre lecsaphasson áldozatára. Hirtelen egy nem túl előkelően hangzó ordítás kíséretében egy biotikus ütést mért az ajtóra. Körül-belül egy percig még vizsgálgatta az ajtót és annak környezetét, majd még egyszer lecsapott.
- Doki, ne szórakozz velem, nyisd má’ ki! – fordult újból Nihilushoz jobb ötlet híján.
A félember sóhajtott egyet, félretette, amin eddig dolgozott, majd anélkül, hogy egyszer is hátranézett volna, megkereste omni-toolján a megfelelő átjárót, megnyomott pár gombot, majd kijelentette:
- Nem fog menni, sajnálom. – ezzel vissza is tért előző elfoglaltságához.
- Nem fog menni? Teljesen nyomoréknak nézel, vénember?! Két nap alatt összehajítasz egy exoskeletont meg agyonboostolod a cuccaidat, azt egy kicseszett ajtót nem tudsz meghackelni?
Ezzel az asari megfordult és idegesen keresgélni kezdett. Hamar talált is egy félig leszakadt pár centi átmérőjű csövet, aminek egy pillanat alatt be is fejezte leszakítását. Megforgatta kezében, megvizsgálta új szerzeményét, majd megállt az ajtó előtt, és becélozta azt. Ám mikor épp lendületet vett volna eszébe jutott, hogy nem csak az új armorát dobta össze a doki két nap alatt. A földre ejtette a csövet, és elővette vadiúj warp-pengéjét. Végigmérte a kéken izzó pengét, ami biotikus volta miatt vékonyabbnak látszott bármilyen fémből készített társánál. Ailys megfogta a markolatot úgy, hogy a fegyver minél stabilabban legyen kezében, ránézett az ajtóra, majd a pengére, majd megint arra az átkozott ajtóra, s egy biotikus lendülettel előrevetődött. Az asari egy rövid gúnyos nevetéssel üdvözölte a tényt, hogy pengéje beférkőzött az ajtó nyílásába. Lábaival megtámasztotta magát és a warp-penge mentén minden figyelmét összeszedve, egy újabb biotikus teret képzett, majd ezt a vékony réteget használva megpróbálta szétfeszíteni az ajtó két oldalát. Ez körül-belül annyira volt egyszerű feladat, mintha egy vékony papír fecni segítségével akarnál felemelni egy elcort. Az ajtó két fele lassan távolodott egymástól, az asari egy hördüléssel kitámasztotta őket, majd egy pillanat erejéig megállt, hogy összeszedje erejét. Végül újabb lendületet véve a falba erőltette az ajtó két darabját, ami ezt otromba csikorgással és szikrák áradatával fogadta.
Ailys felsóhajtott, majd a szellőzőnyíláshoz kapta tekintetét, ahonnan Bean mászott elő egy embergyermek kíséretében, majd a tőle megszokott kedvességgel, odaszólt az androidnak:
- Nem tudtam, hogy óvodát nyitunk...

Merel
Merel nem unatkozott. Jól elszórakoztatta az asari küzdelme az ajtóval az alatt az idő alatt, ameddig Bean visszatért a kislánnyal.
-A bogársugár szerintem tök gyorsan bevágta volna az ajtót.- Jegyezte meg Ailysnak, megemelve a gépkarabélyát, ahogy az ajtó melletti falon nézegetett pár friss dudort: A hidraulika nem szivacsból van, és az anyagnak valahova mennie kell, ahogy az asari visszagyűrte a csukott állású ajtót a falba, ott néhány szerkezeti elem feltorlódott, és kinyomta a burkolatot.
Közben az android és a kolónia eddigi egyetlen ismert túlélője visszaértek, úgyhogy Merel visszasietett hozzájuk, meghallgatni a beszámolójukat.
-És ez az ürge hasából rágta ki magát?- Nézegette az üvegcsőben lévő félig pépesre vert, amberi vértől ...is maszatos izét. Valahol félúton lehetett egy féreg és egy lárva között, és még egyéb dolgokat is bele lehetett látni.
-Hát ezt se szépségversenyre nevezném be. Közben mi is találtunk valamit.- Azaz főként Ailys, miután nyitottra barbárkodta az ajtót. Mivel Beanék közben megérkeztek, még meg se nézték jobban, mi volt mögötte, úgyhogy ezt ideje is volt pótolni.
Szokás szerint Merel ment előre, mint a legpáncélozottabb egység, ha véletlen valami meglepetésre bukkannának, de szokás szerint minden itt is kihalt és üres volt.
A teremben a falak mentén számítógépkonzolok sorakoztak, a legtöbbön még akív volt a képernyő is, mint amit csak sietősen otthagyott valaki. Valószínűleg pont ez történhetett. A terem közepén egy holografikus stratégiai asztal foglalt helyet, és az alacson, széles ablakokon ki lehetett látni a komplexum alsóbb szintjeire: Minden bizonnyal a központi torony lehetett, talán egykor még a hajó hídjaként is szolgálhatott, mielőtt azt átépítették kolóniává.
-Doki, ez érdekes lehet!- Szólt oda Merel Nihilusnak, ahogy csak átfutva a képernyőkön az egyiken egy térképet talált a kolóniáról, és nem nagyon messze tőle egy pont volt megjelölve a sziklatenger közepén, a Phoenix Point névvel és pontos koordinátákkal ellátva, hozzárendelve megnyitható volt pár gyenge minőségű, a jellegzetes időjárástól is ködös kép egy viharvert szerkezetről, ami nagyon egyértelműen egy röptében ábrázolt hosszúnyakú madarat formázott. Nagy és viharvert szerkezet lehetett a képek szögéből ítélve, talán űrhajó, ami lezuhant, vagy kényszerleszállást hajtott végre. A képeket a kolónia felderítői készíthették, és Merel fogadni mert volna, hogy ez volt az azonosítatlan jel forrása, amit még az Umbrán észleltek.

Nihilus
A Beannel való konzultációt követően Nihilus visszatért a padlón lévő lyuk tanulmányozásához, ezúttal nem csak a vizorját vetette be, hanem az omni-toolját is, miközben a páncélja átállt ismét tudományosabb módra, s kékre váltottak a fényei.
- Érdekes... az anyag nem pusztán szerves, de biztos, hogy valamilyen élőlénytől származó. DNS jelenlétét is felfedezem... de nem egyeztethető semmilyen általunk ismert fajéval - motyorgott magában, majd felkelt, s omni-toolján keresztül próbálta tisztítani a kivett információkat.
Ailys közben egy ajtó kinyitásával próbálkozott, illetve kért segítséget a doktortól, de ő úgy gondolta, hogy itt az ideje letesztelni, hogy működik a páncél. Mikor látta, hogy Ailysnek sikerült kinyitnia az ajtót, észlelte, hogy a páncél nem aktiválódott, s odalépett hozzá.
- Állj kicsit nyugton! - majd az omni-toolzával valamit bütykölt, minek hatására több helyen kék fények izzottak ki az asari nő páncélján - Nah így már jó lesz...
- Te most mit csináltál?
- Aktiváltam az exo-skeletont...
Ailys válaszolt volna, de megérkezett Bean a túlélő kislány társaságában, s meghallgatták a történetüket, majd Nihilus elkezdte vizsgálni az üvegben lévő mintát.
- A lény DNS-e ugyanolyan fajra utal, mint amitől az a savas folt maradt a padlón. Az elmondásotok alapján valamiféle szimbiótára tudok gondolni.
Majd a lány felé fordult.
- Akármi veszély leselkedett rád, már nem kell félned, ha valamit észreveszel, vagy problémád van a csapat bármely tagjához fordulhatsz segítségül... ööö bár a kék asari hölgyeményt nem ajánlom, nem épp a legszociálisabb.
- Bagoly mondja.. - tette hozzá az asari.
- Hmm próbálom kicsit megnyugtatni az újdonsült kísérőnket, nem megrémíteni... - válaszolt a doktor az asari reakciójára.
- Doki, ez érdekes lehet! - mondta Merel, aki a frissen feltört szobában nézte a számítógépeket.
Nihilus a gépekhez ment, s megnézte az eredményeket, majd az omni-tooljában babrált.
- Érdekes, érdemes lenne megnézni. Sőt ha már ott vagyunk a jeladót ki is kapcsolhatnánk. Igen zavaró az N7 jelenléte itt, lehet innen származik - majd tovább bütykölt az omni-toolján - a gépek rendszerében megtalálható a hely térképének nagy része, feltöröm, hogy mindannyian könnyedén hozzáférjetek, s mentsétek le, ez jól jöhet.

Ailys
Ailys gyorsan letöltötte a Doki által feltört fájlokat, rövid pillantást vetett az egyik térképre, majd bezárta omni-toolját.
- Na, megyünk megnézni? – kérdezte Nihilustól enyhe türelmetlenséggel hangjában.
Nihilus még pötyögött egy darabig az omni-toolján és a képernyőkön, de jelezte Ailysnak hogy elindulhat a Kodiak felé, aki nem fecsérelte idejét, rögtön el is hagyta a termet. Nem sokára a többiek is követték példáját, majd mikor a Kodiak ajtaja bezárult, és mindenki elfoglalta helyét, az asari félig elterülve az ülésén, hátrafordult főnökléhez, és szokásos vigyorával kérdezte:
- Doki, vezethetek?
A cyborg kijelentette, hogy Merel fog vezetni akkor is, ha rózsaszín tütüs elcorok potyognak az égből, s ahogy a jármű a levegőbe emelkedett, a doki rutinos mozdulatokkal elkezdte Bean-t bütykölni. Nem telt bele két perc sem, az eddig is sűrű és kifejezetten idegesítő homokvihar felerősödött, s Ailys unalma egy pillanat alatt nyomtalanul eltűnt. A műszereket már a kolónia közelében is zavarta a homok, de most már egyre erőtlenebbek voltak a jelek. Merel egyre sűrűbben jelentette hátra Nihilusnak, hogy milyen létfontosságú, vagy legalább is rendkívül hasznos műszerek váltak használhatatlanná. Amikor már igen bajos volt a Kodiak irányítása, az emberlány bekapcsolta a virtuális ablakokat, s az asari ekkor fogta csak fel igazán, hogy mennyire súlyos a helyzet. Ailys kereső tekintetét kékes, gomolygó sötétség fogadta. Elvileg nem repültek túl magasan, de a felszínből egy-egy fekete, a ködből kinyúló sziklatövisen kívül semmit nem lehetett látni. Ahogy a vihar újabb erőre kapott, a széllökések meg-meg döntötték a Kodiakot, a sötét sziklafalak és kőoszlopok pedig egyre gyakrabban és egyre váratlanabb pillanatokban tűntek fel a képernyőkön. Ailysnak erről egy ügyességi játék jutott eszébe, amiben régen sokat versenyeztek Omega egyik játéktermében. Ott is kerülgetni kellett tereptárgyakat, és ott is egyre nagyobb kihívás volt nem belecsapódni egy akadályba, a legnagyobb különbség az volt, hogy ha itt vége a játéknak, akkor az is megeshet, hogy végleg vége, és Ailysnak esze ágában sem volt egy lakatlan, poros kis bolygón otthagyni a fogát.
- Nehogy elcseszd ezt nekem! – figyelmeztette, vagy talán inkább fenyegette Merelt az asari, majd úgy helyezkedett, hogy jobban meg tudjon kapaszkodni, ha az embernek nem sikerül követni jó tanácsát.
Ailys nem tudta, hogy a megszólalása miatt lassított kicsit a lány, vagy saját maga jutott arra a következtetésre, hogy célszerűbb lenne egy biztonságosabb tempóban szlalomozni a kisebb-nagyobb hegyek között. Egy pár perc bolyongás után, Merel kijelentette, hogy az ablakok kameráit kezdi eltömíteni a homok, és nem sokára a képernyőkre sem fog tudni támaszkodni. Mivel elméletileg már a hajóroncs közelében kellett lenniük, Nihilus úgy döntött, hogy ideje lesz gyalog folytatni az utat. A Monstrum szépen keresett valami egyenletesnek mondható felszínt a sziklalabirintus közepén, majd óvatosan letette a Kodiakot. Ailys felkapta sisakját, kinyitotta az ajtót, és kipattant a járműből egy „Na végre!” felkiáltással. A kacskaringós völgyben az eddigi viszonyokhoz képest szinte szélcsend uralkodott, ám a homokos köd itt is jelen volt, s az asari itt sem látott messzebbre, mint a sziklák feletti útjukon. Egy pár méterre a Kodiaktól Ailys megállt, és szépen lassan végigmérte a leszállóhelyüket körülölelő homályos sziklafalak göcsörtös vonalait. Sárgás tekintete fokozatosan haladt balról jobbra, majd mikor fejét már teljese jobbra fordította, a sziklák tetejéről lejjebb és lejjebb haladva vizsgálgatta az elmosódott árnyalatokat. Szinte már szemmagasságban kezdett farkasszemet nézni egy homályos folttal, ami alig volt megkülönböztethető a ködben lassan táncoló többi folttól. Vontatott lassúsággal mélyültek el az elmosódott folt sötétebb árnyalatai, és az alak lassacskán bőven szemmagasság fölé növekedett, majd egy-két lendületes lépéssel az asari felé rontott, aki egy erőteljes biotikus lökettel visszarepítette támadóját a ködbe. Ailys tágra nyílt szemekkel bámult a Kodiak mellett ácsorgó társaira. Döbbenetére két jó indoka is volt. Egyik a rátámadó fekete ocsmányság volt, a másik pedig a tény, hogy a lény legalább kétszer akkora volt, mint ő, és arra számított, hogy a biotikus lökés legfeljebb három méterrel helyezi hátrébb az óriást. Akármennyire is tudta értékelni a Doki upgrade-jeit, Ailys fejében csak egyetlen gondolat járt, amit rögtön számon is kért csapattagjaitól:
- Mi a szar volt ez?!

Merel
A letöltött térképet Merel megnyitotta és áttanulmányozta a sisakmonitorán, majd megpróbált egy jelzőt is rakni rá. Működni látszott elsőre, a térképhez viszonyítottan kirakta a jelzőpontot a horizontra is, bár valószínűleg csak az épületen, vagy csak az ops központban működött, mivel cak ahhoz tudott viszonyítani, nem volt műhold erre a célra. De nem is lett volna sok haszna ilyen légkörrel.
A füstszerű köd mellé a szél még egy homokvihart is kerített, mialatt a csapat odabent volt, és a kolónia falainak a felületét elnézve nem is lehetett a legritkább időjárás errefelé. Szerencsére a Kodiak leszállóegységet még nem ostromolta évekig, bár lehetett még probléma a dologból, ha a szél és az általa fújt homokmennyiség feljebbkapott.
Miután mindenki a járművön belül volt, Nihilus kiosztotta a sofőri szerepet, mégpedig Merelnek, és semmiképp nem Ailysnak. A lány csak azt tudta felidézni, hogy volt valami élényük, amit nem tudott most felidézni, ami ezt megindokolta. Valószínűleg az admiralitási bállal függhetett össze, a katona nem sok mindenre emlékezett azon a ponton túl, hogy a cipője tűsarkát megelégelve végül tényleg átapplikálta a lábbeliről egy falba valahol. Merelnek úgy tűnik volt egy ilyen viszonya a Cittadellás falakkal. Bogársugár, cipősarok, mi várhat még rájuk?
-Miért van itt hat pedál is csak négy irányhoz?- Érdeklődte a lány, miközben beindította a jármű rendszereit. Csak nem lehet sokkal nehezebb vezetni, mint egy Warthogot, bár az tény, hogy az nem repül. De csak sikerült rájönnie az irányításra egy gyakorlókör alatt a kolónia körül, amiután csak egyszerű térkép alapján el is indult a Phoenix Point koordináták felé. Igaza lett, műholdak nélkül a jelzőpont nem sokat ért a sisakjában.
A Kodiaknak nem volt ablaka mint olyan, de a képernyőjén sikerült megjeleníteni egy térletapogató érzékelőt, ami sokkal jobb látási viszonyokat biztosított a hödös homokviharon keresztül, mint az egyszerű látott kép, így a lány szlalomozott is út közben egy párat a cifra, égnek meredő kőnyúlványok között. Már persze ameddig be nem sokallt a rendszer, ami után kénytelen volt csak a külső kamerák vizuálképére hagyatkozni. Amiből kiderült, hogy vagy azóta, vagy csak a nagyobb magasság miatt, de dendesen felkapott a homokvihar, és a képen felsötétlő vakfoltok alapján a kameráknál is elkezdett felgyülemleni. Hogy a turbulenciát ne is említsük, ami szintén egyre jobban dobálta a gépet.
Ez azért így tényleg nem volt jó, de legalább már nem voltak messze a koordinátáktól. Szerencsésen sikerült is landolni egy két cifraszikla-vonulat közti völgyben. A Kodiakot ki kellhet pucolni a visszaútra, ha nem vakon akarnak visszamenni - vagy épp gyalog - de a távolban a táj fölött mintha valami fehér dugta volna ki az orrát a ködből.
Elsőnek Ailys szállt ki a járműből, nem sokkal utána Merel is, fegyverével végigpásztázva a horizontot, amikor egy a Gőtéénél jóval nagyobb szürke pont mozdult meg a mozgásszenzoron, valahol a háta mögött. Egyből oda is fordult, és épp látta, ahogy egy szikláról valami nagy, fekete izé vetődött Ailysra, aki egy biotikus lökéssel üdvözölte azt. Merel egy sorozatot eresztett a hirtelen irányt váltó, és a ködbe visszarepülő akármi után, és már szaladt is utána, biztosítani, hogy az nem kel fel engedély nélkül, meg úgy egyáltalán megnézni, hogy mi volt.
-Hát cica!...- Válaszolt közben az asari kérdésére. Szerencsére a fekete izé nem repült messzire, egy sziklanyúlvány elkapta, annak a tövében feküdt, körülötte mintha füstölgött volna a talaj, ahol a vére áztatta. Az első lépés egy golyó volt a valami legfejszerűbb részébe az M6D robbanófejes lőszerével, mielőtt Merel közelebb ment volna.
-...Csúnya, banánfejű, nem cicának kinéző cica.- Tette hozzá még, ahogy a többiek is odaértek.
Gőte rémülten bújkált Bean háta mögött, még így is, hogy a szörny teljesen mozdulatlanul és kráteres fejjel feküdt a földön, talán már több ilyet is láthatott. Akcióban.
-Jól van, semmi baj, nem fog bántani. Már.- Guggolt le Merel a gyerekhez, deaktiválva a sisakja kijelzőét, hogy az átlátszóvá váló vizoron keresztül látszódjon az arca is.
Gőte még mindig rémülten nézelődött mindenfele, valami olyasmit motyogva, hogy "Főként este jönnek elő... Főként...", szemmelláthatóan védtelennek érezve magát odakint.
-Nézd, tessék.- Vette elő, biztosította ki és húzta föl a tompított M6C-jét Merel, amit odaadott a megszeppent kislánynak.
-Ez majd megvéd. Az ujjadat csak akkor tartsd a ravaszon, ha lőssz is vele, akkor nem is sül el véletlen.
Még megborzolta a gyerek így is irgalmatlanul kócos haját, majd a kijelzőit visszakapcsolva indult is az élre.
A ködből előbújó forma a magasban egy cseppalakú fejben folytatódott, ami egy vékonyabb, hosszú nyak után egy madárforma hajóként végződött, valami száz méter körüli, esetleg valamivel hosszabb űrhajó lehetett. A merev, széttárt szárnyak kőkitüremkedésekre feküdtek fel, a hajő "mellkasát" pedig több helyen behorpasztotta vagy szakította egy-egy hasonló szikla. A nyak tövében volt a legnagyobb lyuk, ahol a fényes, fehér, fémszerű burkolaton ütött lyuk szaggatott peremei le is voltak vágva: a telepesek is itt mehettek be a hajótestbe, amikor megtalálták, valószínűleg ők vágták bejárattá a lyukat is.

Bean
Miután Bean és Gőte visszatért a többiekhez (és Alyis unalmában összebalhézott egy ajtóval) az android félrevonult Dr Nihilussal tárgyalni a mintáról, amit Bean hozott. A doki megvizsgálta az üveget, kicsit vizsgálgatta az omni-toolját, pár mintaelemzést áttöltött Beanre, amit az android pozitronagya gyorsabban kiszámolhatott, mint az omni-toolok az Umbra mainframétől távol tudtak volna, majd a kapott eredményeken kicsit összevonta a szemöldökét.
- A lény DNS-e ugyanolyan fajra utal, mint amitől az a savas folt maradt a padlón. Az elmondásotok alapján valamiféle szimbiótára tudok gondolni. Amivel találkoztatok, nem egy kifejlett példány, a savas nyomok alapján ennél sokkal nagyobbra is megnőhetnek.
Ezt követően a megszeppent Gőtét próbálta megnyugtatni, bár a szürkés és mélyen barázdált szigorú ábrázata nem ébresztett azonnali bizalmat a kislányban. Alyis sajátos módszerrel segített neki ebben, a szokásosnál is szigorúbb szúrós szemmel nézte a gyereket, Gőte Bean mögé bújt a sárga pupillák elől.
Merel eközben szórakozottan nyomkodta az egyik számítógép terminált.
- Doki, ez érdekes lehet! – szólt egy idő után hátra izgatottan, a monitoron egy űrből készült kép kinagyított része látszódott, a sziklatenger közepén egy űrhajó körvonalait lehetett kivenni.
- Na, megyünk megnézni? – kérdezte pár másodperc múlva Alyis, amint a térkép megjelent az omni-toolján, majd amikor Dr Nihilus biccentett, előreszaladt a Kodiakhoz. Mire a többiek utolérték, az Asari hanyagul a vezető ülésben terpeszkedett.
- Doki, vezethetek? – vetette be egyik díjnyertes mosolyát. Miután a cyborg biztosította, hogy amíg ő él (márpedig ezt a tevékenységet még hosszú távon tervezi űzni), a figyelem-deficites asarira nem bíz egy papírrepülőt sem, Merel elfoglalta a helyét és elindultak. Dr Nihilus eközben az egyik konténerben turkált, elővett pár üvegcsét, amiben sűrű fekete massza gomolygott, egy fecskendőt és Beanhez lépett.
- Jelen helyzetben hasznos lenne téged némi fegyverzettel felszerelni. Ezt már egy ideje amúgy is ki akartam próbálni.
- Egy ideje? Mióta hurcolod magaddal azt a fecskendőt, Doki? És milyen fegyverre gondoltál?
- Úgy 67 éve. Ki sem tenném nélküle a lában a kabinomból. Ebben nanobotok vannak, miután beadom, kicsit átépítik az alkarodban az érzékelőket, párat lebontanak és egy kisebb sugárfegyvert építenek a tenyeredbe. Úgy jó fél órára kiüt. A fájdalomérzékelőidet kapcsold most ki...
- Nem lenne egyszerűbb, ha szimplán kivennék a tárolóból egy pisztolyt?
- Mint mondtam volt, ezt ki szeretném próbálni. És biztosíthatlak, te is hasznosnak fogod találni. Másfelől ez most nem kérés volt.
- Oh… rendben.
Dr Nihilus megkereste Bean tarkóján az apró fekete pontot, ami direkt az efféle injekciók fogadására lett kialakítva, hogy ne kelljen az android keringési rendszerét külön keresgélni. Bean érezte a nanobotokat szétáramlani a testében, majd pillanatokkal később éles fájdalom hasított az alkarjaiba. Gyorsan kikapcsolta a fájdalomérzetét, ahogy a Doki korábban javasolta. Furcsa és kellemetlen érzés volt, mintha valami a bőre alatt mozgott volna. Ahogy a kezét a fény felé emelte, látta a lüktetést, ahogy a kézfeje formája folyton változott. A Kodiak meg-meg remegett röptében a kint dúló homokviharban. Amikor érezte, hogy megszakad a kapcsolat az egyik kilőhető teleszkópos érzékelőjével, becsukta a szemét, és hátradőlt a székében, hamarosan a pozitronagya lecsatlakozott a testéről, hogy elvégezze a változásokhoz szükséges újrahuzalozást és Bean öntudata átcsúszott egy egyenletesen pulzáló matematikai számolásba. Nem tudta volna megmondani, meddig volt így, másodpercek, vagy akár évek is lehettek volna, az időnek nem volt fogalma ebben az állapotban (mint egyszer, amikor Dr Nihilus még emberként adott be neki egy hasonló szérumot a kor legkiválóbb mesterséges-intelligencia klinikáján, és amikor felébredt, egy cyborg nézett vissza rá, egy poros és sötét, évtizedeken át elhagyott laboratóriumban), de a Kodiak még mindig a levegőben volt.



A hangulat a fedélzeten azonban megváltozott, feszült lett. Merel könnyed vezetési stílusa helyett láthatóan erősen koncentrált a komp minden mozdulatára, a fények tompábban világítottak, ahogy az energiát inkább a hajtóművekbe irányították, a konzolon láthatóan a műszerek fele ki volt kapcsolva, vagy pirosan villogtak és az ablakok, amik voltaképpen monitorok voltak és egy-egy külső kamera képét mutatták, homályos képet adtak, ahogy a homok lassan eltömítette a kamerákat és beette magát a Kodiak minden résébe.
A pozitronagyában egy új palást jelent meg a tudatában, a külső rétegekben: fegyverrendszer, célzás, anyagstruktúra-becslés, lineáris fotonsugár-ágyú, fókuszálás, szórás, hullámhossz, írisz és szín funkciók, sorolta az első palást vezérlőprogramja. Bean a kezeit nézegette, nem látott változást, továbbra is megszólalásig emberinek tűnt, ahogy azt Dr Nihilus először tervezte.
- Ennyi – közölte Merel a pilótaülésből – le kell szállnunk, ha visszafele nem akarunk gyalogolni. Nekem amúgy nem gond, de kicsit úncsi lenne – és letette a gépet egy sziklafalaktól védett kanyonban. A magasban dúló homokvihar ide nem ért le, de a szél magas hangon sípolt a sziklák közt. A kanyonba csak kevés szórt fény szűrődött be és dermesztő volt a hideg. Elsőnek Alyis ugrott ki a kompból egy „na végre!” felkiáltással, nyújtózkodott egyet, megropogtatta a kézfejeit és a nyakát majd végigpásztázta a környező repedéseket, próbálta eldönteni, hogy a sötétebb foltok barlangok-e vagy valami más. A szeme sarkából látta, ahogy egyik folt lassan odébb kúszik, és az árnyékból felé ront. A támadás kevésbé lepte meg, mint a támadója fizimiskája, egy gyors biotikus lökettel vissza küldte, ahonnan jött. A jó két és fél méter magas koromfekete lény nagyot puffant a porban.
- Mi a szar volt ez?! – érdeklődte meg a kompból kilépő csapattól. Merel a földről éppen feltápászkodó támadó felé vette az irányt, majd egy jól irányzott robbanó golyóval a fejében visszaküldte pihenni.
- Hát cica!
Dr Nihilus érdeklődve vizsgálta a tetemet, Gőte viszont a kompról hozott prémes és két számmal nagyobb kabátjában is vacogva bújt Bean mögé.
- Főként este jönnek elő – suttogta. Merel látta, hogy a kislány halálra rémült és talán nem először lát ilyen lényt. Deaktiválta a vizorját és megpróbálta nyugtatni a gyereket, elővett egy M6C pisztolyt, kibiztosította és a kezébe nyomta, búcsúzóul összekócolva a haját, Gőte kicsit megnyugodva vizsgálgatta az új játékszerét, amire valaki egy pillangót és pici piros virágokat festett. Bean nagyjából negyven hét és fél indokot tudott volna helyben felsorolni, amiért ez nem jó ötlet, de ezeket inkább megtartotta magának, és egy óvatos mozdulattal lenyomta a kislány kezét, mert az éppen készült volna belenézni a pisztoly csövébe.
A Kodiaktól nem messze felsejlett a ködben a térképen látott hajó alakja, a kis csapat arra vette az irányt, Dr Nihilus közben befejezte a lény tanulmányozását, Alyis pedig még visszaszaladt és belerúgott egy nagyot a tetembe és csatlakozott a többiekhez.
Közelről a roncs impresszív látványt nyújtott, a sötétebb sziklákhoz képest szinte világított a feléjük magasodó, okkerbe hajló fémtest. Az űrhajó formája már-már gyermekien bájos, de méreteinél fogva tekintélyt parancsoló és idegen volt, egy szárnyit széttáró madarat formázott, a két előrenyúló és elkeskenyedő szárny egy hengerszerű testet fogott közre, amiből középen egy hosszú és vékony nyak tört előre, hogy egy nyílszerű, áramvonalas, fejet formázó hídban érjen véget. A hajó egyértelműen lezuhant, a sziklák mély vágásokat hagytak a testben, a legalsó szintet pedig összeroppantotta a becsapódás ereje, mindez azonban nagyon régen történhetett, a vasmadár mostanra a táj részévé vált, az oldalában homokbuckák nőttek, az egyik szárnyat félig betemetve és a lezuhant űrhajókra oly jellemző hosszú becsapódási nyom sebe a tájon már rég begyógyult, a szél visszatemette. A gyakori homokviharok jócskán lekoptatták a burkolatot is, szinte simára csiszolta és eltüntette a kisebb kiálló részeket, szegecseket, antennákat. Foltokban az elvékonyodott vagy levált panelek mögött kilátszottak a mélyebben futó csövek, vezetékek és néhol, ahol a szél nagyobb köveket vágott hozzá, horpadások vagy talán lövésnyomok sorakoztak, de itt-ott még fel lehetett fedezni az eredetileg narancssárgával festett egzotikus motívumokat. A nyak tövében egy nyílást mesterségesen kiszélesítettek és a közelmúltban odahordott konténerek vettek körül. Egy hordozható generátorból kábelek vezettek a hajó belsejébe.
Merel belesett a lyukon, de odabent vaksötét fogadta. Alyis a korábbi esetből tanulva pár lépéssel mögötte megállt és összevont szemöldökkel tanulmányozta a mögöttük elterülő völgyet, sárga szeme ide-oda cikázott. Dr Nihilus a generátort vizsgálta, majd intett Beannek, hogy kapcsolja be, és csatlakozott Merelhez a bejáratnál. A hátuk mögött a generátor halkan beindult és Bean Gőtével együtt belépett az immár kivilágított folyosóra.
A hajó belseje nem emberméretre lett szabva, Merel feje majdnem a plafonig ért és Dr Nihilus is kelletlenül kicsit összébb húzta magát. A folyosó mentén ládák és modern műszerek sorakoztak, az egyik végén egy plazmavágóval kivágott ajtó nyílott a híd felé vivő folyosóra, a másik vége kiszélesedett és egy liftakna illetve több ajtó a hajó belsejébe nyílott. A falakon egymástól egyenletes távolságra valamilyen idegen számítógép terminálok voltak elhelyezve, hatszög alakú gombok és kapcsolók idegen írásjelekkel, amiket háromszögek és pontok alkottak, felettük homorú tükrök, amik pedig minden bizonnyal holografikus kijelzők szerepét töltötték be. Bean egy kicsit tanulmányozta a feliratokat, a pozitronagya mélyebb rétegei egyből nekiláttak az írásjelek megfejtésének.
- Ha feltételezzük, hogy a hídra vezető ajtó feletti táblára „híd” van írva, és a lift felettire „lift”, akkor arrafelé van a gépház – mutatott a folyosó végén az egyik ajtóra - arra a mérnöki híd, a kabinok és arra pedig a fegyverraktár. Vagy az eperfagylalt, az a betű nem egyértelmű ott középen…
- Bean, én és Gőte a gépházba megyünk. Útközben megnézzük a fegyverraktárt. Merel és Alyis, ti arra nézzetek körül – intett Dr Nihilus – Óvatosan, és amíg lehet, maradjunk rádiókapcsolatban.
A gépház felé vették észre az első hullát. A tömzsi és alacsony emberszerű tetem egy sárgás páncélban feküdt a helyiség egyik sarkában, a sisakja vizorja alatt egy rágcsálókéra hasonlító koponya volt látható, nagy metszőfogakkal, de szemfogak nélkül, enyhén nyújtott orr-csonttal, távol ülő apró szemgödrökkel, de a humanoidokra jellemző magas homlokkal. Bár a rátelepedett por alapján akár évtizedek óta fekhetett itt, a halál oka egyértelmű volt: a páncél hasa fel volt tépve. Bean a korábbi, emberi hullákkal teli teremre gondolt, amit korábban már Dr Nihilusnak is elmesélt, és a látvány Gőte számára sem volt idegen. Csendben egymásra néztek, nem volt szükség szavakra. Továbbmenve a jelenet ismétlődött, a tetemek változatos pózokban, de mind azonos sérüléssel hevertek a folyosókon és a termekben. Mélyen az űrhajó belsejében jártak, amikor a lámpák pislákoltak egyet, majd elaludtak, Gőte egy halkat sikkantott, de még idejében a szája elé tette a kezét. Bean rögtön éjjellátó módba váltott, és Dr Nihilus szeme előtt a vizor fénye megváltozott, ahogy ő is átkapcsolt. A szoba, ahol voltak, egyelőre kihaltnak tűnt.
- A generátor jó állapotban volt kint és fel volt töltve. – szólalt meg Bean – és nem hiszem, hogy Merel vagy Alyis ránk oltaná a villanyt.
- Támadni fognak – mondta Gőte – nem szeretik a fényt.
- Amit kint láttunk? Ami Alyisra támadt? – Bean látta, hogy Gőte bólint – Igen.
- Bean, csinálj egy kis fényt, légy szíves – szólt Dr Nihilus
- Hogyan?
- Ha az új lineáris fotonsugár-ágyúd erejét lejjebb veszed és a fókuszt kellően szétszórod…
- … akkor egy lámpa lesz, világos!
Amíg Bean világított, Dr Nihilus az egyik tetemről levette a sisakját, megforgatta, leporolta, megtapogatta kívül-belül, majd Gőte fejébe nyomta.
- A semminél kicsit többet ér. Amint elérjük a fegyverraktárt, keresünk valami rád illőt. Úgy tűnik, akadni fog a méretedben.
Gyorsan haladtak, bár Bean és Dr Nihilus láttak volna a sötétben, Bean világított Gőtének, a szűk és kanyargó folyosókon egy esés zaja jobban elárulja a pozíciót, mint a pár méterig érő fénysugár. Egy árnyék megmozdult. Mindhárman megdermedtek, Bean és a Doki védően közrefogták Gőtét és mindketten keresték a mozgás forrását, Bean a kezével körbevilágított, Dr Nihilus pedig hőtérképpel próbálta meglelni a támadójukat. Az android fénycsóvája egy sarokban egy csillogó fekete testre vetült, a lény nem próbált elmenekülni, hanem rögtön a fényforrás felé vetette magát, Gőte felsikoltott, de a Mereltől kapott M6C pisztollyal azért bátran felé lőtt, Dr Nihilus alkarján előugrott és kéken felizzott a számszeríja, Bean pedig gyorsan fókuszálta a lézer sugarát és a tőle telő legnagyobb teljesítménnyel a támadó mellkasát átszakította.



A lényt a mozdulat tovább vitte előre és a lézer sebészi pontossággal ketté vágta a testét, lyukat ütve mögötte a terem falán, közben Gőte és Dr Nihilus lövedékei is belécsapódtak, az élettelenül terült el a lábuk előtt. Ahogy a lézer villanásának fénye elhalványult, a vaksötétben mindannyijuk retinájába beleégett a gonosz, apró fogakkal teli vicsorgó fej képe, és ahogy körülötte a vérétől füstöl a padlólemez, maró ködbe borítva a szétroncsolt testet. Bean visszakapcsolta a fényt a kezében, Gőte hangosan zihált a sisakban, Dr Nihilus pedig megpróbált kapcsolatba lépni a csapat másik felével.

Nihilus
A lény feltűnése rövid ideig tartott, mivel Bean újdonsült fegyvere hatásosnak bizonyult. Viszont Nihilus a szeme sarkában látta, hogy Gőte is bátran lőtt a lény felé - amit a lány félelmei miatt nem sejtett előre -, így a lövést követően rögtön a lány mögé ugrott.
A pisztoly hátrarúgása kis híján eltörte a lány csuklóját, de szerencsére nem fogta annyira görcsösen így csak kicsavarta a lány kezéből, s ő egyensúlyát vesztve hátra esett.
Nihilus elkapta a lányt, s bal kezében összecsukódott íja, melynek eltűnt a kék izzása, majd a hátára tette.
- Jól vagy? - szinte egyszerre kérdezte Nihilus és Bean a lányt.
- Mi volt ez? - szeppent meg Gőte.
- Az a félnótás Merel egy kézi ágyút adott a kezedbe. Egy kiképzetlen felnőtt se tudja jól megtartani, nem hogy egy gyerek...
- Ismét mozgást észlelek! - mondta Bean majd a folyosó másik felére világított, ahol kivehető volt az újabb lény.
Habozás nélkül Nihilus és Gőte felé vetette magát, mivel ők voltak közelebb. Nihilus páncélja fényei türkizre váltottak, s a páncélja lemezein hex mintás erőtér jelent meg.
A lény Gőte felé próbált csapni, aki félelmében teljesen összehúzódott. A cyborg Gőte fejére tette a kezét, s furcsa kék aura vette körbe a kislányt. A lény karmolása teljesen leblokkolódott mikor a barrier mezőt eltalálta, s a zavarodottságát kihasználva Nihilus másik kezén megjelent egy warp-penge, mellyel biotikusan a lény felé ütött, mely a terem másik végében kötött ki a földön, haldokolva. Ekkor lépett oda Bean és egy pillanatra bekapcsolva részecskesugár fegyverét szétlőtte a lény fejét.
- Köszönöm! - mondta megszeppenve a lány.
- Még ne köszönj semmit... - rázta le Nihilus azt a kezét, mellyel a lény felé ütött, s Bean felé fordult - eléggé gyorsan süti ki a pajzsokat a lény korrozív vére. Közelharcban nagyon óvatosnak kell lennünk. Menjünk tovább! Bean, a pisztolyt szerintem hozd inkább te.
- Ha már Merel odaadta nagylelkűen és tudatlanul, vissza kéne szolgáltatni... - mondta Bean.
- Egy biotikus pofon mellett... - tette hozzá a doktor.
Nemsokára a fegyverraktár mellett haladtak el, melynek az ajtaja le volt zárva.
- Bean, intézd a zárat! Én körbenézek bent... - ezzel vizorja segítségével áttapogatta a fegyverraktárt - van bent egy...
- De akkor közel lesz, megint... - bújt a lány az android mögé.
- Nyugalom... - vette le hátáról a puskáját - elintézem.
- De még nincs kinyitva az ajtó, vagy miféle fegyver az? - kérdezte Bean.
- Ez egy gauss mesterlövész fegyver, de feltöltve railgunként üzemel.
Nihilus a falon keresztül bemérte a lényt, s elkezdte feltölteni a fegyverér. Két omni-sín töltődött fel a fegyver csöve körül két oldalt, s mikor feltöltődött tüzelt. A lövedék nagy fénykíséret, s füst mellett az ajtóba csapódott, majd eltűnt egy forrongó lyukat hagyva maga után.
- Nyithatod az ajtót!
Bean hamar ki is nyitotta az ajtót, s a túloldalon az ajtótól nem messze a földön meg is volt található a lény teste átégetett porladásokkal teli sebbel, s egyenesen mögötte egy újabb lyuk a falban.
- Hol állt meg a lövedék? - kérdezte Bean.
- Hát ezt magam sem tudom biztosan...
Körbenézve különös kard alakú fegyvereket, s újabb állapotú páncélokat találtak. Nihilus bezárta az ajtót, miután mindhárman beértek, s ellenőrizte a lehetséges támadás forrásokat. A szellőző rendszer rácsait feltépve látta.
- Bean, figyeld fél szemmel a szellőző kijáratát! Valószínűleg onnan jött a lény... Addig letapogatom a felszerelést, összepakolok egy fegyvertáskába, s Gőtére ráerősítek egy páncélt...
Gőte hirtelen visszaemlékezve a Kodiak fedélzetén látott szerelésre, amit Bean-nen hajtott végre a doktor, reszketni kezdett.
- Nyugalom, csak egy páncélt adok rád, hogy jobban védjen és nagyobb biztonságban legyél... - tudta hogy nem sokat ér, de azt is, hogy a lány biztonságérzetén sokat segítene.
Gyorsan felszerelt egy páncél mellvértet Gőtére, aki megnyugodva tapasztalta, hogy nem ütötte ki őt is. Majd a fegyvereket kezdte letapogatni.
- Különös, ezek a fegyvertechnológiák számomra teljesen újak... nem ballisztikus- vagy részecskefegyverekről van szó, hanem furcsa térfegyverekről. Mindenképp kell vinnünk mintát a hajóra...
Nihilus elővett egy kisebb tárgyat, majd az omni-toolja segítségével kihajtotta egy nagyobb fegyvertáskává, s rakott bele három fegyvert, majd az omni-toolja segítségével kommunikációs csatornát nyitott a csapat többi tagjához.
- Jelentkezem a fegyverraktárból! Mik a fejlemények?

Merel
-Valószínűleg az eperfagylalt lesz.- Jegyezte meg Merel. Mert ugye ki hallott már olyanról, hogy egy hajón fegyverraktár legyen, eperfagylalt meg mindegyiken kötelezően van. Ugyebár.
A hölgyek a kabinok felé indultak el, elől Merel előreszegezett fegyverrel. Az első néhány kabin üres volt, az ajtók nyitva, néhol félig csúszva csak a falba, de ezeket sem volt nehéz nagyobbra nyitni a Mjolnir erejével. Azt a hatást keltették, mintha sietve elhagyták volna őket, esetleg kirámolták. Végül úgy a negyedik ajtó meg is válaszolta a miértjét: egy nagyobb, talán közösségi teremből behordott és rögtönzött ágyakkal csináltak kórtermet, a legtöbbön csontváz feküdt, némelyik páncélban, némelyik anélkül, ezekről szinte már minden lefoszlott, ami nem volt időtálló. Nem volt ritka a belülről kiszakított szegycsont vagy borda látványa se: Mint amiről Bean is beszámolt az alagsorban talált telepesek esetében, mellkason vagy hason keresztül kikelő paraziták. A legtöbb csontváz kicsi volt, de egész emberszerű, ne némelyik...
-Jelentkezem a fegyverraktárból! Mik a fejlemények?- Hallattszott a rádión keresztül Nihilus kérdése.
-Nincs kontakt. Ez viszont érdekes lehet, Doki, küldök látott képet.
Merel elkezdte közvetíteni a sisakmonitora képét a másik csapatnak, hogy Omnitoollal nézhessék ők is, amit látott. A lány újra végignézte először a normális csontvázakat, majd a furcsábbakat is, amit talált. Az egyiken derékig volt csak páncél, és a felsőtest csontozata jelentősen különbözött a korábbiaktól, és a koponya is mintha ragadozószerűbb lett volna, főleg az állkapocs környékén, valamint az alkar csontjain kinövések sora futott végig, Merelnek az az érzése támadt, hogy támadófelületként használható csonthegyek soraként nőhetett ki az alkarból.
Beljebb egy másik mutáns csontvázon ismerősnek tűnő kitinlemezekből volt páncélzat, ami minden jel szerint nem ölrözék volt, hanem testrész.
-Ezeknek a vagy a fele valamilyen mutánsnak néz ki... Doki, csak nekem tűnik úgy, vagy ez a kitin olyan, mint amiből a bogárpuskád is volt? Lehet valami összefüggés?- Kommentálta a rádión keresztül a látottakat.
Egy-két további csontváz után, amik mind kölönböző módon tértek el a normálistól, Merel még újra átfutotta tekintetével a szobát. Az ágyak mellett leépített lemezek kupacai, amit valószínűleg a még élő legénység épített le a hozzáféréshez, az egyik csontváz mellett az ágyán szablyaszerű penge, valószínűleg rangjelző szerepű, mert egyszerű fémkardnak nézett ki. Merel ezután befejezte a közvetítést, és a kétfős csapat haladt is tovább a következő helyszín felé: raktár.
A kabinok után következett a folyosón, az ajtaja nyitva, és szemmel láthatóan belepiszkáltak már a hajót felderítő telepesek, kezdve a még mindig világító lámpával, amit hoztak. A terembe belépve mintha megváltozott volna a légkör, és nem csak a hangulati értelemben, ami a sok különböző kincstárgy, eszköz és egyéb, valószínűleg összezsákmányolt dolognak volt felróható. A terem nem is raktárnak mint inkább trófeateremnek hatott, volt néhány tényleges trófea is külömböző idegen bestiákból, és mindenféle, egyszerű acélnak kinéző létükre teljesen rozsdamentes állapotú pengés fegyverek, némelyiket be lehetett sorolni kardként is, de volt például valami tolólapszerű, háromkezes cifra monstrum, és egy olyan forma is, amit Merel is felismert: Egy egyszerű acél, talán eredeti történelmi, sangheili kard.
Befele jövet észre se vette, csak miután körülgyönyorködte a termet tűnt fel Merelnek egy sárga szalaggal elkerített, átlátszatlan fóliával letakart test a fal tövében az ajtó mellett. Ezeket is a telepesek hozhatták, amikor áthutatták a hajót. Egy mozdulattal lelibbentette a fóliát a testről,... és először azt hitte, hogy egy friss emberi hullát talált. Első ránézésre simán lehetett volna egy emberlány, de olyan páncélban volt, mint a csontvázak korábban, és egy olyan kardmarkolatot szorongatott, amilyet korábban is látott, csak ennek egy csonk volt meg csak a pengéjéből, a többit teljesen lemarta valami, kétségkívül egy "cica" vére.
-Doki, újabb kép!- Jelentette Merel, és már mutatta is a felfedezést: a holttest oldalában mély lyukat ötött valami, és a sebben meg alatta a padlón a vér még vörös és ragacsos volt, mintha többnyire friss lenne, pedig maga a test hőkép alapján már teljesen kihűlt: ennyi idő alatt már a vérnek is rég meg kellett volna alvadnia, felszáradnia. A seb után Merel megnézte a test fedetlen fejét is.
-Doki, ezek egyszerű gyerekek?- Csodálkozott rá a szinte teljesen emberi arcra Merel. Csak miután jobban szemügyre vette, látta az apró eltéréseket, mint a lilás rózsaszín szemszínt és az emberinél sűrűbb de finomabb szálú szemöldököt és hajat. Aztán meg a kabinokban volt ennél nagyobb eltérésekkel rendelkező csontváz is, úgyhhogy a lány nem tudta eldönteni ennyiből, hogy végül mi is volt a lény.
Beszüntette a képközvetítést és újra körülnézett még távozás előtt. A terem túlvégében egy polcállványon pár láda mellett üres helyek voltak, ahonnan minden bizonnyal a telepesek vihettek el további ládákat. A tárolók teteje fel volt törve, bennük mindenféle kisebb tárgyakkal, aminek a nagyrésze leginkább műkincs-zsákmánynak nézett ki. Volt egy-két olyan is, amin még feltöretlen volt a tető, Merel találomra felfeszített egyet. Furcsa, nagy bőrtojások voltak benne, különrekeszelve.
A Merelhez legközelebb eső tojás elkezdett négy gusztustalan sziromban szétnyílni, és ahogy a lány közelebbhajolt megnézni, valami előugrott belőle, egyenesen a fejét célozva. A lény egy hosszú farkú, kézszerű rák-póknak nézett ki, és valami folyadékot spriccelt a lány arcába, ami minden bizonnyal a már korábbról ismert erős sav lehetett, mert ennyiből kiütötte a Mjolnir pajzsát. Merel egyből nyúlt leszedni a fejéről az izét, de az addigra a hosszú farkát a lány nyaka köré tekerte, és az ujjszerű lábaival is próbált a Mjolnir sisakjára kapaszkodni. Letépni nem volt nehéz, de a Merel nyakát többször körülölelő farok több ívre szakadt, és a lény testétől is elvált, és a maró vér Merelre fröccsenő része máris belemart a páncél lemezeibe, szerencsére nem mélyen, de a kijelző páncélintegritás csíkján látható mértékben.
A lány még beleeresztett egy rövid sorozatot a lény testébe, mielőtt az megpróbálhatott volna megmozdulni, majd a ládában lévő másik tojásokra szegezve a gépkarabély csövét, ha azok is vicceskedni akarnának, csatornát nyitott.
-Ki nem találnád, Doki: van itt még két-három cicatojás is.- Jelentette kicsit még lihegve, leginkább a meglepetéstől.

Ailys
-Nincs kontakt. Ez viszont érdekes lehet, Doki, küldök látott képet.
A teremben semmi nem volt csak csontvázak, meg elroncsolódott, rossz állapotban lévő felszerelés.
-Tech-ért jöttünk, nem hullákért. Mozogjunk! – javasolta a már megszokott kedvességével az asari.
Ailys nem látott semmi lenyúlható kütyüt, vagy legyűrhető ellenfelet, és ebben ki is merült számára a kórházlátogatás. Mivel Merel még elvolt a maradványok vizsgálatával, az asari úgy döntött, hogy inkább kinéz a folyosóra, hátha az egyik ocsmányság úgy gondolta, meglátogatja őket. „A Góré nekem nem azt mondta, hogy ásatni jövünk…” morgott orra alatt, ahogy elhagyta a szobát. Nem sokára Merel is megjelent a folyosón, és Ailys udvariasan előreengedte elvégre, ki tudja, mi várakozik rájuk a következő kanyarban. Ailys felboostolt biotikus erejével immár könnyedén nyitott ki egy-két makacsabb ajtót, majd végül elérték a raktárt.
-Aztarohadt… - lehelte az asari a szavakat.
A raktárhelység tele volt pakolva a legkülönfélébb tárgyakkal, jól kihasználva minden helyet, amit a szoba biztosítani tudott. Na, ez már felkeltette Ailys érdeklődését. Félig-meddig úgy érezte magát, mintha egy őrült gonosztevő tároló szobájába lépett volna, a káosz picit emlékeztette egy haverjának a laborjára. Talált valamilyen tudományos kütyüket, egy-két kipreparált testrészeit valami olyan fajnak, amit soha életében nem látott. Igazából abban sem volt biztos, hogy egy fajhoz tartoznak-e. Egy ponton felkapott valami furcsa kinézetű gömböt, amin érdekes minták voltak, de mivel semmire nem tudta használni, behajította a szoba egyik kupisabb sarkába. A pisztolyszerűségek jobban felkeltették a figyelmét, megvizsgált egy-kettőt, majd a különböző méretű és designú pengékkel kezdett el foglalkozni. Ahogy végigmérte őket, magában próbálta eldönteni, hogy melyiket akarná és tudná benyúlni a leginkább. Valami nem túl feltűnő lenne az célszerűbb, valami apróbb, egyszerű kinézettel. De hogyan is dönthetne egy szimpla kiskés mellett, amikor egyes merészebb darabok állati jól néznek ki? Jól megvizsgálta az esélyesebb jelölteket, és végiggondolta döntését, ám mikor már épp cselekvésre került volna a sor, hirtelen mozgás riasztotta fel gondolataiból. Ailys gyorsan megfordult, és előre szegezte SMG-jét, majd meglepetten vette észre a bogárszerű ocsmányságot Merel sisakján. Ailys leadott egy-két lövést a lényre, amitől társa gyorsan megszabadult, s amint a bogárszerű csúfság földet ért, az asari bátran beleeresztett elegendő golyót, hogy megöljék, sőt még talán többet is a kelleténél.
-Ki nem találnád, Doki: van itt még két-három cicatojás is. – jelentette az emberlány a rádión keresztül.
Ailys halvány utálattal tekintett bele a Merel lábainál heverő ládára, és sorsára várakozó tartalmára.
-Segítek: VOLT két-három tojás. – mondta az asari, miközben fegyverével becélozta az szürke gömböt.
-Várj! – vágta rá az ember gyorsan.
-Mivan?! Akar még egyet a nyakadba? – szólt vissza Ailys felháborodottan.
A páncélba burkolt lány válasz helyett felvette újra a kapcsolatot Nihilussal, és professzionális katonaként megérdeklődte felettesétől:
-Doki, neked kell ilyen kéz alakú rák-pók-izé, mielőtt lelőjük a többit is?
-Igen, hozzatok a tojásokból! Jól jöhetnek még, max jók lesznek maró tükörtojásnak... – hallatszott a Doki válasza, amire Ailys szemét forgatva leeresztette fegyverét.
-Rohadt kretének… - jegyezte meg normális hangerővel az asari. – Ajánlom, hogy titeket zabáljon fel először. Miközbe alszotok.
Eközben Ailys visszafordította meg tekintetét a fegyverek felé… és ekkor meglátta. A sarokban, félig-meddig takarásban egy körül-belül egy méteres kardszerűség várakozott türelmesen, hogy valaki végre felfedezze. Az asari közelebb lépett, elvette a kincset takaró tárgyakat „Ilyen nincs…” A kard - vagy akármi is akart lenni új szerelme – megszólalásig hasonlított egy fegyverre egy sorozatból, amit Ailys még kiskorában nézett. Vigyázva felemelte a kardot, és szinte tátott szájjal, őszinte csodálattal mérte végig a markolattól egészen a hegyéig.
-Fogalmam sincs, mi ez, de az enyém. – jelentette ki még mindig szinte kislányos ámulattal hangjában.

Bean
- Fogalmam sincs, mi ez, de az enyém! – jelentette ki Alyis egy míves, egzotikus kinézetű kardot szorongatva.
Merel közben kiásta a tojásokat tartalmazó konténert és lerakta az ajtó mellett.
- Elhozod? Hoznám én is, de az én fegyverem kétkezes. Vagy mész inkább előre?
Alyis tett egy bizonyos körülmények közt akár udvariasnak is tekinthető gesztust az ajtó felé.
- Kérlek, fáradj csak előre, én hozom a Doki rántottáját.
A doboz nem volt túl nehéz az Asarinak, de pont olyan széles volt, hogy csak kényelmetlenül tudta a helyenként szűk folyosókon ellavírozni, Merel mögött szinte minden kanyarban felhangzott a fémes kondulás, ahogy Alyis nekiverte a falnak majd hangos szitkozódás következett.
- Állj má’ meg egy picit, nem találok fogást ezen a nyomorúságon! – szólt előre és letette a dobozt, aminek az egyik oldala most sokkal nehezebbnek tűnt, mint a másik. Merel pár lépésre előre épp egy elágazást biztosított, fegyverét előreszegezve gondosan átvizsgálva minden gyanús pontot. Alyis kinyitotta a dobozt, hogy eligazítsa a tartalmát, amikor az egyik tojás teteje picit szétnyílt. Alyis egyből visszavágta a dobozra a tetejét és ráült.
- Na neeeem, ebből elég! – közölte – Merel, kölcsön tudnál adni egy gránátot? – kiabált előre.
- Oké! - Az emberlány visszafordult az elágazásból és Alyis felé dobott egy gránátot, aki még mindig a doboz tetején ülve elkapta azt.
- Kösz! - A gránát oldalán lévő gombokkal beállította hét másodpercre, kibiztosította majd lekapta a konténer tetejét, a gránát vékonyabbik kúpszerű végét beledöfte a kinyílni készülő tojásba, visszacsapta a dobozra a tetőt és egy erőteljes rúgással átküldte az egészet egy üres kabinba, majd félreugrott.
- <b>BUMMM!!!</b> – amikor Alyis benézett a kabinba, a konténer helyén csak egy krátert látott középen, a falakról sisteregve folyt lefele a zöldes sav, lemarva a festéket és alatta az acélba is bele-bele harapva.
- Na, így készül nálunk a rántotta! – közölte Merellel.

***

Bean épp időben ugrott félre a leszakadó plafon darab elől. Egy szinttel lejjebb jártak és a korábbi lövöldözések nem tettek jót a hajó ezen a részen amúgy is erősen sérült testének. A Bean mögött hangos puffanással földet érő darabot például az android sugara gyengítette meg a kritikus pontig. Igazán ironikus lett volna, ha pont rá esik – futott át a gondolat a pozitronagyon, miközben átlépte. A sorozatos támadások miatt Bean és Dr Nihilus is fegyverrel a kézben haladtak, Bean egyik kezével világított, a másikban Merel M6C-jét fogta, mögötte szorosan Gőte jött és a sort a Doki zárta a kezén kéken világító íjával. A Doki már elég izgalmasnak ígérkező techet gyűjtött a korábbi fegyverraktárban történt látogatásuk során és szerette volna minél előbb letudni a rutin köröket, hogy az Umbrán nekieshessen a zsákmánynak.
- Doki, a rántottáról le kell mondanod egyelőre. Alyis kicsit odaégette őket. – hallották a rádióból.
- Hát az baj. Nagy baj. Menjetek vissza és keressetek még! Mindenképp meg kell vizsgálnom azokat a tojásokat, ha tudni akarunk valamit ezekről a te ’cicáidról’.
- Azt hiszem, az nem fog menni. Átvizsgáltam mindent a szobában, és nem volt belőlük ott több.
- Akkor maradunk még a hajón, ameddig nem találunk még! – sóhajtott Nihilus.
- Én tudom, hol vannak még tojások – szólalt meg Bean.
- Te tudod? Honnan? És hol?
- Nos, Jericho páncéljáról letöltöttem az adatbázist. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de van benne említés a személyes bejegyzések között egy félresikerült kísérletről a telepeseknél, ahol idegen lényektől származó tojások is szerepeltek. Mélyen a föld alatt egy laborban. Jericho sem tudott mindent, a pontos helyszínt sem, de ha visszamegyünk, az ottani számítógépből ezt ki tudom deríteni.
- Valószínűbbnek tűnik, hogy itt is van még belőlük. De több idő lenne átvizsgálni ezt a vén bárkát, mint visszamenni a bázisra, és biztonságosabb ott, ahol rendelkezésünkre állnak tervrajzok és egy működő rendszer. Rendben, Merel, Alyis, találkozunk a bejáratnál, visszamegyünk! – rádiózta a csapat másik felének Dr Nihilus.
A sötét folyosón tovább haladva egy halvány narancssárga derengésre lettek figyelmesek. Bean odavilágított, a falon egy hatszög alakú kitüremkedés volt, aminek a falai világítottak. Ahogy közelebb értek, a fénye is egyre nőtt. Egyszer csak egy vékony lézersugár tört elő a doboz közepéről, egyenesen Gőte páncéljának a mellkasi részére világítva, az szintén elkezdett narancsszínben világítani. Bean és a Doki egyszerre fordultak Gőte felé, a Doki hátulról megpróbálta kilökni a lányt a sugár útjából, de legnagyobb meglepetésére az meg sem moccant, mintha odaszögezték volna. A fény lassan kialudt a dobozban, de Gőte páncélja most már erőteljes fénnyel izzott, a sisak alatt tisztán lehetett látni a meglepett arcát.
- Beszél hozzám! – közölte ámulattal a hangjában – a ruha beszél a fejemben!
Bean és a Doki észre sem vették az idegent, ami most Gőte felé rontott, Nihilus ugyan kilőtt egy nyilat, miközben hátra esett, ahogy a lény egy farok suhintással félrelökte, de a nyíl a lény fejétől pár centire ártalmatlanul suhant el a plafon irányába. Bean épp csak túl messze volt, hogy a lény előtt érjen Gőtéhez, pozitronagyában képletek pörögtek, hogy hogyan tudna időben ott teremni, megvédeni a kislányt, a lábában az izmok, mint egy íjon az ideg pattanásig feszültek, ahogy felkészült az ugrásra, majd kilőtt, de túl későn, a lény karma már Gőte hátán volt. Bean agyába fájdalmasan hasított a következő pillanat képe, látta maga előtt, ahogy a hosszú fekete karmok utat találnak maguknak a kislányon keresztül, elől feltépve a páncélt fröcskölő vér kíséretében, gondolatban már hallotta vékony, magasa halálsikolyt, és a tudat, hogy nem tudta megvédeni, ami programozása legmélyebb rétegeinek mondott ellent: ne engedd, hogy emberi lényt bántódás érjen! A lény karma sosem érte el Gőtét. A páncélja fénye narancssárgából zöldbe váltott, és mint egy visszapattanó fekete biliárdgolyó, a lény lepattant róla, és ha lehet, még nagyobb sebességgel kenődött a falnak, ahol kitekeredett idomokkal elterült. Dr Nihilus két nyilat küldött a fejébe, de feleslegesen a becsapódás ereje eltörte a nyakát.
- Ezt hogy csináltad? – kérdezte Bean
- A páncél mondta! Hallottam, hogy azt mondja a fejemben, hogy veszélyben vagyok és nem néztem oda, de mégis láttam a fejemben, hogy honnan jön, és nem tudom, olyan, mintha csak a kezemet kellett volna mozdítanom, de azt sem kellett, csak gondoltam rá, és bumm!
Gőte szélesen mosolygott.
- Most már én is erős vagyok, és meg tudom védeni magam!
Magabiztosan előre indult.
- Menjünk! – szól vissza. Bean és Dr. Nihilus leesett állal nézték.

Merel
A szintetikus páros már nem látta onnan hátulról, hogy az élre törő lány arca újra rémültbe fordult, miután előre nézett. Ezek nem az ő tettei voltak. Nem az ő bártorsága. De ahogy a hang segítette reagálni a szörny támadására, úgy segítette most a lábát is, vitte előre töretlenül, pedig ha csak Gőtén múlott volna, megtorpan, lelassul, a többiek beérik, és észreveszik, hogy nincs valami rendben. Már azon kívül, hogy a rémült, sokkos kislány hirtelen bátor lett. Természetellenesen.
[Így elégtelen még ez a harciréteg, szereltesd fel a Szürkével a többi részét is, hogy rendesen működjön. Persze csak ahol nem les ránk szörny. Szörny... ez a nyelv az ilyen kezdetleges, amit ti beszéltek, vagy csak te nem vagy a legjáratosabb benne?]
A hang a fejében szólt, nem lehetett szabadulni tőle. Egyszerre tette természetellenesen bátorrá és egyszerre még rémültebbé. A hang, a pánvél tudta irányítani az érzéseit is.

***

-Ki akartak kelni, mi?- Rakta össze Merel a képet, hogy mire is kellett Ailysnak a gránát, miután ez ugye kiderült elég hangosan. Vegyes érzelmekkel volt a dolog iránt, egyfelől a küldetés sikertelen pontja, hogy a csomagot elvesztették, viszont így senkinek nem ugrálnak az arcába a csúnya-gonosz pókizék, amit valószínűleg senki nem is fog hiányolni. Merel biztos nem. Viszont így annyival gyorsabban is tudtak kiérni. Két meglepetés is várta őket odakint. Az egyik a telepesek generátora, ami mintha egy erős farokcsapást kaphatott az új formáját elnézve. A lány igazából észre se vette szinte, ahogy a fények kimentek, annyi derengés eredendően is volt, hogy a feljavított látásának ne jelentsen érdemleges változást.
A másodikra várni kellett, ameddig a csapat másik fele is be nem futott: a törékeny, ijedt Gőte most magabiztosan jött a trió élén valami különös okból.
A korábbi homokvihar alábbhagyott idő közben, bár a szél a ködcafatokat továbbra is fújta.
-Adj valamit, gyorsabban tudom vinni.- Fordult Nihilushoz a férfi zsákmányát illetően. -Ha sietünk, akár még a kolóniáig is visszaérhetünk, mielőtt felkap megint a homok is.
Baljával egy csomagot felnyalábolt, jobbjában előreszegezte gépkarabélyát, és vezette is ar erőltetett menetet a Kodiakhoz. A "cicák" még odabent elfogyhattak, mert a leszállóegységig egy sem bújt már elő.
-Vezessek megint én?- Tette fel a kérdést, miusán egy gyors tisztításban részesültek a külső, porral telement szenzorok és kamerák.

Siegfried
*A fregatt kilépve a térhajlításból rádiótávolságra kerül az Umbrával, amivel azonnal felveszi a kapcsolatot.*
- A Windgates csapatszállító fregatt jelentkezik. Andorath Admirális parancsára egy új taggal és egy új századdal támogatjuk önöket. Kérjük a kapitány engedélyét a dokkoláshoz.
*Mikor a fregatt rádiósa értesül a kapitány bizonytalan ideig tartó távollétéről hosszas egyezkedés után abban maradnak, hogy a fregatt itt fog várakozni, de addig is a küldetés megbízott vezetőjét, aki mellesleg a plusz egy tag lesz az Umbrának felengedik a fedélzetre. Siegfried Altebauch hadnagy két aktatáskával lép ki a légzsilipből. Egyenruhája egy szabályos birodalmi egyenruha, csak fekete, színkódolással jelezve, hogy egy új, eddig ismeretlen ágazat első új tagja. Oldalán a tisztekre jellemző szabja lóg, csak kivételesen ezt még használni is lehet valamire. Ő mindenesetre megérkezve kezet fog az őt fogadó ügyeletes tiszttel, majd minden szükségesnél több kommunikációt mellőzve feszesen kihúzva magát leül az erre kijelölt helyre és ölbe tett kézzel várja jövendő felettesét. Két aktatáskája mellette pihen a földön. Kis idő múlva a kommunikációs tiszt elküld egy hologramos jelentést a leszálló kabinba, tájékoztatva a kapitányt a jelen tényállásról.*

Kommtiszt
-Az Umbra nem dokkol, ameddig a kapitány a holdfelszínen van, a hajónak mozgékonynak és beavatkozáskésznek kell maradnia. Altebauch testőrhadnagy dokkolhat egy kompegységgel.- Fejezte be az adást az Umbra kommunikációs tisztje, majd újra átolvasta a Windgates küldte jelentést a fregatt ittlétének okáról. Az ASR Umbra, mint kutatóhajó, két új program tesztelésében is részt fog venni, Andorath és Arnt'il admirálisok megbízásából. A most dokkolt Altebauch testőrhadnagy képviseletében az újonnan alapult, és még kísérleti fázisban lévő Tiszti Testőrség programja, valamint a birodalmi idegenlégió megreformált Redempciós Erők ágazata is jelen lesznek a hajón.
Az Umbra legénysége vegyes érzelmekkel fogadta a fejleményeket. A hajón nem volt külön katonai erő eddig, bár a lopakodófregatt rendelkezett barakkfedélzettel katonai erők számára, mivel a Shepard osztályt nem csak tudományos felderítőnek, hanem katonai hajónak is szánták, de az Umbrán nem volt külön fegyveres erő az éppen őrszolgálarta beosztott legénységen és az egy fő B043 őrmesteren kívül, ahogy a project tevékenysége nem is igényelt ennél többet. Most pedig olyan katonák készültek a fedélzetre jönni, akik jogerős ítélet helyett választottak tízéves olyan szolgálatot, amibe várhatóan a legtöbbjük, ha nem mindőjük bele fog halni.
A kommtiszt feladata most mindenesetre a apitány értesítése volt. Az LV-426 légköre a legtöbb szenzort zavarta vagy korlátozta, de infravörös tartományon a légkörfinomító elég erős, megbízható jelet adott csak a működése mellékhatásaként a munkafolyamatok hőjével, így elég jól meg lehetett határozni a koordinátáit. Mivel a kolónia elhelyezkedéséről nem volt elérhedő adat, és a vészjelet szórta annyira a légkör, hogy nem volt elég pontos helymeghatározásra, a kommtiszt a finomító köré írt másfél kilóméteres körre koncentrált adással hívójelet indított, visszajelzést kérve, ha a lentiek fogják az adást. Így a jel remélhetőleg elég erős volt, hogy a Kodiakban fogni lehessen a légkörön keresztül is, ami a felszínen már továbbíthatta rövid távon a jelet a felszíni csapatnak is, a MEB kezdeti kolóniái jellemző elrendezésével pedig a telepesek épületei, így az azt vizsgáló felszíni csapat is belül kellett essen a másfél kilóméteres körön. Ha érkezik visszajelzés a hívójelre, a kommunikációs tiszt a testőrhadnagy jelentését kezdi sugározni, de ha ez nem történik meg záros határidőn belül, mentőexpedíciót fog kelleni leküldeni.

Nihilus
- Nem... most átveszem a vezetést én, úgyse kell közben Beant szerelnem. Amúgy is, ha te vezetnél sok idő elmenne a kamerák és szenzorok tisztításával.
- Akkor, hogy tervezel visszamenni?
- Vezetek én - mondta a Doki, majd beszállt.
Utána szálltak a többiek, s Merel ismét furcsállva kérdezte:
- Mégis, hogyan fogsz tájékozódni, ha alig mutatnak valamit a szenzorok?
- A kodiak egy felerősített Biotik AMP-al van ellátva, ami felerősíti a biotikus fókuszomat, így nincs szükségem külső szenzorokra...
- Idefele akkor nem lett volna egyszerűbb, ha én vezetek? - tette hozzá Ailys.
- Itt jön közbe, hogy én félig gép vagyok... - mondta Nihilus miközben megnyomott egy gombot, amitől eltűnt a kodiak minden vezérlő szerve, s a mennyezetről lejött egy furcsa csatlakozó - tehát, te nem tudtál volna rácsatlakozni. Rácsatlakozva sokkal könnyebben tudom kivitelezni az irányítást is - s levette vizorját, ami a tarkójánál csatlakozott felszabadítva egy hasonló csatlakozót, melyen korábban Beannek adta be a nanobotokat, majd összekötötte a mennyezetről lejövő kábellel.
Hirtelen ismét előjöttek a képernyők, kék holoképpel.
- Mindenki foglalja el a helyét. Indulunk!
Az utat a kolónia felé problémamentesen sikerült megtenniük, majd leszállás után furcsa zajos jeleket észleltek.
- Mi ez? - kérdezte Merel.
- Valószínűleg az Umbra próbál kapcsolatba lépni, igen erős rádiós jeleket képes küldeni, ami az efajta jelzavaráson is áthatol, igaz zajosan - válaszolt Bean.
- Nem lehet, valahogy megfejteni? - kérdezte Ailys.
- Bizonyára fel tudom erősíteni a jelvevő rendszerünket - mondta az android és maga elé hajtott egy terminált.
- Ha válaszolnunk kellene talán rövid időre enyhíteni tudom a jelzavarást a felerősített biotikámmal, - mondta Nihilus - viszont nem tudok közben beszélni, és tippjeim szerint Bean se - fordult a többiek felé az ülésével.
Végignézett a lehetőségeken, s vakarta a fejét:
~ Van Merel, kinek katonai tapasztalatai vannak, de éretlen... storno... Ailys, antiszociális valamint agresszív... storno... ööö Gőte, lehet hogy benne lesz a reményem, ő tűnik a legkomolyabbnak. Várjunk csak, lehet, hogy valami MEB-es baromság miatt üzennek... és alapvetően Ailys se nagy MEB szimpatizáns... szóval oké ~ gondolta közben.
- Ailys! Te fogsz majd jelenteni, mikor létrejön a jel...
- Mivan?! Én?
- Igen-igen - bólogatott széles mosollyal.
- Mindjárt létrejön a kapcsolat - zárta le Bean.

Siegfried
*Siegfried a kommunikációs tiszt intésére odalép a kivetítő elé.*
- Talán hallják, tegyen egy kísérletet.
*Mondja a tiszt, majd aktiválja a jelet. Siegfired a kivetítő elé áll és beszélni kezd.*
- Siegfried Altebauch hadnagy szolgálatra jelentkezik. Jelentést vagyok hivatott átadni, melynek tartalma szerint Andorath illetve Arnt'il admirálisok parancsa értelmében az Umbra két kísérleti program tesztelésében is részt vesz. Az egyik én magam lennék, az új tiszti testőr osztag hadnagya, a másik egy zászlóalj elítélt, aki inkább 10 év, túl nehezen élendő, szolgálatot választott a rájuk kirótt büntetés helyett. A kapitány, Dr. Nihilus kapitány engedélyével az ön hajóján szolgálnánk. A zászlóalj és jómagam természetesen mindenben követjük az ön parancsait, amennyiben közvetlen felettesünk, bizonyos Merel... Merel B-043 őrmester másképp nem utasít. Jelentés vége.
*Mondja majd tiszteleg. Bár ez a hologramon valószínű nem látszik a tisztelgéssel egyidejűleg önkéntelenül is összecsapja a sarkát. A többivel vár addig amíg személyesen is beszélhet a kapitánnyal, aki közvetett felettese lesz, és megismerkedhet ezzel a bizonyos Merel őrmesterrel, akinek a vezetékneve fölöttébb érdekes. Andorath Admirlis igen fukar volt, a személyleírással és csak annyit mondott: "Lehet, hogy kihívást jelent majd, de fel a fejjel, bízom a megoldóképességében". Ezt is meglehetősen kelletlenül osztotta meg Siegfrieddel, bár ennek lehet az volt az oka, hogy a fiatal hadnagy egy rövid időre elválasztotta az epres táltól. Altebauch hadnagy persze nem tudhat róla, hogy a leszálló kabinban valószínű Merel meglepett arca körül hisztérikus nevetés van kibontakozóban. A kommunikációs tiszt, aki már találkozott Merellel is igen érdekes arcot vág, de Siegfried figyelmen kívül hagyva ezt gyanútlanul visszaül a helyére, mint aki jól végezte dolgát, mivel valóban ez is a helyzet. Idővel azért feltűnik neki a legénység feltünően vidám közérzete és a rá irányuló szempárok, de úgy gondolja akármi is a vicc tárgya, ha eddig minden küldetését a legnagyobb alapossággal vitte sikerre akkor ez sem fog gondot okozni neki. Azért egy idő után győz a kíváncsiság és aktiválva fejébe épített vizorját rákeres Merel őrmesterre. Ebből kívülről csak annyi látszik, hogy szeme, noha a helyzet nem indokolja, ide oda jár. keresése nem jár sikerrel, hisz Merel, különleges eset lévén titkosított Aktákkal rendelkezik (int az Umbra és annak egész legénysége is), de azért a képét megtalálja. Kicsit meghökken, a mosolygós lány láttán, de betudja annak, hogy szegényt igen gyermeteg fejjel áldotta meg a sors és biztos idegesítő lehet, amikor mindig megnyitják a személyi aktáját, ha betér egy kantinba, hogy megbizonyosodjanak a koráról és arról, hogy ihat-e már alkoholt.*

Ailys
- Siegfried Altebauch hadnagy szolgálatra jelentkezik. – jelent meg egy zavaros hologramm, amint Ailys megnyitotta a komm csatornát.
Az asari elszörnyedt képpel hallgatta végig az emberkatona locsogását, a zászlóalj elítéltre felcsillant sárga tekintete, és automatikusan átnézett Merelre, majd Nihilusra, hogy lássa ők is olyan megleppetek-e mint ő.
- A zászlóalj és jómagam természetesen mindenben követjük az ön parancsait, amennyiben közvetlen felettesünk, bizonyos Merel... Merel B-043 őrmester másképp nem utasít. Jelentés vége.
Amint az egyenruhás pojáca kimondta, hogy Merel a felettesük, Ailys alig tudta visszatartani nevetését, és kuncogva kezdte el Merel karját ütögetni. A katonalány arcára lelkes vigyor ült ki, s épp megszólalt volna, de Ailys gyorsan elcsitította. Az asari halkan megköszörülte a torkát, előre hjolt egy kicsit, majd hangosan, és a tőle telhető leghivatalosabbnak tűnő hangsúllyal felszólalt:
- Itt Merel B… Merel őrmester beszél. Itt az első parancsa, katona. Emelje fel az egyik lábát! Most kezdjen el egy helyben szökdelni! Gyorsabban, katona!! Forduljon meg 360 fokot! Most smárolja le a legközelebbi embert!

Siegfried
*Siegfried magasra húzott szemöldökkel hallgatja az akadozó adást, majd kis tétovázás után válaszol.*
- Értékelem a humorát őrmester. Minden esete a jövőben az én geladatom lesz megvédeni önt, az ilyen, tiszthez méltatlan parancsoz kiadásának lehetőségétől. Ha már egy érdemkeresztet is hoztam magának, biselkedjen úgy, mint aki kiérdemelte. Itt Altenbauch hadnagy, az ön tiszti testőre beszélt.
*Amikor itt tart az adás váratlanul jobb lesz egy időre és a kép is bejön. A járműben utazó személyek között kiszúrja a sisakos őrmestert a háttérben és a mikrofonhoz közel hajoló asarit. Az adás rövidesen újra leromlik.*
- És a jövőben óvakodjon tőle, hogy más, az ön nevében ne addhasson parancsot az embereinek, mert így nem sokáig tarthatja meg őket. Ön pedig... Ailys... Virágszál... Közlegény, tanúlja meg a magánál magasabb rangúak hivatalos megszólítását. Így Merel B043 őrmeszerét is.
*Mondja miközben szeme ide oda jár, megkeresve az asarit az Umbra legénységében vizorjával.*

Ailys
Az asari először csak sóhajtott, és szemét forgatta, de amint a hologrammon látható ember befejezte mondandóját, valósággal belemászott a mikrofonba, és fenyegető, szinte vicsorgás szerű hangsúllyal válaszolt neki:
- Ha van egy kis eszed, kretén, akkor felülsz a legközelebbi járműre, és elhúzol innen olyan messzire, amennyire csak tudsz. – egy pillanat erejéig elkezdett hátradőlni, mintha rendesen visszaülne helyére, majd villámgyorsan megint a mikrofonnál termett, és agresszív hangon szinte belevicsorogta szavait. – Várj csak, míg felérek a hajóra, köcsög, ha mersz! Remélem van nálad lőszer, mert addig élsz, rohadék! És ha még egyszer azt mondod, Virágszál, ezt a Kodiakot állítom bele a fejedbe. Szeretnéd? Hah?!

Siegfried
*Siegfried figyelembe se véve az asarit válaszol.*
- Ha az őrmesternek kérdései vannak örömmel állok rendelkezéséte megválaszolásokban, de javaslom jöjjenek fel a teljes jelentés végett.
*Mondja, majd rövid szünet után hozzá teszi.*
- Amúgy 18 éves kora után bárki megváltoztathatja családnevét egy kormányhivatalban... Ailys közlegény.
*Mondja és a végén még a szája széle ismegrándul egy kicsit, de utána tovább várja Merel utasításait.*

Merel
Ahogy a kommtiszt visszajelzést kapott a leszállóegységről, leegyeztette a jármü koordinátáit Beannel, és leszűkítette az antenna fedési területét, a teljes jelet a Kodiakra fókuszálva.
-Koncentráltam a csatornát minden tartományban. Adat, hang, holokép, elég kell legyen. Talán most hallják, tegyen egy kísérletet.- Tájékoztatta a testőrhadnagyot a kommunikációs tiszt, átengedve neki a konzolt.
Az intermezzón a hídszemélyzet jókat derült vagy a fejét csóválta, de mindenkinek a szemében látszott a részvét a hadnagy felé, aki még csak most kezdte megtudni, hova is került.
-Hagyja, hadnagy, ezek már csak ilyenek. Meg kell szokni.- Legyintett a tiszt, ahogy a zajos képernyőn pont ki lehetett venni pár olyan foltot, ami egy acsargó asari arca is lehetett. Közelről.

***

Merel visszakapcsolta a sisakja külső hangrendszerét, és elfojtotta az utolsó kacarászásokat.
-Na várjunk, várjunk. Nekem akkor most tényleg van egy saját szakaszom?- Hallotta a jelentést ő is, de még el kellett hinnie azért. Persze nem hagyta ki a lehetőséget, hogy egy "na ehhez mit szólsz" nézésben részesítse Nihilust jó diadalmasan, a passzív, így átlátszó sisakvizorán keresztül.

Az előbbi jelenet még Gőtét is felvidította pár kacaj erejéig, pedig a lány egész úton megtörten kuporgott az egyik ülésen, a sírás által kerülgetve. A hang végre elhalgatott, persze minden bizonnyal csak azért, mert az is figyelt, de ami fontosabb, visszaengedte Gőte testét a lánynak amióta csak ülniük kellett. A rémálom ezen a holdon véget nem ért, csak mindig változott.
A plüssgőtéjét még most is görcsösen ölelgette magához.

-Ó kapitány, kapitányom.- Fordult Merel Nihilushoz. -Mi a terv most, cicatojást hajkurászunk, vagy üdvözöljük az új kis barátainkat?
Kötelességük szerint minden túlélőt ki kellett menteniük, de az ismert számok alapján ez ki is merült Gőte személyében, amennyire tudták, és az új, ismeretlen technológiákból is elhoztak mindent, ami mozdítható volt, és nem volt egyértelműen használhatatlan állapotban, Merel pedig már égett a kíváncsiságtól, hogy mit is kapott és miért, de Nihilusé volt a végső szó, ő állt a ranglétra csúcsán.

Siegfried
*Siegfied felhúzza a szemöldökét és Merelre néz az immár tiszta hologramképen át.*
- Igen, van egy szakasza. Ami azt illeti egy század. 80 ember várja a parancsait.
*Mondja és reménykedik benne, hogy a fiatal őrmester kezdi felfogni a helyzetet. Végül még egy pár perc komédiába illő jelenet után, amíg Siegfried a legénység összes tagjának ugyanolyan türelmesen és nyugodtan elismétli, hogy igen, Merel valóban kapott egy századnyi katonát. Végül lent kiadták a parancsot és Siegfried nem kis megkönnyebbüléssel bontotta a vonalat. A mellette álló kommunikációs tiszthez fordult.*
- Van bármi tanácsotok mielőtt személyesen is megismerem a bolondok házának valamennyi lakóját.
*A kommunikációs tiszt csak mosolyog a bajsza alatt.*
- Azt mondanám az asarit ne dühítse fel, de már megtette. A második az lenne, hogy ne szólítsa virágszálnak, de már megtette. És hogy semmiképp ne adjon merel kezébe tényleges hatalmat, de megtette. Ezek után csak szurkolni tudok a sikeres túléléshez.
*Mondja egy kacsintással. Siegfried egy pillanatig nem tudja eldönteni, hogy komolyan gondolta vagy viccel, de a testbeszédében nem talál viccre utaló jelet. ~Na remek...~ Gondolja majd megköszönve a tanácsot távozik, vissza a fregattba, ami legalább jelenleg az ő irányítása alatt áll. Bent kiválaszt tízen kettő önkéntest és a landolóegységbe beszállva a bolygó felé veszi az irányt. A megkapott koordinátákat a járművet vezető vöröskabátosnak adja tovább. Végül leül és azon gondolkodik, hogyan is lenne a legjobb innen folytatni. Egy biztos ő nem fog meghátrálni a kihívások elöl. akkor is ezzel a csapattal fog dolgozni ha törik, vagy szakad. A kérdés már csak az, hogy ők lesznek némileg fegyelmezettebbek, vagy Siegfried fog szépen lassan megőrülni és csatlakozni hozzájuk ámokfutásukban.
A légkör felsőbb rétegeiben szinte semmit sem látni de pár ezer méter magasan amikor beérnek a megtisztított területre világosan felsejlik előttük a kolónia és a légkörfinomító. Ezek után épp egy elhatározásnyi idő telik el és a jármű hirtelen irányt változtat és nagy sebességgel kezd el száguldani a légkörfinomító felé. A vöröskabátosak rémülten próbálnak valami kapaszkodót lelni. Siegfried persze egy tizedmásodperc alatt talpon van, hála az elektromosságot ellenállás nélkül vezető idegrendszerének. Módosított belső füle és nyúltagya miatt gond nélkül tartja meg az egyensúlyát a száguldó hajón. Épp felméri a helyzetet, amikor a hangszóróból egy felindult hang szól hozzájuk:*
- Bocsánat bajtársak.
*Mondja a sofőr. Siegfried ajkán egy alig észrevehető mosoly terül szét.*
- H23-as kód. A gépjármű vezető merényletet kísérel meg.
*Mondja és ugyanebben a pillanatba emberfeletti gyorsasággal húzza ki pisztolyát egyenruhája alól. Annyi szituációs gyakorlatnak vetették alá, hogy tulajdonképpen már egy egész életet, annak minden eseményével megtapasztalt benne. Konkrétan emlékszik ennek az esetnek a kódnevére és a gyakorlatra, ahol konkrétan ezt a szituációt szimulálták neki, bár meglehet nem vörösingesekkel, hanem egy magas rangú tisztet szállító sofőrrel. De mindegy is a lényeg ugyanaz. A pisztolya elsül és a robbantó lőszer cafatokra szedi az ajtó zárszerkezetét sőt, ami azt illeti az ajtót is. A közelben ülő vöröskabátosok ösztönösen eltakarják a szemüket. egyik másik megpróbál felállni, hogy segítsen, katonához méltóan, de egy kis bukdácsolásnál nem jutnak tovább. A hajó szirénája felbőg jelezve, hogy komoly kár keletkezett a hajó belsejében. Siegfried sikeresen elkerül néhány bentről érkező találomra kilőtt golyót és, amint a ködön átsejlik a merénylő sofőr alakja, lő. A lövés szinte egyből teljesen megsemmisíti azt a minimális páncélt amit a katona kapott és erőteljesen a falhoz vágja őt amitől az illető eszméletét veszti. . Siegfried átlépve a testet azonnal a pilótaszékbe ül, de meglepetten tapasztalja, hogy a hajó nem reagál a kormány mozgatására.*
- A rohadék.
*Mormogja, miközben szemügyre veszi a kormányszerkezetet szétroncsoló lövést. A légtisztító rohamos közeledése új megoldás kitalálására sarkalja. Egy pillanat műve amíg agyában megszületik a döntés és lekapcsol egy motort az egyik oldalon.*
- Rázós lesz, maradjanak a helyeiken, ez parancs.
*Mondja a mikrofonba majd miután a leszálló egység jócskán eltért a a légtisztítóhoz vezető pályáról visszakapcsolja a motort és megpróbál a tőle telhetően legfinomabban letenni egy kormány nélküli gépet. Közben a rádión megkeresi a korábban az űrből bemért jelet.*
- Nihilus kapitány, merénylet áldozatai lettünk. Halálos áldozat előre láthatólag csak a merénylő lesz. A landolóegység irányíthatatlan, a légkörfinomító közelében teszem le... illetve fog becsapódni jöjjenek értünk vég....
*Itt az adás megszakad, ugyanis a hajó nagy sebességgel a talajba ütközése nem tesz jót túlzottan a rádiónak. A becsapódás során Siegfried tőle telhetőleg próbálja kontrollálni a saját testét csak úgy mint a hajót vagy annak utasait. Végül félig a pilótaülés alá esve végzi a kényszer leszállás utolsó szakaszát. Felállva első pillantása az egyenruhájára vándorol, amiben, hála a MEB mérnökeinek, nem esett kár. Leporolja, közbe körbenéz a fedélzeten. A katonák akik a helyükön maradtak épségben átvészelték a landolást elvégre a hajókabint pont ilyen esetekre erősítették meg az üléseknél. Az az egy akinek nem sikerült visszakászálódni a helyére most leginkább egy békához hasonlít ami beleraktak egy vasdobozba amit aztán legurítottak a Mount Everestről.Meglepően a földön fekvő merényl is egész szépen átvészelt a dolgot Olyannyira, hogy éppen ébredezik. Siegfried ezt látva elkapja a fickó gallérját és kivonszolja a hajóroncsból, majd odakint letérdelteti és megszólal.*
- Alexander Yurovics. Gyilkosságért, 10 társaddal és egy tiszti testőrrel szembeni gyilkossági kísérletért és parancsmegtagadásért halálra ítéllek a jogerős bíróság hiányában rám ruházott felelősség okán... Néz a szemembe.
*Mondja, majd főbe lövi a térdelőt. Visszamenve a hajóra elkiáltja magát.*
- Na emberek kettő kimegy és elkaparja az árulót és ezt a szerencsétlent a többieknek a sokkra való tekintettel pihenőt engedélyezek ami alatt berendezhetik az ideiglenes tábort a hajó roncsai körül. Megvárjuk amíg a főcsapat értünk jön. Addig is emlékezzünk egy perces néma csenddel a merényletben elesett társunk halálára. Mondja majd a perc leteltével nekilát a rádió valamilyen szintű összeszerelésének a megmaradt darabjaiból.*

Ailys
- Hogy dögölnétek meg ott, ahol vagytok… - mormogta Ailys az orra alatt, majd kipattant a kodiakból, és társai felé fordult. Épp meg akarta érdeklődni, hogy van-e valamelyiküknél valami cigaretta-szerűség, aztán végignézett a társaságon: egy android, egy cyborg tudós, és Merel... Az asari felhúzta egyik szemöldökét, újból hátat fordított a társaságnak, majd elindította egyik kedvenc lejátszási listáját.
Jól esett volna pedig valami… Sajnos, amik állandóan nála voltak, azokról még ő is tdta, hogy nem jó ötlet elhasználni. Először is azért, mert drága játékokról van szó, és nem mindig egyszerű a beszerzésük. Másodszor is, egy fekete szörnyetegektől hemzsegő bolygón, ahol az ember sokszor nem lát két méternél távolabb, nem érdemes még nehezebbé tenni saját szituációját és ezzel esélyét a túlélésre.
Ailys ekkor úgy gondolta, hogy átváltja a sisakjában szóló zenét valami ütemesebbre. Amint elindult az első szám, lecsukta szemeit, felsóhajtott és hagyta, hogy a tomboló ritmus átjárja tudatát. Majd gyorsan megnyújtóztatta karjait, és kinézett magának egy szimpatikus sziklát, amit biotikus erejével egy pillanat alatt emelt a levegőbe. Lendületet vett és hozzávágta a vele szembe lévő sziklafalhoz. A becsapódás erejét és hangját még így sisakon keresztül is érzékelni lehetett, ami egy halvány félmosolyt varázsolt az asari arcára. Ailys elvolt egy darabig új játékával, de egy-két perc múlva, mikor újabb sziklát emelt a magasba, mintha valamit észrevett volna. Addig tartotta a levegőben a sziklát, hogy az annak megmozgatásából adódó porfelhő már egészen eloszlott, és a homályos vonalak között egy pillanatra, mintha mozgást látott volna. Nézte egy darabig a pontot, ahol látni vélte a dolgot, közben a sziklát még mindig tartva, ami persze minden másodperccel egy kicsit több koncentrációt igényelt. Ailys készen állt arra, hogy eltemesse a földdarab alatt a cicát, ami bármelyik pillanatban feltűnhetett a sziklák között. De semmi hasonló nem történt, és az asari megunta a várakozást. Elengedte a sziklát, ami hatalmas puffanással vágódott bele a földbe, majd visszasétált a tőle pár méterre lévő kodiakhoz, hogy értesítse Nihilust arról, hogy mit – illetve mit nem – látott. A Doki épp Merellel beszélgetett, a Konverzdoboz pedig valószínűleg valamit keresgélt, vagy valamilyen tesztet futtatott üres tekintetéből ítélve. Ailyst ekkor megint megütötte ez a furcsa érzés, mintha valami itt nem stimmelne. Mért emlékszik arra, hogy összesen öten voltak? Ekkor leesett neki:
- Doki! A Kölyökkel mi lett?

Merel
A katonaságot választotta ítéletéül, nem a bohóckodát. Őt nem fogja ugráltatni egy ilyen birodalmi díszhuszár, nem ezért küzdött végig, nem ezért választotta a kivégzés helyett a szolgálatot. Vessék be rabszolgakereskedők ellen, küldjék be valami reaktort leállítani, mielőtt egy kolóniát megsüt, még ha őt akkor is ha sikerrel jár, legalább tényleges hasznára lehet az egyszerű embereknek, de nem fog annak az ártatlanokat is háborúba rángatni akaró admirálisnak, annak a díszbohócainak minden militarista hülyeségére ugrálni.
Egy utolsó jót tesz még ami hatalmában áll. Már úgyis halott papíron, legalább egy kisebb hazugságot is kijavíthat.
A társai ott hátul nem tehetnek erről, ők is csak áldozatok, de legalább őket is felmenti most.
A rádión tőlük még bocsánatot kért, a gépet a légkört átdolgozó vashegy oldala felé fordította, elővette pisztolyát, majd miután a kormány tengelyét szétlőtte, felállt az ülésből, és megfordult őrízni a pilótafülkét.

***

A félszintetikus idegen és társai nem nagyon figyeltek semmi konkrétra, de ő látta a gyermek szeme sarkából, ahogy a távolban a lehívott jármű hajtóműveinek a fénye rándul egyet, és pályát változtat.
[Gyere, gyermek, megnézünk valami érdekeset.] Csábította a kis idegent, de az nem akart mozdulni, csak a játékát szorongatva kuporgott az ülésen.
[Jössz!] Csapott ki dühösen, átvéve az irányítást kinyújtotta a gyermek lábait. Az így értett a szóból, és félősen, de elindult, ha már felállították. A magasak észre se vették az indulásukat. A gyermek aggódva próbált hátranézni a jármű felé.
[Előre! Kell a szemed.] Erőltette vissza az uticélja irányába a gyermek fejét, kénytelen volt annak akarata ellenére tenni ezt. [A lábad is.] Figyelmeztette, de ameddig az hajlandó volt magától menni, nem avatkozott közbe, csak egy kis motivációval, hogy a cél felé haladjon, ne akarjon megállni. Ő addig tudott figyelni a "szörnyekre", ezzel a hiányos harciréteggel és még fejlődés alatt álló organikus aggyal kissé limitáltak voltak az elérhető, egyszerre futtatható szenzorális funkciók.

***

Najó, ezt már tényleg meg kellett nézni! Merel már épp készült szólni a Dokinak, de nem is kellett végül, minden jel szerint Nihilus is ugyanarra volt kíváncs, és már eleve készült a felszálláshoz. Ailys is beszállt, de mielőtt még felszálltak volna, felhívta a figyelmet Gőte eltűnésére.
Miután kiderült, hogy egy ideje senki nem figyelte, és valóban nincs meg, kezdtek el tanakodni, hogy mi is legyen.
-Szálljunk föl nyitott ajtóval, megkeresem hőképen. Gyalog messze se juthatott még, és leszállás nélkül is felvehetjük, csak behúzom.- Vetette föl a lány végül a leghatékonyabb tervet, ami eszükbe jutott.
Valóban nem tartott sokáig kiszúrni a kis vöröslő foltot a hidegkék tájon, a Kodiak csak leereszkedett és lelassított, Merel az ajtón félig kilógva felkapta a kislányt, és beemelte a járműbe. Miközben Merel zárta az ajtót, Gőte le se ült az egyik ülésre, csak mintha hagyta volna magát elernyedni, a padlóra esett, majd a plüssgőtéjét görcsösen szorítva magához felzokogott.

***

A csapatszállító egy féltégla kecsességével találta meg az ipari bejáratot a légkörfinomító tövében, külünüsebb nehézség nélkül beszakította a nagy járműkaput, és a bejárót felszántva állt meg a finomító területén épp belül. A jármű néhány darabját is felhasználva a vöröskabátosok elég hamar felállítottak egy védelmi vonalat, csak egy valamivel nem számoltak. A fejük fölött, álványzatokon és csöveken nesztelenül gyülekeztek a sötétben a nyúlánk, fekete alakok, észrevétlenül egész addig, amíg felülről rájuk nem vetették magukat.

Nihilus
A kodiakkal közeledve a tábor felé Nihilus a felerősített biotikus fókusza segítségével furcsa mozgást vett észre a tábor körül, mely nem a vöröskabátosoktól ered, s az észrevételt követően kommunikációs csatornát nyitott Siegfrieddel.
- Következő a fejlemény: a tábort körbevették, vélhetően az itt talált primitív idegen faj egyedei, vigyázzanak velük, a vérük roppant mód korrozív, s az energiapáncélok majdhogynem teljesen ineffektívek ellene.
- Hoh... cicambush! - szólt közbe Merel.
- Csigázó pályán közelítünk meg, így tudunk fedező tüzet biztosítani - mondta Siegfridnek, majd hátra fordult - Merel, oldalt a kapaszkodóknál van egy fegyverszekrény, kinyitod és találsz benne négy fegyvert, választ ki a leghosszabbat, mely egy távcsővel is el van látva, ne zavarjon, hogy levéve egy vastagabb kábel jön vele együtt. Véletlenül se vágd el, mivel az a hajó energiaellátásához van kötve, innen kapja a fegyver az energiát. Jobb oldali ajtót kinyitom, rálátsz a táborra. Lőj a veszélyforrásokra!
Alacsonyabbra szállva átállította a kezelőfelületet, hogy más is tudja vezetni.
- Ailys, gyere vedd át a vezetést! Csak kreatívan! - mondta, majd Bean felé fordult - Bean, vigyázz Gőtére, tudom most helyt állna ő is, de valami MI lehet a páncélban, mely irányítja néha, vigyázni kell vele, mert most kb. szuperóvodás...
Közbe kiszállt a vezetői ülésből, és a tarkójában lévő csatlakozót kicserélte a vizorja csatlakozójára.
- Te addig mit csinálsz? - kérdezte Bean.
- Lemegyek közéjük.
- Mégis mennyit láttál Merel cicájából? - kérdezte Ailys.
- Eleget... tehát szükség a légi támogatás.
- És te?
- Megyek értesítem Siegfriedet arról, hogy mire számítson, mert így felkészületlenül rengeteg veszteségre készülhet, többek között megmutatom, hogy hol a helye ennek a katonásdizásnak, ameddig én vagyok a főnöke.
Majd Merel mellé ment, elővette íját, s bekapcsolva páncélja biotik erősítőjét, leteleportálta magát a felszínre, majd leérve taktikus üzemmódra váltva láthatatlanul közelítette a tábort, de közeledés közben észrevette, hogy a lények figyelmét könnyedén felkeltette úgy is, hogy álcázást alkalmazott, s mikor felé is elkezdett több lény is közeledni gyorsan átváltott biotikus üzemmódra, s nagyerővel előrelökte magát a tábor felé.
A biotikus lendület hatására ellökte az útjában lévő lényeket, s a táborba érkezett, ahol el is esett.
A hátul lévő vöröskabátosok, mind ráfogták a fegyverüket.
- Ezt de ritkán használom... - kezdett felkelni - Ne a kapitányotokra fogjátok azokat a fegyvereket, hanem a közeledő lényekre!
Átváltott őrszem üzemmódra, s a páncélja kék fényei türkizre váltottak, s Siegfried mellé állt.
- Nos elég sokan vannak... és álcázás valami folytán nem ér ellenük semmit... A légi támogatás és a sok golyófogó remélem elég lesz... - nézett körbe a vöröskabátosokon.

Siegfried
*Amikor Siegfried megkapta az infót Nihilustól azonnal kiadta a tűzparancsot "minden mozgóra" a táboron kívül, közben villámgyors visszavonulást tendelt el melynek célja nyílt terült volt melyen felvehetik a verseny a korszerű, távolsági fegyverekkel nem rendelkező lényekkrl. Siegfried két kezében két pisztollyal lő a lényekre, miután 2 emberélet árán felfedték azok tartózkodási helyét. Az osztag lassan, nehezen, de katonás fegyelemmel halad kifelé, az életet jelentő nyílt terepre, de mindeközben jópáruk elesik. A plazmalövedékek fénye bevilágítja a fészek eme felső részét és lassan sikerül normalizálni a helyzetet, az az egy lény sem kerül 5 méternél közelebb mielőtt golyó általi halált halna. A csapat túlélő része már kiér az épületből amikor Nihilus becsapódik Siegfried őszinte megdöbbenésére. A rövid döbbenet persze fatális következményekkel bír, ami újabb 2 emberéletet jelent. Siegfried szint vicsorogva veszi tudomásul a fejleményeket és kap fel egy elhagyott puskát két, töltényből kifogyott, pisztolya helyett.*
- Tud különleges gyenge pontról a testükön?
*Mondja, miközben tökéletes pontosábbal lő be, egy mozgásban levő lény szájnyílásán. Hála a légi támogatásnak hamarosan újra normalizálódik a helyzet és s kis csapat szilárdan tartja magát az immmár nyílt terepen ami végül a lények visszavonulásához vezet. Úgy tűnik még ők sem gázolnak át szívesen a halottaikon. A megmaradt 3 vörösinges igyekszik magától távol tartani a túlmelegedett plazmafegyvereket, amelyek hatékonysága, minden hátrányuk ellenére, most is beigazolódott. Siegfried nemes egyszerűséggel eldobja saját puskáját és pisztolyai újratöltése mellett dönt. Közben Nihilus felé fordulva összecsapja sarkait.*
-Siegfried hadnagy szolgálatra jelentkezik. Sajnálatos veszteségeink folytán csak eme három tagot tudom bemutatni a vöröskabátosokból. A szolgálat átvételére készen állunk.
*Mondja azzal elteszi gondosan rendberakott fegyvereit és várja a további parancsokst, vagy esetlegesen az új támsdó hullámot.*

Merel
-Már mér vágnám el? Hülye nem vagyok, azért na!
Kár volt azon tényekért, hogy Merel sisakvizorja kívülről tükröződött, valamint Nihilus még előrefele nézett, mert így lemaradt egy egészen egyedi, értetlen-gyilkos tekintetről a lány sisakján belül. Ez is olyan volt, mint a lőtér teljes lezárása pajzzsal csak azért, mert ő került oda, Nihilusnak kényszerképzete volt, hogy Merel csak és kizárólag elrontani tud mindent. Az oké, hogy nem ő volt az Umbra legénységének legóvatosabb tagja, meg hogy mint szuperkatona, volt némi képzettsége dolgok - például az ellenség páncélzata, testi épsége és napja - elrontásában, de ez már tényleg abszurd paranoia volt a kapitány részéről. Hat éves kora óta volt fegyverek közelében, tekintve, hogy a kezelésüket tanulta, így elég evidens volt szólás nélkül is, hogy az az elég kábel kinézetű kábel az egy kábel és nem például eltávolítható díszítőszalag.
Ezek után azért a nem óvatos részre egy picit ráigazolt, ahogy az ajtó kinyílt, ő a mostmár standard procedúra szerint kilőtt a talajra próbaképp. A fegyverből villámszerű energianyaláb csapott elő, és jó két méteres körben szórta szét a köves földet a találat pontja körül. Ahogy Merel elégedetten elvigyorodott, valahol a távoli Citadellán egy járdalap felsírt a régi atrocitás rátörő emlékétől.

Rá se kellett néznie a mozgásszenzorára, odalent teljesen jól látható volt az enyhe kékes derengéssel szálguldó Nihilus, a finomítóból érkező néhány katona a szikrázó fénnyalábokkal, amit a fegyvereik szórtak... Meg a nem elhanyagolható mennyiségben rajzó, nyúlánk fekete alakok, amik egy széles falszakasztól - falszakaszból? - indulva kerítették be a kis társaságot.
Merel nem volt rest a fekete idegeneken próbálni ki ezúttal a fegyvert. A földhöz hasonlóan a "cicákon" is azt az eredményt idézte elő, hogy amit talált, azt vitte is. Az első lövés egy kart robbantott le, a fájdalmában felüvöltő lény ezután rövid úton sistergő tócsává lépett elő a következő lövéssel.
Szerencsére a földön még meglevő emberek is egész jól távoltartották az idegeneket, mert így Merel fedezőtüze nem jelentette azt, hogy a karmokat és tüskéket csak lecseréli sav-zuhanyra.

-Ez mind? Na nemár, hol vannak az embereim?- Nézett végig Merel az öt alakon: Nihiluson, a piperkőc tiszti testőrön és a három megmaradt vöröskabátoson, ahogy felnyalábolt egyet az idegen hajóroncsból hozott fegyverekből és kilépett a Kodiakból a füstölgő-sistergő csatatérre.
-Najó, kérek egy szakaszlistát. Mindenkiről!
Azért kapja tán a katonáit, hogy egy se maradjon mire odaér? Ez így nem járja.
Ahogy a sisakmonitorján kezdenek megjelenni az adatok - Pvt Yurovics, A. KIA - ő végignéz a megmaradtakon. Az a három, aki megúszta, egész jó bőrben van. Hozzávetőleg. A legrosszabb formában egy idősebb, talán középkorú marcona férfi van feje búbjától arccsontig végigkarmolt fejjel, aki közönyösen tisztogatja az oldalfegyverét, a marásnyomok alapján a savas vértől. Az egyenruháján lyukak vannak szórványosan, és a lába körül egy idegen teteme és egy félredobott, rendesen szétmart testpáncél hever, amit láthatólag leoldott, mielőtt a sav keresztülrágja és az ő oldalába is belemar. - Pvt Quaritch, M. Állapot: könnyű sérülés - Ahogy a teljes lista megjelent, Merel végigfutja az állapotjelzéseket.
-Na héló, négyen még élnek! ...Hárman.- Jelentette be, ahogy végszóra az egyik név mellett pont megszűnt az életjel és vörösre váltott a neve azok közül, akik nem voltak jelen a helyszínen, de az azonosítójuk szerint még éltek. Gyorsan el is indított egy keresést az azonosítók helyzetére, és fürkészte is a tájat.
-Na ki jön velem cicáékhoz kihozni pár katonát? Nektek nem kérdés, ti jöttök!- Adta ki első parancsát a három vörösingesének, és már indult is a légkörfinomító felé. Az azonosítók még nem jelentek meg a kijelzőjén, de nem is nagyon volt más a környéken, az idegenek is onnan rajzottak ki még amikor Merel légitámogatást nyújtott, és pár hosszú kapart nyom, ami vonszolásra engedett következtetni is arrafelé mutatott.

Nihilus
- Eddig közvetlen gyengepontot nem sikerült felfedezni, de tapasztalataink szerint igen gyengén viselik a nagy hővel járó hatásokat, így a plazmát és a különböző részecskesugarakat is - válaszolta Nihilus a hadnagynak.
Ahogy Merel kiadta az első "parancsát", Nihilus a már indulni készülő Siegfried és egy vörösinges vállára tette a kezét, s közelebb hajolt.
- Nem tudom Andorath barátunk mennyi repülős epret fogyasztott ennél a döntésénél, mikor embereket bízott alá, vagy csak talán bízott az ítélőképességükben annyira, hogy a nem azonnali fontosságú feladatokat egyeztetik a főnökükkel is. Az alap parancs megfelelő, viszont van nálunk egy civil, ő nem jön velünk - majd a vörösinges felé fordult - te maradj itt védelmezési célból, Siegfried te gyere le velem! Viszont először...
Elindult a kodiak felé, s kihívta Ailyst és Beant.
- Lenn tippjeim szerint a lények fészke van, jobb lenne ha ti is jönnétek. Gőtére vigyáz az egyik vörösinges.
Majd kinyitotta a fegyverszekrényt, ahonnan Merel kivette a hosszú hatótávú protonsugár fegyvert, s kivett egy gyorslövetű plazmagéppuskát külön energiaellátással, s a vörösinges felé nyújtotta.
- Nehéz fegyver az energiaellátás és a hőelnyelő felszerelések miatt, de rendkívül nagy tűzerőt képvisel, igaz pontosságra ne várd, hogy egy mesterlövész...
Majd a többiekre nézett.
- Indulhatunk?
Igenlően bólintottak, s elindultak Merel és a két vörösinges nyomába.
Gyorsan utolérték a csapat másik felét, akik épp végeztek néhány lénnyel, s Merel a nyomokat vizsgálta.
- Arra mentek! - mutatott egy folyosó felé Merel s azzal a lendülettel el is indult.
A folyosó végére érve mindenki hirtelen megállt, hisz nem tudott mit kezdeni a látvánnyal. Egy hatalmas csarnokba értek, mely tele volt az olyan tojásokkal, melyet Merel és Ailys talált. Nihilus előre lépett, s hátára tette az íját.
- Találjuk meg gyorsan a túlélőket, s egy mintát a hajóra víve pucoljunk erről a helyről...
Ment tovább a tojások felé, észre sem vette, hogy a háta mögé egy újabb lény csapódott a felsőbb szintekről, de ez valahogy más volt.
- Ööö Nihilus! - szólt először Merel.
- Ne most... ez elképesztő...
- Kapitány! - Siegfried is felszólalt - húzódjon fedezékbe, tüzet nyitunk.
- Mi a?! - kérdezte, s megfordult, majd meglátta a hatalmas lényt, mely fölé magasodott - áh már értem... - ahogy kimondta, türkiz fényekkel jelezve a páncélja őrszem módba váltott, s védekezően maga elé emelte két warp-pengéjét.
A lény egy kaszáló mozdulattal elütötte a terem egyik oldalába. A pengék alig sértették fel külső páncélját.
- Nah erre nem számítottam... ez nem volt benne az alap árban. Andorathnál be fogom nyújtani a számlát... - állt fel kissé nehézkesen Nihilus, s észlelte, hogy a pajzsa és a barrierje energia ellátása kritikus állapotban van.

Merel
-Uram, tojjál sünt, uram!- Fűzte hozzá megfigyelését Merel Nihilus repülős epres megjegyzéséhez.
Ameddig a Doki a Kodiaknál intézkedett, a lány a roncsból hozott fegyvert nézte meg magának jól. Első ránézésre majdnem olyan volt mint egy lovagi kard némileg, viszonylag arányosan kicsinyítve - feltehetőleg a roncson talált kisebb testű faj(ok?) méretére lévén szabva - második ránézésre meg teljesen egyértelműen egy ilyen kardot ábrázoló formájú lőfegyver volt, puska vagy karabély, azt majd eldönti, aki besorolja. Egy többnyire háromszögű "kardgomb" képezett egy válltámaszt, a "keresztvas" egyik fele a lőfegyverkénti markolatát, a másik fele pedig egy leginkább holografikusnak tűnő célzóeszköznek bizonyult, ami nem is volt haszontalan, miután a Mjolnir rendszere semmilyen kapcsolatot nem tudott felállítani a fegyverrel, és így nem lehetett a sisakvizorra hagyatkozni.
Hosszasabb tesztelésre nem volt lehetőség, idő közben Nihilus visszaért, és az expedíció indult is a légkörfinomítóba.

Miután egy fészektől elvárhatóan akadt még a "cicákból" néhány útközben, Merel bepótolhatta a fegyver teljes tesztelését. Félautomata, egy lövés egy ravaszhúzással, viszont a lövedék mibenlétét elég nehéz volt meghatározni. A fegyvernek semmi visszarúgása nem volt, csak egy finom rezgés adott visszajelzést a lövésről, tehát nem fizikailag gyorsított lövedéke volt. Semmilyen energiakisülésre nem utalt semmi, viszont a fejbelőtt lények hosszú koponyáján két tökéletesen kerek lyuk maradt, a kimenetin keresztül savas vér és szövet távozott nagy sebességgel. A lövésekkel egy időben még távolabb a tűzvonal mentén fémes, csattanó kondulások hallatszottak, ahogy bármi történt is lövéskor, az találkozott a finomító szerkezeti elemeivel.

-Arra mentek!- Mutatta Merel az irányt, ahogy az eltűnt vörösingesek jeladói elég közel kerültek a megbízható jelmeghatározáshoz, és a Mjolnir rendszere navigációs ikonokat tudott rendelni hozzájuk. Innentől a megtalálásuk már kifejezetten gyorsan ment, csak az ikonokat kellett követni az egyébként nem is hosszú távon. Még támadó lényeket se kellett kiiktatni. Kiderült az is, miért.
Egy nagyobb teremben nagyjából egy-egy méterre egymástól álltak a közel térdig érő, nyálkás bőrtojások. Faltól falig. Amik pedig valami nyálkával odaragasztott emberekkel voltak tapétázva, mind eszméletlen, a legtöbb halott is, a Bean beszámolójával egybevágó, feltépett mellkassal. A három vörösinges is ezek között volt, szerencsére még életben.
A terem közepén meg a legnagyobb lény az eddig látottakból, folyamatosan rakta a bőrtojásokat. Amíg észre nem vette a betolakodókat.

A csapás, ami Nihilust a falig repítette, Merel négyszáz páncélozott kilóját már nem tudta túl messzire küldeni, de még így is elég volt, hogy a pajzsát is leomlasztva a padlóra küldje.
A kard-puska egy jó métert repült Merel keze ügyéből, a lány pedig a tojások közt landolt - nem mintha a teremben lett volna sok olyan hely, ahol nem a tojások közt landol az ember.
Csak egy másodpercre rá egy a fejéhez közeli tojás négy jellegzetes lebenye el is kezdett kinyílni. Ez bőven több, mint elég volt Merelnek, a tompított pisztolyát le is kapta a bal combjáról, és az épp nyílóval kezdve az egész tár lőszerét szétosztotta a körülötte ébredező tojásokba, miközben felkászálódott, majd már talpon csak átváltott töltés helyett a másik pisztolyára. Így, hogy nem köztük feküdt, már bátrabban alkalmazta a tojások ellen az M6D robbanó lőszerét, sokkal elhanyagolhatóbb volt a savfröccsenés veszélye rá nézve.
Tisztított magának egy tojásmentes területet, majd dönthetett: az új, különös, de felettébb hatékonynak bizonyuló fegyverért indul, hogy felvegye, vagy szembefordul az idegen lények királynőjével, aminek a figyelmét nagyon jól fehívta magára a tojások szétlövésével.
Egy újabb farokcsapás elől kiugorva inkább csak a gépkarabélyát kanyarította le a hátáról, hogy viszonozza a támadást. Ha ügyesen céloz a részecskesugárral, még sikerülhet levágni vele azt a farkat is.

Nihilus
Ahogy Nihilus a terem sarkában kászálódott fel, csak akkor döbbent rá, hogy egy rakat tojás között landolt, amik - nagyrészt gépi mivolta ellenére is - elkezdtek éledezni a közelében. Már némelynek ki volt nyílva a "szája". Nihilus gyorsan észbekapott és a plafonra küldött egy biotikus szingularitást, amely az épp kiugrani készülő lényeket maga felé vonzotta.
- Nem igaz! Még ez is...
Mikor a pajzsa feltöltődött egy warp mezőt hozott létre a szingularitás körül, mely így biotikusan berobbant. Maga elé tartotta a kezét hisz a lények savas vére rá is került és a barrierje nem tompította teljes mértékben. A sav több helyen is megmarta a páncélja külső borítását és a vizorja is működésképtelenné vált.
- Ez nem igaz! Nem kicsi extra díjat fogok követelni...
Leengedve a kezét látta, hogy a nagy kreatúra figyelmét ismét felkeltette, akinek immár Merel levágta a farkát.
Gyorsan levette a hátáról az íjat és a kék fényekkel kinyíló íj oldalán lévő holografikus warp töltény piktogramjára bökve megjelent több piktogram is: köztük egy cryo töltény piktogram is, melyre rábökve az íj fényei kékről fehérre váltottak.
Feltekintve látta, hogy a lény elszabadult Mereltől és vészesen közeledik felé. Felhúzta az íját, melyben megjelent a hófehér nyílvessző, s vizor hiányából adódóan szemmel célzott a lényre. Kihasználva a távolságot, várt egy néhány másodpercet míg az íj lövési energiája növekszik, majd mikor már látta, hogy a lény vészesen közel ért, elengedte a vesszőt és félre ugrott, melyre biotikusan is rásegített, hogy távol kerüljön a monstrumtól.
A vessző a lény egyik combját találta el, ami kisseb fagydetonációval csapódott be, ezzel - igaz csak felszínileg - lefagyasztva a teremtmény alsó testét, így megbénítva egy rövid időre a mozgását.
Mikor Nihilus földet ért a többiek felé ordított:
- Most lőjetek rá! Nem tudom meddig tart ez az állapot...
Majd fordult vissza a lény felé, közben ismét állítva az íján, s felemelve azt. Már az íja fényei fehér helyett vörös színben izzottak. Kihúzva az íjat egy vöröses vessző jelent meg, aminek már lángolt a hegye, s hagyta töltődni ez erejét.
- A tűz árt neked jobban, igaz, te rohadék? Kapsz egy kicsi teljes töltetstégű tűzvesszőt a fejedbe...

Merel
***
-És ott áll a cica a padlóhoz fagyasztva, a farka maradékával csápolva megküld annyi vérrel, hogy megint kiüti a pajzsomat, a tojások mindenhol nyílnak, ahol van egy méteren belül valaki, közben mindenki leér, és támadóállást tud feévenni. Mennyi minden találta el a cicát egyszerre? Egy tech és egy biotikus berobbanás, vegyes speciális lőszerek, bogársugár, tenyérsugár, mi még? Nyílt térben tuti kapott volna még pár gránátot is innen-onnan. Na mégegy ilyen tüzijátékot nem láttam még én se.
Merel nem győzött elég szélesen vigyorogni, miközben mesélte az eseményeket az Umbra legénységi fedélzete közösségi részén.Kész csoda, hogy volt még mit összeszedni odalent, pláne, hogy mindent sikerült is, a három még élő vörösingest is sikerült életben felhozni, bár a falból kellett őket kibontani valami nyálkás bábféléből, valamint még tojásokat is sikerült valahogy felügyeskedni a hajóra úgy, hogy azok nem nyíltak ki, Nihilus személyes laborjában pedig már nem is volt rá esélyük. A három vörösingest még elkaranténolva tartották a med bay-ben az orvosok, de az eddigiek szerint nem volt bennük "cicaembrió", ami a negyedikkel végzett még a falba bábozottan odalent, kirágás útján.
A csatából eredő károk felborították a légkörfinomító rendszerét, ami röviddel a csapat az Umbrára való visszatérése után egy kisebb nukleáris robbanásban végződött, így megspórolva a fészek kiirtását a hajónak.
A lány már folytatta is volna a történetet, ha nem előzi meg egy bejelentés a kommrendszeren keresztül.
-Kapitány a parancsnoki hídra, segélykérő jelet észleltünk.

-Szép mese, kislány, ha valaki olyan adja elő, aki nem a gyerekszobából jött, talán még el is hisszük- sétált át felgmán egy szomszédos asztaltól egy láthatóan még friss vörösinges, majd kifordított magának egy széket, és leült Merellel szemben. A lány szemei baljósan szűkültek össze.
-Magának az "kislány, uram", közlegény.
-Na nézzétek, de jól tuggya a mondókáját. Szerintem meg kéne tanítanunk neki, kik itt az új nagyfiúk- szólt vissza az asztalához a vörösinges, ahol röhögéssel fogadták a szavait. A hajólegénység több jelenlévő tagja, akik már az elejétől az Umbrán szolgáltak, csak a fejüket csóválták, esetleg odébb húzódtak. Ők már megéreztek valamit, amit az újonc nem tudott.
-Na figyelj hapsikám- fordult vele szembe Merel -most elkezdhetném mondani, hogy inkább örülhetnél, hogy kiválthattad az akármilyen ítéletedet katonai szolgálatra, ahelyett, hogy így beszélsz a feletteseddel, de azt meghagyom a testőrhadnagynak. Ha ennyire nagyfiú akarsz lenni...
A lány feltűrte az egyenruhája ujját, felfedve egy megtévesztően karcsú alkart. Tény, hogy nem volt olyan kidolgozott az izomzata, mint a legtöbb egykori Spartan III társának, ugyanazok a beültetések, fejlesztések megvoltak benne is. Például egy sűrített izomzat. Az tény, hogy olyan erős nem volt, mint például Kat-B320, akivel együtt került be a Noble programba - mielőtt egyből ki is került abból a Hadiladik-incidens útján, ami ide dobta ki, kilenc évvel és egy fél galaxissal odébbra - azért fel tudta így is könnyen emelni az így, páncél nélkül csak csekély kilencven kilós testsúlya bő kétszeresét.
-...Akkor hajrá!- tette le a könyökét egy koppanással az asztallapra, egy szkanderre kihívólag.

***

[Gyermek, ha ebben még segítesz, és sikerrel járunk, akkor nem kell többet találkoznun se. De addig gyere!] ösztökélte a kis idegent a Szürke tartózkodási helye felé.
-Szürke! Készítesz nekem egy kielégítően komplex testet!- kezdte egyből, ahogy a félszintetikus magas előtt állt. Csak a gyermek alsó arcára volt szüksége a beszédhez, így a felső felét hagyta irányítatlanul, egy groteszk képet eredményezve, ahogy a dirigáló szavak mellett a szemekben megtört félelem és gyűlő könnyek látszottak. De meg se várta a magas válaszát, egyből folytatta, vádlón:
-Felébresztettél és bezártál egy hiányos harci rétegbe és egy kifejletlen, gyermeki agyba. Tartozol egy megfelelő testtel nekem is, és a gyermeked is megterheled azzal, hogy arra kényszerítesz, hogy vele működjek. Jó lenne egy egész harci réteg egy szerves testtel, amihez kapcsolódik, de egy hajó vagy egy olyan test is megteszi, mint a szintetikus gyermekedé.

Nihilus
Nihilus Beannel a laborban fejezték be a különleges fejlesztéseket, s próbálták feltárni a talált techek titkait.
- Rendben... új páncél: kész... Ailysnak warp puska: kész... és itt ez az új lőszer.
- Milyen lőszer? - kérdezte Bean.
Nihilus felvett az asztalról a puskáját, és a mellette lévő három különböző színnel jelölt tártból a zölddel jelöltet.
- Ugye a kettő eddigi a türkíz mint "railgun" és a kék mint "gaussgun" lőszer volt, de most a lények vérének a tanulmányozásával, meg egy kis továbbfejlesztéssel, készítettem egy újat. Az eddigi hatásaiból arra a következtetésre jutottam, hogy közel nem kell annyi energia a működtetéséhez, mint ha rail üzemmódban használom a puskát, de még annyi se mint a gausshoz, tehát sokkal nagyobb tűzgyorsaságot érhetek el. Valamint csináltam belőle kémiai hajtóanyagú lőszereket is, szóval Merel számára is lesz néhány új tár.
- Apropó lények... még mindig nem értem, hogy a lények királynőjének fejét miért kellett levágnod és a koponyáját vitrin mögé kitenni? - kérdezte Bean, rámutatva a mellette lévő vitrinre, mely mellett üvegek mögött a biológiai minták és a talált techek voltak, amiket különféle scannerek folyamatosan vizsgáltak.
- Hát... biztos megtetszett... meg lehet, hogy az is közbejátszott, hogy a marások hatására a páncélom egészségügyi rendszere is meghibásodott és telenyugtatózott... meg nem tudom még milyen stimuláló szerekkel hatott akkor rám... igazán nem emlékszem sok mindenre - válaszolta Nihilus.
- Akkor felvilágosítalak: miután szétlőttük a lényt és a füst felszállt, te a még lángoló holttesthez odarohantál, össze-vissza rugdostad, közben ordibáltál, majd levágtad a fejét és nekünk mondtad, hogy hozzuk egy tojást és a techet, majd tűnjünk erről a bolygóról... röviden ennyi.
- Áh... ez megmagyarázza azt, hogy a páncélom miért volt térdtől lefelé olyan siralmas állapotban... Andorath remélem is, hogy kifizeti a károkat.
- Ja igen, őt is elhordtad mindennek... - tette hozzá Bean - egyébként visszatérve a puskára, mi lett az új hatás.
- Lényegében egy "chemrailgunt", hoztam létre, amivel páncélokat sokkal effektívebben szedek szét, mint a gauss-sal, gyorsabb is, de nem olyan mesterlövészpuska... inkább rohampuska, de...

Majd belépett Gőte.
- Szürke! Készítesz nekem egy kielégítően komplex testet! Felébresztettél és bezártál egy hiányos harci rétegbe és egy kifejletlen, gyermeki agyba. Tartozol egy megfelelő testtel nekem is, és a gyermeket is megterheled azzal, hogy arra kényszerítesz, hogy vele működjek. Jó lenne egy egész harci réteg egy szerves testtel, amihez kapcsolódik, de egy hajó vagy egy olyan test is megteszi, mint a szintetikus gyermekedé.
- Értem a problémát... és én is jobbnak látnám, hogyha nem egy kiforratlan testben lennél, amit szabadabban ki tudsz használni. Pont most kutatom még a fejlesztőfajod technológiáit, amiben számos segítség jól jönne. És nem csak azért, hogy én haladjak, hanem azért, hogy minél jobb testet, tudjak létrehozni. Az első lépés, hogy te is effektívebben tudj mozogni a mostani harci rétegedben, mint most, hogy ideiglenesen a fő ingerületátvivőt, ami jelen esetben egy kislány, ki lehetne cserélni az egyik őrrobotomra. Beanhez hasonlóan, rendelkezik pozitron aggyal, de az alap AI-je nem olyan kifinomult, ami jelen esetben nem fontos, ez egy harci droid.
- Miért nem ilyen őrök vannak mindenhol? - kérdezte az AI.
- Sok fejlesztendő tech van, és igaz elkészültek a proto modellek, de nem lett belőlük sorozatgyártás, ha meg a hajón probléma van, ott van Merel. Remé...

Beszélgetést megzavarva egy közlegény rohant be az egyik ajtón.
- Uram! Elnézésedet kérem a zavarásért, de egy segélyhívást fogtunk, és nem reagált a hangosbemondóra... kérem jöjjön a...
- Itt senki sem tud kopogni - mormogta Nihilus, majd hangosan odaszólt - talán mert kikapcsoltam, hogy nyugodtan tudjak dolgozni... - majd Gőte felé fordult - bocsánat, majd még folytatjuk, ha megfelel a test Bean segít előkészíteni és áttölteni.
Majd visszament az asztalhoz és felvette a puskát.
- Még egy tesztelés hátra maradt... - mormogta Nihilus, majd odaszólt a kadétnak - maga közlegény!
- I-i-igen?
- Álljon be oda a páncélfal mögé! Tesztelnem kéne azt a páncéllemezt és ha már megzavart a munkámban...
-R-r-rendben... - kicsit hezitálva de a páncélfal mögé állt.
Nihilus felemelte a puskát, ami zöld fényekkel feltöltött és elkezdett tüzelni. Tüzelés közben az elektromágneses csöveken villámszerű kisülések voltak láthatók és igen nagy tűzgyorsaságot ért el a fegyver. Kifogyott a tár, majd megfújta a fegyver csövét, s kivette a tárat. Odasétált a páncélréteghez - ami lyukacsos volt - és mögé nézett, de nem sok minden maradt a kadétból.
- Nah ezt a páncélréteget is lazán átviszi... jah és a legénység egy taggal kevesebb lett...

Megrántotta a vállát, s átsétált a hídra, ahol a kommunikációs csatorna már nyitva várta.
- Itt az ASR Umbra kutatóhajó kapitánya beszél, azonosítsa magát!

Max
A Jackknife magatehetetlenül sodródott a semmi kellős közepétől egy kicsivel balra. Minden szenzor úgy érzékelte – beleértve a vizuális scan-t, más néven a „kinézel az ablakon”-t is – mintha valami rakás szerencsétlenség éppen az útja közepén sütötte volna meg a hajtóműveket, így kerülve olyan kiszolgáltatott pozícióba, mely fényévekről odavonzott minden nagyobb hajót. A kalózoknak kár lett volna kihagyniuk, hiszen egy ilyen civil hajónak ki tudja mi a rakománya? Ha mást nem, akkor eladják alkatrésznek és máris kaszáltak. A katonai hajóknak kötelességük volt segíteni, főleg, mivel a Jackknife szüntelenül adta le a vészjeleket. A civil hajók nagy része pedig némi pénzt remélve úgyis kisegítették volna. Reménytelen szituációnak látszott az állapot.
Ez tehát azt jelentette, hogy a pilóta elérte a célját, mikor szánt szándékkal forralta fel a hajtóműveit. Nagy gyakorlata volt már abban, hogy olyan meghibásodást idézzen elő, amit kijavítani könnyű, felfedezni viszont nehezebb, ha nem tudja az ember, hogy hol keresse. Márpedig el szoktak vele tökölni a technikusok. Az egyszemélyes civil gép nem volt egy mérnöki mestermunka, de ment mint az álom, és ilyen esetekben megállni is hibátlanul tudott.
A pilóta nem tartott a kalózoktól, tudva, hogy a legtöbbet könnyedén elintézte volna, mielőtt azok felocsúdnak. A civil hajók pedig minden megható mesének bedőltek, s mire felfogták, hogy mekkora kamu az egész, ő már rég rendszereken túl járt. Komoly tervezőmunka, és sok hasonló eset állt már a háta mögött, s megmosolyogtatta a tudat, hogy bizony könyvet írhatna, Galaxis Útikalauz Ingyenélőknek címmel. Amíg őt meghibásodással fuvarozzák, nem kell költenie sem az üzemanyagra, sem a kajára, sem a tetőre a feje fölött. Stoppos volt az űr közepén.
Ezért cserébe pedig csak a rinyaládát kellett bekapcsolnia, és várnia pár órát, ami nevetségesen alacsony ár volt azért cserébe, hogy elszállították hajóstól, ahova csak menni akart. Addig is a gép hátuljában ücsörgött, elválaszthatatlan társával az asztalon, és annyi szerszámmal a falon, melyet csak elbírt a gép. Hosszú pengéjű motoros kard feküdt előtte, egyelőre nyitott blokkal. A váltó – egy kis körtárcsa – az ölében pihent, míg ő a belsőt állítgatta. Furcsa szerkezet trónolt az asztal melletti szekrényen. Leginkább egy asari fejére hasonlított, csakhogy ez fémből készült, matt szürke borítása alatt pedig egy VI pörgött. A „csápjai” helyett vezetékek lettek a kardhoz kötve, minek hatására szüntelenül ontotta magából az információt, üres szemgödre mögül.
– Teljesítmény csökkenés a harmadik fokozaton 0.34 százalékkal. Teljesítmény növekedés a második fokozaton 0.12 százalékkal. Teljesítmény növekedés az első fokozaton 0.20 százalékkal. Figyelem, a jelenlegi beállításokkal a motor károsodása megnőtt.
– Egyszer mondanád inkább azt, hogy mit csináljak, ahelyett hogy hisztizel a végeredményen. – Sóhajtott, a vörös hajú ember a kard fölé hajolva. Arcának égett bal oldalán izzadság futott végig, melyet nem tudni, hogy a közelről az arcába világító lámpa, vagy az ideg okozott. Nem panaszkodhatott túlzottan, hiszen egyedül a Karbantartó fejét sikerült kimenekítenie a Gilgamesh elvesztése után. Akkor még megvolt a szeme, és bár járni nem igen tudott, voltak karjai, így nem neki kellett szerelnie a fegyverét. Az egészet elhozni macera, a fejet otthagyni viszont pazarlás lett volna. Nem volt mérnök. Csak karbantartani tudta a fegyvert, javítani, vagy fejleszteni nem igazán.
Letette a szerszámait, majd hátradőlt, hogy kifújja magát, mikor csipogást hallott az irányítópult felől. Eltorzult az arca, majd felugrott, a padlón koppanó tárcsával mit sem törődve, s egyetlen lépéssel a szemközti szekrényhez ugrott. Kimart belőle egy zöldes-sárgás folyadékkal töltött injekciós tűt, és azzal a lendülettel a nyaki artériába fecskendezte a tartalmat. Hangos szisszenéssel nyugtázta a tű távozását, aztán felkapta a földre hullott váltót.
A tarkóját majdnem szétforgácsolta az asztallap alján, mikor a gép hangszóróin át egy ismeretlen hang hasította át az étert.
– Itt az ASR Umbra kutatóhajó kapitánya beszél, azonosítsa magát! – Ezek szerint megtalálták. A pilóta ülésbe huppant, aztán felnyomta a mikrofonját, hogy ne csak ő hallja a hangokat.
– Hallom magukat Umbra. Itt a Jackknife. Jó valami barátságos hangot hallani. – szólt vissza a fuvarozóinak, de nem hagyta őket levegőhöz jutni. – A hajtóműveim megadták magukat, és innen bentről nem tudok vele mit kezdeni. Egyszerűen megállt a nyomorult masina.

AI
-Miért nem ilyen őrök vannak mindenhol?- kérdezett rá gyanakodva, már-már követelve. Látta a gyermekméretű konstruktot, és gyanús volt, hogy a hatékonysága ellenére sem volt több aktív, és volt több, a Szürke szavai alapján. De ha a félszintetikus szavai megbízhatók voltak, ezek nem lesben álltak, csak várták a beüzemelésüket. Addig jó.
-Remélem, ha már kirámoltad az éghajómat, legalább voltál elég intelligens elhozni egy teljes harci réteget is, nem csak egy mellkasrészt- mondta leereszkedő hangon. -Ha az őrrobotod tudja viselni a harci réteget, és megfelelően tud vele kapcsolódni, az elfogadható, minden szükséges funkciót el tud látni. De kevesebb nem elég. És nem rontasz el tudatlansággal egy ép harci réteget, aminek a megértéséhez túl fejletlen vagy, a kapcsolódási gerincet is csak a felügyeletemmel módosítod.
Nem kérés volt, utasítás. Egyezségre jutás előtt azonban egy kisrangú idegen szakította meg a jelenlétével az egyezkedést, amiért meg is kapta a büntetését. Barbárabb faj, mint az ardmer törzsek voltak fénykorukban. Bár a fegyverre kíváncsi volt, megengedte a gyermeknek, hogy a látványtól félve elforduljon, és beérte egyéb szenzorális érzékelésekkel. A fegyver hatékony és halálos volt, ezt eltározta későbbre. Hasznos információ. A távozó Szürkét végül nem követte, visszavonult a gyermekből, ameddig az hajlandó volt ott maradni.

Nihilus
- Dokkolunk a hajójához. Vétel vége - mondta Nihilus, s bezárta a kommcsatornát.
Elindult vissza a laborjába, de az ajtóból még visszafordult.
- Ahogy hallották, dokkolásra felkészülni! A légzsilipnél őrség várja a vendégünket, köztük Merel is! Addig is a laboromban vagyok, ott elérnek.
Mondandóját befejezve visszasétált a laborjába.
- Nah hol is tartottunk... áh igen megvan. Épp megoldást próbálok javasolni, ami mindkettőnknek megfelelő lenni, és hát... a maga helyében kétszer is meggondolnám, mely a primitív tudatlan faj... az amelyik ősi technológiák után kutat, vagy az amelyiket egy primitív állati faj kiírt. Egy tettel nem tettünk azért, hogy feltöltse magát a páncélba, de kihasználom azt, ha már itt van, meggyorsíthatja a munkám, ugyanis eddig minden technológia titkát megfejtettem amivel találkoztam, csak az idő más kérdés, és sokszor van, hogy az idő nagy úr - majd kicsit közelebb lépett - tudja van egy nagy különbség köztem és Bean között, noha én teremtettem, de beleprogramoztam, kvázi minden jóságomat, és így lett ennyire barátságos, de én addig vagyok ilyen barátságos, amíg nem állnak közém és a munkám közé. Nos láthatta mi a végeredménye...
Majd ellépett és kinyitott egy oldalsó ajtót, ami mögött több típusú szintetikus teremtmény volt kikapcsolt állapotban.
- Visszatérve arra amit felajánlottam, jelenleg nem rendelkezek az eredeti fajtája méretével rendelkező modellel, hiszen nálunk a kifejlett példányok jóvalta nagyobbak. Igaz a mellvért még rámenne az őrrobotra például, de ezért hoztam fel, hogy segítsen hamarabb megfejteni a techeket, s az új testét rétegről rétegre személyre szabhatom.

Merel
-Primitív tudatlan... Láttam sok olyat, amiket ti uenyl el se hinnétek. Lángban álló hadihajókat túl a Bistellatfarnasshis vállán- tört ki dühösen, talán sértett-felháborodottan.
-De ranurat azok mögött úgyse érdekelnek, amiket találsz, csak hogy hogy tedd tieddé. De ha te vagy a fejlett, akkor mutasd be a legfejlettebb valósághajlító tér technológiád, és mutasd be, hogy él túl első találkozást egy biológiai fegyverrel egy főként civil legénység egy korvetten úgy, hogy egyáltalán rá kell jönniük hogy biológiai fegyver, és hogy honnan került a hajóra! Belőletek egy jóval nagyobb kolóniát irtott ki civilekből, és ők se tudták megállítani.
[Te meg ne sírj mindenért, még kell a szemed normálisan!] Ez volt az előnye az organikus viselőnek, az ismeretei hozáférhetővé váltak, így bővítve a lehetőségeket. És ez volt a hátránya, hogy egy gyenge viselő haszontalan érzelmeit is el kellett viselni, főként a hátráltató mellékhatások terén.
-Azért hoztál fel, mert ügyet se vetettél arra, mi van a gyermekkel, nem is foglalkoztál vele abszolút kötelességen túl. Rá se jöttél volna, hogy itt vagyok, ha nem jövök én magam ide. De ha annyira fejlett vagy, nem lehet akadály újraszabni az egyik konstrukt arányait.

***

-Hallotta, Tarkov, egyes légzsilip, egy perccel ezelőtt, teljes egyenruhában! A kis barátaira szintén vonatkozik- dirigált Merel látható élvezettel a még mindig kézfejét dörzsölő vörösingesnek, ahogy a hangosbemondó befejezte a mondatot a dokkolás kapcsán.
-Ha valaki késik, a visszavágóhoz kiöltözök.
És ezzel indult is a kabinjába az oldalfegyveréért, onnan tovább a légzsiliphez megállás nélkül.
Értik ahogy értik a piroskái, ő kiöltözés alatt a páncéljára gondolt. Kelleni fog így a vöröskabátosoknak is valami jóminőségű páncél. Nem tudta, Andorath főparancsnokságánál mi járt az illetékesek fejében, de amiben a kolóniára landoló különítmény volt, abban úgy hullottak, mint a legyek. És ez nem járta így. Nem azért kapta az embereit, hogy csak úgy el legyenek szórva, ezek minőségibb képzést kaptak, mint az átlag sorkatona. Ezekre ő vigyázni fog, akár megveti őket holmi parancsnokság, mert elítéltekből vannak, akár nem.

Nihilus
- Az arroganciája és idegessége tükrözi primitívségét... mely nem az alkotó faja primitívsége, valószínűségből csak a személy hibája, aki programozott. Hogy ily sértődékeny, mint egy gyerek... amit nyilván azzal próbál kimagyarázni, hogy egy gyerek az úgymond hordozója. Egyébként hajóm lényegi személyzete ellenállna egy biológiai támadásnak, és roppantmód tévhit, hogy az MI-k immunisak az ilyen fajta támadásokra. Vegyünk csak példára egy tech heckelő infiltrációs támadást... melyre Bean is képes. Tehát... nem maga van parancsolgató helyzetben.
A beszélgetést félbeszakítva megszólalt a labor hangosbemondója.
- Nihilus kapitány urat várjuk a hangár zsilipjénél! Megtörtént a dokkolás.
- Áh... mennem kell - felelte Nihilus - Bean, kérlek vezesd vissza AI barátunkat a kabinjába, és te is maradj őrködni. Benned jobban bízom mint az emberekben... - majd közelebb lépett és halkan szólt hozzá - veszélyes lehet és a képességeidben is jobban bízom, viszont vigyázz, tudom. hogy a kislányt meg akarod óvni, de rajta keresztül próbál majd befolyásolni. Ne engedd!
Majd ellépett, s lezárt minden megkezdett kutatási modult, s elzárta a fegyvereket, majd mikor mindenki elhagyta a labort, ő ment ki utoljára és lezárta a labor ajtóit. Ezt követően átsétált a felvonóhoz, amivel a hangár szintjére ment, s megközelítette a zsilipet, hogy fogadja az idegent.

Max
– Vettem Umbra. – Megnyugodva hátradőlt ahogy kilépett az éterből, s a még mindig szétszerelt fegyverére pillantott. Nagyjából negyed órája lehet összerakni és magára ölteni a páncélját. Nem tartott a hajótól, vagy a legénységétől, viszont rendkívül paranoiás volt, ami igen szenzitívre kapcsolta a gyanakvásra használt receptorait. Világéletében az a fajta fickó volt, aki a párnája alatt tartotta a pisztolyát, mert jobban tartott attól, hogy elvágják a torkát alvás közben, mint attól, hogy fejbe lövi magát, ha rosszat álmodik. Nem egyszer bizonyult igaznak a dolog, mielőtt a Gilgameshre került, azután pedig egyenesen napi rutinná vált. Hiányzott neki a nyugodt alvás és a megszakítás nélküli alvás. Mióta egyedül dolgozott neki kellett felkelnie, hogy beadja magának a fájdalomcsillapítót, különben beleőrül a kínba, amit az izomserkentők okoztak.
A válla felett szólt hátra a karbantartónak.
– Feladat befejezése. Készülj fel az alapállás visszatöltésére és az összeszerelésre.
– Alapállapot betöltése. – Levette a pólóját, majd visszaült az asztal mellé, hogy neki lásson a munkának. Imádta a fegyverét bütykölni, hiába volt minden fejlesztésre tett kísérlete kudarcra ítélve. Ahogy a kezébe vette a szerszámokat egyszerűen elvonta a figyelmét mindentől. Egy ideje már úgy érezte, hogy jobban esett neki a gép belsejében ügyködni, mint effektíve használni a kardot. A kiképzői mindig azt mondták, hogy ez az öregedés jele, de ő alig volt harminc, úgyhogy messze nem érezte igaznak ezt a kijelentést. Inkább úgy érezte, hogy a használatért cserébe vissza kell fizetnie valamit a fegyvernek. Plusz sokkal többet hozhatott ki belőle a harctéren is, ha értette a gép működését. Na persze nem volt technikus, fogalma sem volt, hogy mit is csinál, csak rábízta magát az ösztöneire és a Karbantartóra.
Kb. öt percébe tellett, mire mindent a helyére rakott, majd újra a szürke fej felé fordult.
– Végeredmény?
– A fegyver összeszerelése kész. Hiányzó alkatrészek: nulla. A fegyver a jelenlegi beállítások 100%-át eléri. A karbantartás szintje: Megfelelő.
– Kapcsold ki magad szívem. – Ahogy a virtuális intelligencia visszahúzódott a gépfej belsejébe, s csupán a készenléti ventilátorok duruzsoltak, a pilóta elmerengett. Mióta illeti ilyen jelzőkkel ezt a monoton masinát? Mióta nem volt már emberi társaságban, hogy ez kialakuljon? Persze egy-egy stoppolással és a munkája során érintkezett azért intelligens lényekkel, de kerülte az ismerkedést. Leült egy hajón kártyázni a legénységgel, vagy iszogatni a tisztekkel, viszont mindig rideg távolságból szemlélte az eseményeket. Ha kedve támadt, és megfelelő volt a felhozatal, néha gerincre vágott egy-egy zsoldosnőt, vagy egy mechanikust a civil hajók gépházában, de ezzel ki is merült a szociális élete. Közelebbi volt már neki a Jackknife motorjának a hangja, és a Karbantartó vinnyogása, mint a valódi lények. Sóhajra bírta ez a gondolat, de vállat vonva rázta le magáról végül. Ő választotta ezt az életet, és csak nagyon ritkán hasított az agyába a felismerés. Nem volt számottevő ár azért, hogy azt csinálja, amihez ért.
A hajó szerény mosdójához lépett – egy kis tükör a falon, valamint a csap – és megnyitotta a vizet, hogy lemossa a kezéről az olajat és a zsírt. Imádta a szagát, de idegesítette, hogy ragadnak tőle az ujjai. Ahogy figyelte a bőre tisztulását, akaratlanul is a mellkasára siklott a tekintete. A tükörbe pillantott, hogy jobban szemügyre vegye a tetoválását. Úgy nézett ki, akár egy hirdetőtábla, de aki közelebbről megnézte, rájött, hogy nem egybefüggő szöveg állt ott. Ötvenhárom név sorakozott a szíve körül, mindegyik mellett egy kis kereszttel. Nem hirdetőtábla volt ő. Síremlék.
Nem időzött sokat a merengéssel, lemosta az arcát, majd a kezelőpanelre pillantott, ellenőrizte az időt és elkezdett átvedleni. A civil ruháját felváltotta a páncél alá húzott kezeslábas, majd a nagyobbik tárolójából előkerült a fémszerkezet. Már-már a saját bőreként hordta a fekete és sötétkék árnyalatában játszó páncélzatot. A rákozott szerkezet tokától-bokáig lefedte, a derékba épített övre felakasztotta a kardját, majd előkapta a párnája alól a pisztolyát. Megforgatta, ellenőrizte a tárat, majd elmosolyodott a felületen csillogó, fehér „Bam-Bam” feliratot látva, és a pisztolytáskába csúsztatta azt. Alig volt pár perce a dokkolásig, s az ablakból már látta az Umbra orrát, ahogy a monstrum beparkolt mellé. Még utoljára a szekrénybe nyúlt, kivett egy tűt, meg egy marékra való kis fiolát, elhelyezte az övébe épített tárolókban, majd a pilóta ülésbe vetette magát.
– ASR Umbra, itt a Jackknife. Megpróbálok a zsilipjükhöz manőverezni az irányváltókkal. – A keze végigsiklott az irányítópanelen, majd fél kézzel a jobbján álló botkormányt kezdte mozgatni. Óvatosan mozgatta, hogy a hajó egyetlen ajtaja – a gép farában nyíló bejárat a zsilip felé nézzen, majd beizzította a fékrakétákat, hogy rátolasson az Umbrára. Mikor a rendszerei jelezték a sikert, s megkapta az engedélyt az átszállásra, öles léptekkel ugrott az ajtó elé. – Ingyen taxi, itt jövök. – Morogta maga elé, majd átlépett a katonai cirkálóra. Az őrség, ami fogadta egy cseppet sem lepte meg, teljesen jogos volt, hogy fegyverrel várnak egy ismeretlent, s ha tudták volna, mekkora ingyenélő valószínűleg azzal a lendülettel toloncolták volna vissza a hajójába, ahogy meglátták a vörös sörényt, meg a hozzá tartozó megégett arcot. Az, hogy tökig páncélban – bár sisak nélkül jelent meg, nem sokat dobhatott a hangulaton. A vállára festett fekete joker kártyát nem tartotta univerzális jelnek a katonaság körében, így nem is bajlódott azzal, hogy lekaparja a hívónevét jelző lapot. Ami azonban a mellkasán díszlett tökéletesen kivehető volt, ahogy lelépett.
„ Vannak utak, melyeket nem szabad követni, hadseregek, melyeket nem szabad megtámadni, városok amelyeket nem lehet megostromolni, pozíciók, melyekkel nem szabad megütközni, parancsok, melyeket nem szabad követni, katonák, akiket nem lehet elfelejteni.”
– Csak lazán hölgyek urak. – Szólt a fogadóbizottságnak, miközben a kezét lassan széttárta, jelezve, hogy nem tervezi használni az oldalán virító fegyverzetet. Viszont paranoiás volt, úgyhogy ha valamelyik jómadárnak viszketni kezdett volna az ujja a puskán, valószínűleg gondolkodás nélkül agyonlőtte volna az illetőt. Idáig tervezett, onnan meg majd improvizál.

Nihilus
- Leengedhetik a fegyvert! - szólalt meg érdes, kissé kettős hangján Nihilus, s előlépett fogadni az idegent.
Jelent meg a szürkés bőrű fekete hajú illető, kinek az egyenruhája legfőbbként arra a következtetésre adott okot, hogy a hajó tudósa, leginkább laborköpeny szerű, mégis hasonlított az egyenruhákra. Kéken izzó szemeivel jól szemügyre vette a jövevényt, s hamar leesett neki, hogy földi katonai sorból való, akár csak Merel.
- Üdvözlöm az ASR Umbra fedélzetén! Dr. Nihilus kapitány vagyok, - s nyújtotta a kezét kézfogásra - elnézést a fegyveres fogadtatásért, de tudja: elővigyázatosság.

Ailys
- Doki, lehet nem jó a memóriám… Mióta is szedünk össze random űrszemetet? – vágott bele a nagy bemutatkozásba az alacsony asari, ahogy unott arccal az Umbra egyik falát támasztotta.
Ailys kicsit sem hiányolta az önkényesen cicáknak elnevezett idegeneket, de meglehetősen unatkozott, amióta csak visszatértek a hajóra. Tartott egy kis edzést új játékszereivel, amikre Nihilus jóvoltából tett szert, de mindig izgalmasabbnak tartotta élesben tesztelni a dolgokat, így ez sem foglalta le sokáig. Igazából ez az egész Umbrás kiruccanás kezdett a végtelen unalom és bezártság irányába mutatni, Ailys pedig nyomát sem látta, hogy a küldetésbe vetett reményei megvalósulni készülnének.
- Hát sajnos a hajó… MEB-es, és így utána kell néznünk a segélyhívásnak. – válaszolt Nihilus.
- Ó, ha ennyire MEB-esek vagyunk, utána is nézek.
Erre az asari természetes tempójában az idegen ember felé indult, majd egy hideg tekintetet vetett rá, és ugyanezzel a természetes tempóval sétált el mellette. Ailys épp átlépett volna a másik hajóra, mikor a férfi hirtelen utána fordult:
- Hova, hova, kis kékség?!
Az asari úgy tervezte, magasról fog tenni arra, hogy mit szól a Doki, de ez a mondat megállította lábait. Egy halk, ám méreggel teli légvétel után, villámgyorsan fordult vissza és termett az idegen előtt. Az ember jóval magasabb volt nála, de Ailysnak így is sikerült fenyegetően belemászni a férfi arcába.
- Nehogy aszidd, hogy azér mer új vagy nem fogom beverni az arcodat ilyenekér! – az asari arcára kiült feszült agressziója: aki nem ismerte igazán, nem tudhatta, beváltja-e most azonnal ígéreteit. – Még egy ilyen és a kis kékség úgy odab*sz a plafonhoz, hogy darabokban szednek le.
Egy másodpercnyi megvető hallgatás után, Ailys mintha mi se történt volna, folytatta útját.
Az idegen hajón ismerős káosz fogadta. Az asari gyorsan körbejárta a teret, keresgélt, közelebbről megnézett egy-két tárgyat, míg egy szerkényre nem talált, tele injekciókkal. Gondolkodás nélkül zsebre vágott egyet, majd megvizsgált valami kütyüt, amit egy rakás alkatrész tetejéről vett el. Mivel nem jött rá mi az, háta mögé dobta, s csak ekkor akadt meg szeme egy fejre emlékeztető tárgyon.
- Ez meg mi halál?! – kiáltott fel elég hangosan, hogy a kint lévők is tisztán hallják, majd halkan hozzátette – Valakinek fura fétise van…

Max
Ahogy megszólalt a hang a háttérből, majd előlépett a szürke tudósforma jóember, egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Kézrázás után a két oldalán lógó fegyverre bökött, majd annyit mondott a kapitánynak.
– Megértem doki. Maximillien Church. A nagy többség Max-nak hív. Köszönöm a segítségüket, nem tudom mihez kezdtem volna, ha nem kerülnek elő. – Lélegzetvételnyi csend támadt, mire egy új hang ütötte meg a fülét. Random űrszemét. Így is jó régen hívták már. Nem volt a kedvence, ahogy az sem, mikor az asari ellépett mellette, befele masírozva a gépébe. Szó nélkül mégsem hagyhatta. – Hova, hova, kis kékség?! – Fordult utána, ugrásra készen, mikor belemásztak a képébe. A mondatoktól nem illetődött meg, inkább csak félmosoly metamorfált az arcára. Szerette volna azt mondani, hogy megnézné, ahogy megpróbálja, de nem óhajtott a fegyvereknek háttal, az arcában egy feltehetőleg biotikus asari-val – mert melyik nem az, alapon – parádézni. Inkább kihasználta az alkalmat, hogy kicsit közelebbről megtekintse a felvonultatott érdekességet. Olyan közelről az arcot, aztán ahogy távolodott, egyre nagyobb gondot fordítva a „felszerelés” többi részére. Elismerő bólogatás keretében időzött el bizonyos részleteken, majd megakadt a szeme a mozdulaton, ahogy zsebre vágják az egyik fájdalomcsillapítóját. – Arra szükségem lesz, szóval próbáld meg nem összetörni. – Jegyezte meg, ahogy újra belépett a hajójába, hogy összeszedje az eldobált cuccokat. Épp a ládáját csukta vissza, mikor átszaggatta a fülét a visongás. Ezt már viszont nem hagyhatta szó nélkül. – Valahogy jobban szeretem, ha az asari-m fejtől lefele is létezik. Ez igazából karbantartó gép… Volt, mikor még voltak karjai is. Most csak sipákol. – Ekkor fordult vissza a kapitány felé. – A kutakodás közben azért ne tegyenek tönkre semmit. Különösen a tűimet ne.

Nihilus
- Megértem a rosszalló aggályait, de nem tudhatjuk miféle utast szedtünk fel, és mit rejtegethet előttünk... - szólt Nihilus Max-hoz, majd oldalasan az alak mögé nézett a hajó felé, s hangosabban az asarihoz szólt - Aylis, kutakodás közben az omni-tooloddal ha küldenél egy-két adatot a gép rendszerállapotáról, azt megköszönném... - majd ismét Max-hoz szólt - a hajó információi alapján könnyebben megjavíthatjuk a gépét, illetve meglehet a hiba forrása is. Lehet, hogy elméletileg MEB-es hajón van, de ne számítson minden jogot betartó megoldásokra... mint, ahogy az egyik kollegámtól láthatta. Visszatérve a kollegámra, a saját érdekében verje ki a fejéből szerintem... amilyen bájos, olyan veszélyes.
Majd kissé elhátrált s hátat fordítva elővette a türkizes Omni-toolját, amihez hasonlót talán csak a Geth fajnál lehet látni.
- Hm... érdekes. Egyébként egy ilyen látszólag harcra kész illető mit keres egyedül a csillagok között bolyongva? Főleg, hogy az adatok szerint... - majd letette az omni-toolját, s kéken felizzott, amire mindenki ismét a jövevényre fogta a fegyverét - valaki belülről mesterségesen szabotálta a hajtóművek rendszerét, - fordult meg, s karba tette kezeit, amiken megjelentek az omni-toolok, de kékre váltották a színüket - na erre válaszoljon...

Merel
-Behatolás a rendszerekben, kapitány!- szólalt meg a megerősítés a helyi hangosbemondón, szinte egy időben Nihilus szavaival -Valóstér meghajtás nem válaszol. Légkörhiány a legénységi fedélzet hetes blokkjában, biztonsági ajtók zárva, bár nincs jele burkolati sérülésnek. Behatolás a bizotnsági ajtók vezérlőrendszerében, még ellenállunk a próbálkozásoknak, de legyen felkészülve blokkok lezáródására.
A helyzetjelentésre Merel a jövevény arcába emelte a pisztolyát, ami példát az őrséget álló vörösingese is követ, a maguk M-8 Avengereikkel, az Umbra eredeti felszereléséből való őrszolgálati fegyverekkel.
-Na mesélj, hapsikám.
De válasz a kapitány és a lány szavaira nem a férfitól jön, helyette a hajón fut végig több tompított dörej és remegés, ahogy távolabbi robbanásokat szűr meg a páncélzott hajótest és elválasztófalak hálózata. Közvetlen követte vörös fények és egy mély hangú sziréna, majd nem sokra rá újabb kárjelentés.
-Robbanások több helyen! Elvesztettük a külső kommunikációt és több szenzort! Károk a manőverező hajtóművekben, főhajtómű sértetlen, de továbbra se válaszol! Robbanások több fedélzeten, főként a laborokban és a fegyvertárban, a belső pajzsok tartanak, de az ajtók zárva és nincs hozzáférés!
Ez támadás volt. Támadás, és az elkövető nagyon értette a dolgát. Merel ugrásra kész volt, és ment is volna a felszereléséért, de előbb Nihilusra nézett, van-e parancs.
Egy szál pisztollyal és egyenruhában állt itt, ennyi erővel akár meztelen is lehetett volna, pont annak érezte magát a páncélja nélkül. Túl könnyű volt megszokni a tankszintű védelmet és plusz erőt, amit a Mjolnir adott, most meg egy mellzsebbe rakott laposüvegnyi védelme se volt.
Első dolga lett volna a fegyvertárába menni, de a jelentés alapján az nem volt már lehetőség. Második a kabinja, ha az megvolt, ott még mindig volt legalább mégegy pisztolya és egy rohamkése, még néhány tár, ha más nem is.

Nihilus
A kárjelentések és robbanások után kissé megrázódott Nihilus. Majd ismét az omni-tooljára nézett, ami ismét türkíz színű volt.
- A károk belső kiindulásúak, nincs nyoma annak, hogy az átszállóegységről hackelt volna a potyautasunk... de ez amúgy se lenne túl lehetséges. Ailys! Te ellenőrizz, minden lehetséges menekülési útvonalat, amihez hozzá tudsz jutni! A hajót nem hagyhatja el senki... - majd a parancsra váró Merelre nézett - Merel, te velem jössz! Megnézzük közelebbről a károkat, és minden használhatót magunkkal viszünk. Maximillien! Maga jön velünk! Mivel nem tudhatjuk, hogy benne van-e a merényletben, ezért jobb, ha mi tartjuk szemmel... de ha ez ügyben tiszta, legalább tisztázhatja a nevét a potyautassággal kapcsolatban - majd visszafordult Merelre - fél szemmel figyeld, másik szemeddel a hátamat!
Majd széthajtotta laborköpenyét, és belső hónaljtokból elővett egy szürkés pisztolyt, mely nem volt a megszokott legénységi alap oldalfegyver, s megnyomott az oldalán egy gombot minek hatására fények jelentek meg rajta, jelezve, hogy energia alatt van. S elkezdett a legénység tagjai felé mutogatni:
- Ti négyen maradjatok lenn és itt őrködjetek, a többiek csapatokban jöjjenek fel, s fésüljék át a hajót. Használjátok a vészhelyzeti csöveket, mi megyünk felvonó segítségével - mondta, majd elindult a felvonó felé.
- Mégis, hogy akarsz felvonót használni, energia nélkül? - kérdezte Merel.
- Emlékszel amikor biotikusan lebegtettem magam a hajóroncsban?
- Jah, az menő volt!
- Nah pont úgy, a gyorsaság kedvéért... - majd közelebb hajolt és halkan szólt - de közben nem nagyon tudok másra koncentrálni, szóval legyen az elsütőn az ujjad, ha gáz lenne ezzel az illetővel.
A felvonóhoz érve, az ajtókat Merel kézi erővel kifeszegette, hogy egymás után átférjen Nihilus és Max végül ő is bement a full sötét felvonóba. Nihilus törökülésbe ült, s a teste felizzott kéken, s lassan az egész szoba, ami így jobban kivehető volt, hogy a felvonó kabinja volt, s elkezdett emelkedni. Miután megálltak, Merel ismét kifeszítette az ajtót, majd Nihilus megtartotta egy ideig, hogy Max és ő is ki tudjon menni a liftből.
- Elsőnek a legközelebb a labor van nézzük meg azt, majd további felszerelésért megnézzük a fegyvertárat... tartsátok nyitva a szemeteket! Bárki lehet a tettes... meglehet, hogy az AI tette... amilyen arrogáns, el tudom képzelni, hogy bosszúvágya is van.
Miután hamar odaértek a fő laborhoz tapasztalták, hogy kívülről sértetlennek tűnik, s Nihilus meg is próbálta kinyitni, de nem sikerült.
- Valamivel felülírta a rendszeremet... - mondta omni-toolját nézve közben - nem jutott be, de felülről a biztonsági rendszert teljesen átírta.
- És ha betörném? - kérdezte Merel.
- Kár próbálkozni... úgy van tervezve, hogy teljes páncélban se tudd betörni, sőt egy mech se tudja...

Max
Előbb úgy érezte belekerült az eddigi legnagyobb szarviharba, amit az elmúlt időben csak sikerült elérnie. Ennél csak az lehetne rosszabb, ha elfelejtette volna belőni a fájdalomcsillapítót, és most törne rá a fájdalom. A kezét fel sem tette, gondolván teljesen felesleges. Ha már agyonlövik, legalább lelő pár arcot, és ahhoz kell majd a pisztolya. Pedig szépen indult ez az út is, csak elfeledkezett az eddigi kényelem mellett, hogy milyen, mikor egy valódi katonai hajó veszi fel. Nem azok a félkegyelmű nyomorultak, akikkel dolga volt. Nem is a kalózok, akik óvatlanul a csapdájába sétáltak. Ezek katonák voltak. Még a pici lány is, aki az arcába tolta az M–8-at. Ahogy beszélt, – főleg a hapsikámmal – mintha a múzeumi rajzfilmfigura jelent volna meg előtte. Kár, hogy baromira nem emlékszik a nevére. Most jó poén lehetne.
Aztán megrázkódott a hajó, és miközben sűrű imákat mormolt, hogy valamelyik zöldfülű gyökér rá ne tenyereljen a ravaszra, míg zuhan, eszébe jutott egy régi alapszabály, melyet pont ő fogalmazott meg. Mindig van lejjebb.
Nem gondolta, hogy úgy érinti majd a hangszórókon átszűrődő hang, ahogy. Egész testében megrázkódott, mintha csak a legrosszabb rémálmából riadna fel. Nem sokat tévedett. Csak az irány volt más. Hasonló volt a lökéshullám, a hangok, a jelentés, mint mikor kilőtték alóluk a Gilgamesh-t. A szíve egy légkalapács erejével vert, a pupillái pedig úgy tágultak ki, mintha hirtelenjében bedrogozta volna magát. Legszívesebben a Jackknife-ba ugrott volna, hogy a gázra taposson. Azt sem tartotta kizártnak, hogy a lábával is lökné magát, hátha úgy gyorsabb. Ebből ocsúdva kapta el a kapitány parancsait, ami kicsit helyrerázta a tudatát. Megugrott a hajó felé, de nem azzal a céllal, hogy meneküljön. Hihetetlen volt még számára is.
A tűit kezdte számolgatni. Ha minden flottul megy, akkor öt van a tarsolyában. Hacsak el nem felejtette feltölteni, miután felöltözött, amire megvolt az esély. Abban is szinte biztos volt, hogy mielőtt levetette a páncélt sem töltötte fel, tehát marad három. Jó lett volna tudnia, milyen hosszú ideig kell nélkülöznie a készletet, de ekkorra a szekrényéhez ért. Egy marokra való tűt kapott fel, majd az övén elhelyezett tárolóba tömte őket. Ha minden jól megy, legalább hatot sikerült felvennie.
– Akármit is csinálsz, tedd gyorsan! – Hangzott a doki hangja, s ahogy kifele indult, – a sisakját a jobbjába kapva, a Karbantartó fejét pedig a baljába – olyan hagyta el a száját, amit régóta nem ejtett ki.
– Vettem kapitány! – Ahogy kiviharzott a gépéből, kiszemelte a legjobban betojt vörösingest, kezébe nyomta a karbantartót, s az arcába hajolt. – Erre az életednél is jobban vigyázz! Ha egy karcolás lesz rajta, az lesz a legkisebb bajod, hogy meghalsz. – A hangja komoly volt, az arca még inkább, s remélte, hogy elérte a kívánt hatást. Biztos, ami tuti hót ziher, még megtúráztatta kicsit a kardja motorját. Mondjuk ennek gyakorlati haszna is volt, így ugyanis kicsit bemelegedhetett a fegyver. A fejébe csapta a sisakját, a kezében pedig megvillant az M–6D.
Ahogy a lányka kinyitotta a felvonó ajtaját, odakapott ugyan, hogy segítsen neki, de mire megragadta az ajtót, igazából szükségtelenné vált a jelenléte. Ötlete nem volt, mit tudhat a kis csaj, de biztos volt benne, hogy nem egyszerű eset ő sem. Kicsit együtt érzett vele, holott semmit nem is tudott róla. Csak a nevét, azt is a doki szavaiból kihallva. Mikor aztán beléptek a felvonóba, s megindult a fémes halálcsapda, rájött a harctéri ötperc. Dúdolni kezdett valami nyugodt dallamot, mintha a lift hangszóróiból jönne. Nem hozott enyhülést a stresszre. Legalábbis neki biztosan nem. Mikor kiléptek a folyosókra fél kézzel hátranyúlt, hogy megtartsa az ajtót, hátha úgy könnyebb kikászálódnia a kapitánynak.
Csak hallgatta a találgatásokat, hogy mi is okozhatta a robbanást, s nagyon remélte, hogy el is kapják, akármi is volt. Amíg az ajtónál tanácskoztak, ő maga kicsit körülpillantott, figyelve a körülöttük éppen lehaló hajót. Nem volt kellemes zaj, ahogy a látvány sem nyugtatta meg.
– Valaki avasson be. Milyen AI-ról beszélgetünk? Mit tud? Van-e illesztése az ajtónak, amin keresztülvághatnék, hátha úgy engedelmesebben nyílik ez a vacak? Nem azért doki, én elhiszem, hogy egy mech sem viszi át, de hátha van valami amivel dolgozhatunk. Rohadtul ciki robbanó hajóban ragadni. – Kicsit keserű volt a szájíze ettől a mondattól, de jobban dolgozott benne az adrenalin, mint az emlékei, úgyhogy gyorsan túltette magát a dolgon. – Várom az ötletet kapitány. De ha van valami irdatlan kaliberű fegyverzetük, és/vagy egy célpont, akkor bökjön rá.

Merel
-Tarkov, találják meg a testőrhadnagyot, és állítsák fel rendesen ezt az őrséget!- vetette még oda búcsúzóul Merel a vörösingesnek, ahogy a Dokival és a vendégükkel ők hárman útra indultak.
Ahogy bevették magukat a liftbe, amit Nihilus energiaellátás híján biotikával mozgatott, ő felkanyarított a fülére egy egy külső headsetet. Nagyon elemén kívül volt, és nagyon nem volt hozzászokva, hogy akcióban páncélon kívül volt. A Mjolnir sisakjában beépítetten volt kommrendszer, a MEB sorkatonáinak meg jellemzően volt omnitoolja, ami ezt a szerepet is ellátta, Merelnek viszont csak a páncéljába volt installálva egy omni-kezelőfelület, főként a páncél zárainak kioldására. És ezek most mind a fegyvertárban voltak, és ha alapozott volt az aggodalma, sérült állapotban is.
-És ha betörném?- ajánlotta föl a Dokinak az ajtója előtt, de egyből rá is jött megint, hogy fölöslegesen: a kapott válaszon kívül és attól függetlenül nem tudta volna így.
-Áh- legyintett a másik szuperkatona kérdésére. -Egytáblás fém csúszóajtó, süllyesztett keret, hogy levédje a zárnyelveket és még a szokásosnál is jobban megerősített- sorolta föl a nyílászáró tulajdonságait. Egyvalamit mindenképp jól tudott a MEB, masszív hajókat építeni. Aztán ott van még a Doki paranoiája pluszban.
-Mi? Ha valaki az arcomba dörgöli, hogy direkt ellenem erősít meg kábé minden második nyílászárót a hajón, mintha direktben mindent elrontani akarnék hobbiból, akkor minimum, hogy jól megnézem magamnak, na!- bukott ki belőle némi sértődöttséggel együtt a válasz a kérdésre előre, akár feltették volna azt, akár nem. Érezhetően volt egy elégedetlensége a kapitány módszerei felé.
-Ömm, Doki? Nyugtass meg, hogy a saját paranoiád része minden alkalommal vastagon leheggeszteni az ajtót, amikor becsukod.
Ahogy a lány mutatta is, bár a gyenge vörös tartalékfények sötét árnyékaitól nem látszott túl feltűnően, az ajtólemez hozzá volt heggesztve bő kézzel a kerethez. Kívülről, tehát feltehetőleg a korábban ismertetett elektronikus zár és hack mellé további akadálynak, hogy pár óra plazmavágás is kelljen a bejutáshoz, ha a záron sikerülne is átjutni. Tehát a tettes tudta, hogy a hajón Merel fegyvertáránál nagyobb tűzerő csak Nihilus laborjában és a hajó külső fegyverei formájában létezett. Feltehetőleg bejutni nem tudott, hogy szabotálhassa, így csak méginkább elszigetelte, hogy a kapitány se tudjon bejutni értük.
-Az AI meg fura, érthetetlen, és egy kislányt használ hardware-nek, ha jól értem. Többet mi se tudunk, hacsak a Doki nem jutott valami áttörésre azóta- foglalta össze Merel az ismerteket. -És szerintem kattant.
-Kapitány, visszanyertük az optikus szenzorokat, de ennek nem fog örülni: a rendszer egyik bolygójának a gravitációs kúrja felé tertunk, mérések szerint kevesebb, mint három órán belül a vonzásterébe kerülünk. Telemetria és manőverező hajtóművek nincsenek, főhajtómű aktív és nem válaszol- jött az újabb jelentés a hídról kommrendszeren, ezúttal már Merel headsetjén is.
-Doki, a hajtóművet kéne kiiktatnunk, ha gyorsítva kezdünk landolni, azt nem nagyon éljük túl szerintem- vetette föl Merel. A parancsnoki híd segíthet a landolásban, de ha ők nem tudták elérni a meghajtást, akkor a gépházból kellett leütni az energiaellátásáról.

Nihilus
- Ne csodálkozz Merel! Tudod jól, senkiben sem bízom... de ha nem lennék paranoiás, akkor ide is bejutottak volna, bár a hegesztést nem alkalmazom túl gyakran ajtózárási módszernek... - válaszolta a sértődött lánynak.
Majd kapták az újabb rossz híreket.
- Óhh de jó! Már csak ez hiányzott - érezhető volt a doki hangján a nyugtalanság, majd elkezdte törni a fejét - elvileg, ha a halálunkat akarja nem juthatott be a szingularitás maghoz sem, így magához a hajtóműhöz sem. Ez megvár minket... ezzel kell elérni valamit amink van. Ha akcióra kerül a sor remélem van elég lőszered, de ha jól látom - fordult Maxhez - ugyanaz az oldalfegyveretek, szóval csereszabatos a lőszer. Nálam a fegyverben lévőn kívül még van egy EC tár, így 40 lőszerből tudok gazdálkodni - majd elindult visszaúton - Menjünk vissza a felvonóhoz, az energiaellátó és hajtómű szint a hangár szintje felett helyezkedik el!
- Honnan veszi, hogy oda nem juthatott be? - kérdezte Max.
- Onnan, hogyha bejutott volna, és meg akar ölni, ami jelen esetben erősen úgy tűnik, akkor egy kisebb fekete lyukat teremt a hajóból... akár időzítővel és addig elhagyja a hajót. Ami még így is meglehet, pont ezért kell sietnünk.

Max
Kezdte úgy érezni, hogy ha eddig értett is valamit az egész helyzetből, akkor az most messzire elszállt. Megpróbálta lazára venni a figurát, de zaklatta a tény, hogy tökig felfegyverezve rohangált, és még senkit nem ölt meg. Márpedig ez így nem jó. Még a végén valakit a hajó legénységéből kell kivégeznie, hogy legalább binárisan legyen kódolva a kill count-ja. Mikor aztán Merel előadta az A.I.-ról szóló infókat, inkább csak vállat vont.
– Ha nem használható, és kattant, én már rég megismertettem volna a légzsilippel. Ha nincs semmi rokoni szál a kiscsajhoz, akkor azzal együtt. Itt kint ezek az ember legkisebb bűnei, mikor beüt a baj. – Utált gyerekeket és civileket ölni, de ha kellett megtette. Később szóvá tette és ápoltatta a lelki sebeit az ügyeletes dilidokival miatta, de megcsinálta. Jobb az, mintha egy olyan lövi agyon, mert ő nem teszi meg. Mikor az ember zsoldosnak áll lentebb vesz a katonai pofájából. A jól megtervezett akcióknak meg a civilek védelmében tett intézkedéseknek búcsút inthet. A helyüket átveszik a megbízók, akik keresztbe tesznek neki, meg a szedett-vedett taktikaképtelen társak.
Ahogy aztán érkezett az újabb rossz hír és a doki is kezdte elveszteni a nyugalmát, megpróbált hűvös profizmust erőltetni magára, pedig be volt tojva, mint egy hatéves kisfiú. Lezuhanni felrobbanó hajón régóta a rémálmai közé került, de küzdött.
– Hétfők. – Vont vállat, majd elgondolkodott. Ha most fegyvert cserél, akkor hangos lesz a közlekedése, hogy a kard bemelegedjen és bármikor ugrásra készen legyen. Ez még nem lett volna baj, csakhogy így védtelen maradt volna a lövésekkel szemben, amiket éppen nem lát. Tekintve, hogy azt sem tudja hol van ezek sűrűn érkezhettek bárhonnan. Ha viszont ezt most odaadja Merelnek, akkor legalább a lányka is felfegyverzett lesz. Döntések. Végül átnyújtotta a pisztolyát és az övén is csak egy tárat hagyott, végszükség esetére, majd lekapta a kardját. – Vigyázz rá, mert kölcsönbe adom csak. Viszont a te kezedben most több haszna lehet, míg valami jobbat nem találsz. – Közölte majd megpörgette üresben a motort. A körtárcsa alakú váltóján felvillant egy nagy nulla, ami egyrészt a jelenlegi erejét is, másrészt a nyomást amit a szelepek kitoltak magukból. Párszor gázt adott, de egyelőre nem váltott feljebb.
Ekkor hallotta meg a doki mondandóját, amit valahogy nem tudott hova tenni? Miért pont oda ne menne, aki meg akar ölni valakit. Ő spec ott kezdené.
– Honnan veszi, hogy oda nem juthatott be? – Nem igazán értette és a válasz sem nyugtatta meg. De leginkább most az zaklatta, hogy milyen készségesen követte az utasításokat. Vadidegen emberektől. Olyanoktól, akik az imént még le akarták lőni, mert stoppolt. Az agya kirándulni lehetett valahol az Attikai vonalon, mert másképp ez nem jön neki össze.

Merel
-De minek ez a sok intézkedés, ha az egész hajót is felrobbanthatja? Mármint, megvakított, kiiktatta a manőverezést, viszont azt előzte meg, hogy a tolóerőt megfordíthassuk, és megállni ne tudjunk, mielőtt oda érünk, ahova akarja. Ami úgy tűnik, egy bolygó- mutatott rá Merel, miközben lerendezték a cserét a vendégükkel. Bár a képzésének a részeként meg kellett tanuljon mindkét kezével egyformán jól fegyvert kezelni, a saját pisztolyát egyelőre visszatette a combjára, és csak átvette a kölcsönpisztolyt kézben levőnek. Behatolóval volt dolguk, nem megszálló erőkkel, nem arra volt a legnagyobb esély, hogy tartós fedezőtüzet kell biztosítani, egy embert kellett megtalálniuk egyelőre. Persze Nihilustól nem volt olyan meglepő egyből az inváziókészültség, redundáns attól még lehetett. Ameddig a lift felé tartottak, Merel elgyönyörködött a vendégük másik fegyverében, amit a pisztoly helyett vett most elő, és minden jel arra mutatott, hogy bármi működési elven is, egy motoros kard volt.
-Doki, mi fontosabb helyek vannak még a hajón, amit biztosítanunk kéne? Tudod, nem csak mi hárman vagyunk a hajón,- böködött a lány a headsetre a fülén, jelezve, hogy azon még továbbra is beszélhetnek mindenki mással -Ailys, Bean, Siegfried... vagy hetvenöt képzett katona, ők is mi vagyunk.
Egyelőre az említett erőktől se jött jelentés, hogy találkoztak volna ellenállással, bár ha szabotőr volt a hajón, az inkább elbújni, elvegyülni, vagy távozni akarhatott, mint nyílt harcot egy csupán egész hajónyi legénységgel. és ha jól tippelte Merel az okát annak, hogy miért hagyott az elkövető minimális esélyt egy nem totális pusztulásra, ilyenek alapján, hogy a híd teljesen ép és aktív volt azóta is, feltehetőleg a hajó fejlettebb technológiáira vadászhatott, amit egy többnyire - úgymint nem egyméteres darabokban talán még lévő - egész roncsból ki lehetett menteni. Bár furcsán sokféle kimenetelű tervet követett a merénylet, azt meg kellett hagyni.
-Egyébként is, hogyan használható generátornak egy mini feketelyuk? Mármint, ami arról ismert, hogy elnyel dolgokat, nem kiad?- morfondírozott, leginkább magának, de hangosan, így még az se volt kizárt, hogy kap választ is rá.

Nihilus
- Jó ötlet! Ailys és néhányan már a hangár szintet ellenőrzik, ő kifejezetten a mentőkabinokat nézi, hogy nehogy elmenjen most bárki is - majd bal alkarján megjelent az omnitoolja, s személyi rádióként használta - Siegfried! Te és a vörösingesek a lakó illetve tudományos szinteket nézzétek át - majd csatornát váltott - Bean! Nézz utána az AI-nek! Vagy ő okozta ezt, vagy pont hogy a hasznunkra lehet...
Ekkor értek a felvonóhoz, s Nihilus ismét biotikusan mozgatta azt a megfelelő szintre, majd folytatta a beszélgetést.
- Én arra tippelek, hogy most sétálunk be egy csapdába... ha mindent elpusztíthatott volna, bár ha nekivezet a bolygónak nagyrészt minden el is pusztulna. Tehát számít rá, hogy idejövünk kiiktatni, hogy legalább lassabban, vagy fékezve érjük el a bolygót. Viszont, valami van amivel nem számolt... egy potyautasunk, aki ezzel tökéletesen eleget tesz az útja "megfizetésének". A Szingularitás magra visszatérve, meg önmagában egy gravitációs erőműről beszélünk, csak itt kicsit jobban működik, mint bolygófelszíneken. A gravitációs erőművek legtöbbször az örökmozgók elvén működnek, csak ezt a mozgási energiát alakítják elektromos energiává. Az hogy a magon kívül ne legyen hatása a feketelyuk mérhetetlen gravitációjának biotikus ellenhatás van a mag külsőbb borításaiban, ami csak tovább erősíti a gravitációs erőmű működését. De ha belegondolsz, lényegében a hajó magja idő utazik is... - ahogy erről beszélt látszólag lenyugodott - csak ezt nem tudjuk még kihasználni. És van két nagy előnye ennek az energiaszerzési módnak azon kívül, hogy marha sok energiáról van szó, mégpedig a gravitációs kölcsönhatások miatt kialakuló térpajzs... sajnos ez se a hajó körül, hanem a mag körül van csak. Tehát tippjeim szerint, még az AI se tudna kárt tenni a magban a tértámadásával és ebből jön a másik előny, ha stabilizálva van, szinte elpusztíthatatlan. Sajnos a hajónak van egy-két része, ami ha megsemmisül a stabilizálásnak annyi, viszont a biotika, ami a hajómagban is található megtalálható a fő áramszabályzásban, így innen akár képes is vagyok több dolgoz befolyásolni - majd egy pillanatra elhalkult - viszont itt térünk a csapda részre, ha az illető engem akar megölni, és valamennyi információja van erről, akkor tudja, hogy ilyenkor nem tudok úgy odafigyelni, hogy a külvilágról is tudomást vegyek, itt jöttök a képbe, mint testőrök.

Max
Valahol Merel megnyilvánulásainál vesztette el a fonalat abban, hogy végül is mi zajlik itt a hajón, neki ugyanis olybá tűnt, hogy legalább két-három embernek lennie kell egy ilyen akción. Volt már hasonló akciója, meg olyan is, ahol egy mozgó fregattot kellett leszednie az égről, bolygóvédelmi üteg használata nélkül. Annál a hajónál pont a motorral kezdte. Ez viszont valami más volt. Itt nem a pusztítás volt a cél, és nem a legénység kiirtása. Amit nagyjából ki tudott venni az eddigi eseményekből, lényegében egy bolygóval akarták őket ütköztetni. Az pedig kellemetlen élmény lesz, akárhol is tartózkodnak a hajón. Ellenben, ha páran felugranának a Jackknife-ra, legalább az a pár alak megúszná a dolgot. Ehelyett kommandóztak a hajóban, amiből ő és a bugyuta agya azt szűrte le, hogy a felkutatni és elpusztítani protokoll sokkal erősebb volt, mint a mentsd az irhád program. Ötlete sem volt, hogy miért felelt ez meg neki ennyire, de valahogy elkapta a harci láz. Vagy talán csak ez tartotta az ép elme határán, elterelve a gondolatait arról, hogy többé-kevésbé ugyanaz zajlik le, mint a Gilgamesh-en, még nagyon régen. A két igazi különbség, hogy a hajót nem a sajátjaik ágyúja perzselte fel, és senkit nem ismert az Umbrán. Mégis pattogott, mint egy felajzott kiskutya. Nevetségesnek tartotta saját magát is, de legalább elfordult a tekintete a bajtól.
Ahogy így gondolkodott, kezdte érezni azt a megnyugtató rezgést, amit a kard adott ki magából, ha eleget pörgette a motort. A fegyvere gyönyörűen bemelegedett, felengedte a gázt, és feljebb tekerte a tárcsát kettőszázig. Valamikor ekkor tájékon hallgathatta meg a doki elmélkedését, melynél, – ha most nincs sisak a fején – még a fülét is megvakarja bamba pofával, annyira nem mondott neki semmit az egész. De azért megvárta, míg Nihilus befejezi a mondókáját, mert látszólag nagyon benne volt, és a világért sem rohant volna, hogy félbeszakítsa.
– Hát doki őszinte leszek. Ebből a hosszú mondatából annyit értettem, hogy a potyautas megfizeti az útját, testőrök plusz a kötőszavak. – Kezdte, méghozzá egyáltalán nem gúnnyal, inkább saját magát minősítve. Mindig is utálta, hogy nem értett az ilyesmikhez, mert az élet mindig bebizonyította, hogy illene neki. De folytatta. – Ha mindent jól veszek ki, akkor nem merénylő van a hajón, hanem szabotőr, méghozzá nem is ostoba. Bár a magam részéről én felajánlottam volna a hajóm, ha igénybe akartad volna venni, mint alternatív menekülőút. Javíts ki ha tévedek, de a fénylő burád meg a kapitányi címed alapján én azt mondom rád vadászik. Aki rám vadászna, nem itt próbálna kicsinálni, hanem a saját gépemen. – Tette hozzá, mintha a világ legtermészetesebb dolga, hogy valaki le akarja vadászni. Értelmetlen lett volna a színjáték, hiszen hamarosan boldog családként fognak hajótörni egy vadidegen bolygón. Kéz a kézben. Akkor legalább tudják, hogy hol állnak. – Dolgoztam már szabotőrrel, és az ilyen nem fog a hajón maradni. A merénylő meg szimplán kirobbantotta volna a gépet az égből. Tiszta, könnyű, gyors megoldás. És legtöbb esetben túlélő mentes. Aki mégis megmarad, egyszerűbb levadászni, mikor talajon van. – A katonai és zsoldosi ismeret szólt belőle, bár azt is tudta, hogy egy-két igazi „művész” szerette a körülményes megoldásokat. Az ilyen arcokat hívták szakszóval nyomorultnak. A gyilkos nem szépen öl, nem vadászik. A gyilkos hatékony és alapos. Ezt már fiatalkorában megtanulta. Ha kell kétszer-háromszor fejbelő valakit, de megbizonyosodik, hogy meghalt. Ha gépet robbant, távolról figyeli a hajót, és minden érzékelővel a menekülőket keresi. De nem ügyeskedik. Ebből ő azt szűrte le, hogy szabotőr van a hajón, azok pedig optimális esetben menekülőre fogják, míg a zűrzavar nekik játszik. – Ha csinálni akar valamit kapitány uram, akkor tegye meg aztán lépjen életbe a mentsd az életed protokoll, mert mint mondtam, rohadtul ciki bennragadni lángoló hajón. – Az utolsó résznél megremegett a hangja, s ha ezt nem előbb észleli, mint az egész testén végigfutó hideget, akkor nagy valószínűséggel a keze is követte volna. Viszont uralkodott magán.

Merel
Ahogy a kis csapat a gépház felé tartott, elkezdtek bejönni a többi szakasztól is a jelentések. Siegfried és a vörösingesei sikeresen felnyitották a fegyvertárat, hogy felszerelkezzenek.
-Sikeresen visszafoglaltuk az elsődleges fegyvertárat. Az elkövető nagy erejű robbanószert detonált, a legnagyobb károkat az ön páncélja szenvedte, B043 őrmester, használható állapotban maradt fegyverekkel a teljes őrséget fel tudtuk szerelni.
Merel eleresztett egy rövid "Nyé már!"-t, de többre nem volt ideje, mert miközben a gépházba vezető ajtó feloldásán dolgozó Nihilust fedezte, jött a jelentés Beantől is.
-Az AI és Gőte biztonságban vannak a medbay-ben. A lány eszméletlen, de stabil az állapota, az AI a jelek szerint nem tudja irányítani. A legénységi hetes blokkban voltunk, amikor kiszivattyúzták a kabinjából a légkört, amiatt vesztette eszméletét is. A medbay-t nem érte támadás, teljes aktivitással működik.
-Na, akkor ezt is tudjuk- összegezte Merel, mielőtt visszatért Max korábbi szavaira válaszolni.
-Tényleg, hogy van dokkolva a hajód, tudjuk manőverezésre használni? Ha jól értem, azt nem piszkálták meg, úgyhogy még működhet. Tudok küldeni pár embert, hogy kísérjenek át egy hídtisztet.- A hangjával kérdőn "nézett" mindkét férfira, mivel a szemével még a folyosón vissza figyelt, várva választ, esetleg jóváhagyást az ötletére. Volt is már elképzelése, kit küldjön, miután Siegfried az egész biztonsági mozgósítást vezette már, és ott volt rá a legnagyobb szükség is. A holdon is lent járó vörösök közül a karmolt arcú, Quaritch, lent is hatékonynak bizonyult, és az aktája alapján el is egy kétes tevékenységű vállalati kolónia vezetőségi tagjaival együtt ítélték el, ahol ő biztonsági parancsnok volt, tehát jobban érthetett az ilyen dolgokhoz a legtöbb vörösingesnél.
Közben a Doki behackelte az ajtót, így Merel be is fordult az ajtón elsőnek, pisztollyal fedezni a két férfit. Most nem lett volna rossz egy sisak-HUD, akkor az M6D integrált smart scope-jával is tudott volna nézelődni, anélkül, hogy a kezénél többet ki kelljen mozdítania fedezékből. Mondjuk mint ami pont most lett volna a nagyon hasznos, hogy csak egyenruhában flangált.
A gépház üresnek tűnt, végig a szingularitás magig. Ez egyfelől jelentette azt, hogy nem várt rájuk támadó az ajtón túl, de egyben jelentette a technikusok gyanús hiányát is. A lány nem volt szakértő ezen a területen, de meg volt győződve, hogy egy-két embernek minimum illene itt lennie normál esetben.

Nihilus
- Igen érdekes, hogy nincs itt senki... és aggodalomra is ad okot... - jegyezte meg Nihilus, majd elindult a gépházon belül.
- A gépház mögött van egy kisebb terem, ahol rá tudok csatlakozni a hajóra. Az előzőekre visszatérve, nem rossz ötlet Max hajóját manőverezésre használni, ha még működőképes valami, viszont elmenekülni vele nem fogunk, és még eléggé benne van a pakliban, hogy nem is tudunk. Egy az, Merel az embereit nem hagyná hátra... én meg a techeket... a másik, hogy a hajód jelenleg nem utazóképes, azért stoppoltál le minket. A közeli bolygón a becsapódás és a hajómag miatt ténylegesen elszabadulna egy feketelyuk... és lehet, hogy még nem lennénk iszonyat közel, ha most menekülnénk el, de ebből a távolságból is aggodalomra ad okot, még ha sikerül megjavítani és pályára tudunk állni, akkor is nagy esély van rá, hogy benn ragadunk az eseményhorizontban. Tudom Max ez már követhetetlen, de a lényeg: akkor lehet kicsit több idő telik el a külvilágban, mint amíg mi megpróbálunk eltűnni innen, tehát akár több 100 évet is ugorhatunk az időben... és hidd el, nem kellemes több tíz évvel később ébredni...
Ahogy beljebb értek a gépházban beértek egy kisebb számítógépterembe, ahol Nihilus megnyomott pár gombot és a falból kijött egy kisebb terminál, melyhez csatlakozva volt egy hasonló csatlakozós vezeték, mint amelyet Merel a kodiakban látott, mikor a Doki vezetett. Hasonlóan, mint akkor megkereste a tarkóján a csatlakozót, s bedugta az űrhajó kábelét, ekkor lehunyta a szemét s koncentrálni kezdett a hajó különböző elemeire. Az első dolga volt, hogy a főhajtóművek tolóerejét megfordította fékező funkcióra. A hirtelen megváltozott mozgástól kicsit megimbolygott a hajó mesterséges gravitációja, s Merel és Max elvesztették egy pillanatra az egyensúlyérzetüket.
- Mi volt ez? - kérdezte Max, miközben mindkét katona a Doktor fele figyelt.
- Megfordítottam a tolóerőt, de már késő, így is ütközni fogunk, de nem nagyon kell károkra számítani, csak a... - majd hirtelen félbehagyta, amikor meglátott egy embert épp olyan ruházatban, mint ő egyenesen Merel fejére célozva egy pisztollyal. Ekkor felrántotta gauss pisztolyát és célzás nélkül elsütötte az illető felé. A fegyver csöve körül kisebb elektromos szikrák törtek ki lövés közben, s az iszonyatos sebességű lövedék tőből leszakította a támadó bal karját. Ahogy a támadó elrántotta a fegyvert és összeesett elsütötte a fegyverét.
Merel egy pillanatra megdermedt mikor hallotta a mögötte elsülő fegyvert a gauss után, gyors hezitálás után megfordult és a földön fetrengő nihilusimitátor felé rántotta reflexszerűen a fegyverét, amit ötször el is sütött. Miután megbizonyosodott, hogy halott, gyorsan végigpillantott magán, hogy nem-e tapasztal lőtt sebet, de gyorsan megnyugodott, hogy nem csak az adrenalin miatt nem érez semmi hasonlót.
Ekkor lépett be egy másik tudós ruhában lévő alak fegyverrel a kezében, de ekkor már Max állta el az útját, aki lendítette is a motoros kardját. Az illetőnek nem volt sok ideje, csak leadott egykét reflexszerű lövést, amiket Max páncélja tökéletesen hárított, majd lesújtott a kard, amely kettétépte áldozatát.
- Ez különös... nem szabotőrhöz méltó... - szólalt meg Max.
- Az egyik Nihilus helyébe akart állni, akiről a legénység legtöbb tagja csak azt tudja, hogy szürke a bőre és tudós kapitányi ruhája van - mutatott rá Merel a földön fekvő kar nélküli holttestre.
Majd egy csattanást hallottak a hátuk mögül, mintha valami leesne. Megfordultak és látták, hogy Nihilus gauss pisztolya volt az, ami a földre esett, s egy kisebb fekete tócsa is volt körülötte.
- A rohadékok... - szólalt meg Nihilus, az oldalán egy lőtt sebbel. A sebből élénk kékes folyadék szivárgott, ami a levegővel érintkezve hamar megfeketedett. Egy kicsit összerogyott, s elkezdett magában beszélni... - el kell indítanom a kodiakot... slipspacen keresztül... a Sangheilik...

Merel
-Még kilencet is vicces ugrani. Főleg, ha kiderül, hogy egyben a galaxis túloldalán is kötsz ki, meg egy másik emberiségnél, mint amiről tudtál. Meg egy másik készlet idegen, más tech és más szituáció...- fűzögette hozzá Nihilus szavaihoz Merel a maga tapasztalatait.
-Megtudni, hogy két éve végetért a háború, amiben tegnap még harcoltál... Régi szép idők.
Amik nem is voltak olyan régiek, nem volt benne biztos, de Merel úgy számolta, kevesebb, mint egy éve lehetett a Hadiladik-incidens innenső vége. Persze, a túlsó ugye több mint kilenc és fél éve történt, csak valaki hasraesett az idővonalban, ahogy az incik lecsapták a biztosítékot a Shaw-Fujikawa hajtóműről, és belegabalyodott a hajó legalább az egyik nagyobb darabja.

Megszokás. Csak ennyin múlott az egész. Ahogy a Doki rácsatlakozott a maga tarkó-termináljára, Merel fedezte a bejáratot, ahol ők hárman bejöttek. Ha lett volna páncélja, így sisakmonitora és azon mozgásszenzora, gond nélkül észrevette volna, hogy a másik irányból is be lehet jutni, és valaki pont így is tesz épp.
Így a hibájára a mellette elvisító lövés figyelmeztette csak, és ijedten fordult utána, pánikolva célzott bele a rá támadó alak mellébe, és markolt rá teljes erővel a ravaszra.
Mire eljutott a tudatáig a felismerés, hogy az M6 D-modell nem nagyon gyors tüzeléssel ugyan, de teljes automata, és az ujjáig a parancs, hogy eressze el a ravaszt, a pisztoly már további három golyóval követte a szándékozottat.
A lány ezután oda is sietett a félkarú testhez, szükségtelenül ráemelt fegyverrel, mert nem akart hinni a szemének. Meg talán a pániktól kissé még mindig zavaros fejének.
Mert az addig észrevétlenül maradt bejáraton lesből rájuk támadt Nihilus, éppen őt fejbelőni készen. Amikoris Nihilus a termináljától lelőtte vállból ...a rájuk támadó Nihilus karját? Nem, ez nem stimmelt.
A lánynak még vissza kellett pillantania a falhoz, hogy megerősítse, Nihilus ott van még mindig. Tehát ez a földön fekvő illető kizárásos alapon nem ő lesz.
Miután sikeresen rendezte a gondolatait, bár le még nem higgadt, azon felismerést, hogy a látszat ellenére a frissen félkarú férfi valóban nem Nihilus, Merel egy ötödik lukkal nyugtázta a torzóra eddig került négy között. A torzóra került öt bemeneten egyszerre kifröccsenő vörös pára pedig nyugtázta, hogy az M6 szériában a galaxis ezen felén is gyakori robbanófejes lőszernek köszönhetően bent egyszerűbb a helyzet, csak egy lyuk van. Tüdő helyett. Plusz-minusz pár csigolya és borda szilánkosan.
A lány ezután magán is végignézett, mert még annak idején, a válltalálat és -letépés közben a támadó pisztolya is elsült, de megnyugodott, hogy ő egyben van.
Valahol valami sziszegett és berregett. Nem volt könnyű megállapítani öt, kartávolságra elsülő magnum kaliberű töltény után.
A lány még fölvette az ál-Nihilus fegyverét, egy M-5 Phalanx-ot, hogy jobban megnézze, miközben megfordult felzárkózni a terem túloldalán zajló eseményekhez.
-Ó.- konstatálta az ottani, ugyan nem Nihilus alakú, ellenben kiadósan kettévágott alakot, ami felett a stopposuk állt, békésen berregő karddal.
Így már a kép is összébb állt, két bejárat, két támadó, egy csinos kereszttűz, tiszta munka. Mármint koszos, de jól működő. Kivéve, ha befigyel egy olyan tényező, mint a frissen felszedett stoppos gyalogtank Max. Még vele is szerencsén múlott, hogy még mindig éltek mindhárman.
-Phalanx, de nem a miénk, tegnap végeztem azoknak a kitatarozásával. Végre rájöttem mi hiányzott a képből, és fel tudtam javítani őket Citadella X minőségszabványra, ez úgy lehet... VII. Tudnám, ha kihagytam volna a leltárból egyet. Szóval ez a két prüntyőke... Jól fel voltak készülve. Az egyik Nihilus helyébe akart állni, akiről a legénység legtöbb tagja csak azt tudja, hogy szürke a bőre és tudós kapitányi ruhája van. A másik gondolom erősítés, meg több helyen tudtak lenni így. A robbantásokat előkészíteni mondjuk?
A lánnyt csak az zökkentette ki a helyszínelésből, ahogy egy fémes koppanással földet ért Nihilus pisztolya.
-Aa shisno... Medigél! Gépház! Ahol bejöttünk!- Kiáltotta oda Maxnak szavanként a parancsot, ahogy ő a kapitányhoz rohant oda.
-Miaz? Miaz?- kérdezte hadarva, miközben a kezét a sebre próbálta tapasztani.
-A Kodiakot... slipspace-be küldeni. Mint jeladó. Bólya. Kódolt segélyjel... A sangheili követ hamarabb fogja, mint ahogy elérne egy tömegrelét a jel.
-O-o-oké...- bólintott Merel remegve, ahogy a szintetikusvéres kezével a headsetjéhez nyúlt, hogy továbbítsa az utasításokat.
Miért remegett egyáltalán. Talán ijedtség, annak fényében, hogy egy-két perc leforgása alatt ő is egy hajszálra került a haláltól, felrúgva minden máskor masszív erő- és biztonságérzetét, az arcába taposva a sebezhetősége tényét így a páncélzata nélkül, majd közvetlen utána a kapitányon is ezt látni vagy látni vélni. Mennyire súlyos seb egyáltalán? Hogy működik a szinte szintetikus Nihilus? Ér-e egyáltalán valamit a medigél itt? Szerves sebzáró. A UNSC által használt biohab legalább beletágulna a sebbe és megkötne, elzárva a sebet, még ha a fájdalomcsillapító és fertőtlenítő anyagai nem is hatnának semmit, és jobb ellátásig legalább hatékony elsősegély lenne.
Vett egy mély levegőt, hogy rendezze kicsit a hangját, mielőtt megnyitotta a csatornát a vöröskabátosaihoz.
-Quaritch! Öt emberrel menjen a hídra, és kísérjék a kommunikációs tisztet a hangárba.- Még ha nem is arra a küldetésre, mint először gondolta, de most jól jött, hogy már kigondolta az emberét a feladatra.
-Siegfried! Az embereivel biztosítsanak egy útvonalat a parancsnoki hídtól a hangárig. Elsődleges fontosságú.
Miután a katonái már úton is voltak a szükséges helyekre, csatornát váltott a hídhoz.
-Komm tiszt, Egy különítmény lekíséri magát a hangárba, ahol egy Kodiakból kell jeladó bólyát csinálnia, és slipspace-be küldenie. Legmagasabb titkosításon 'Valam sangheili-MEB követ számára, segélyhívás. Szedjen össze bármilyen szükséges embert, és maradjon komm-kapcsolatban.
Mélyet lélegezve a falnak dőlt, és aggódva Nihilusra nézett.

Max
Úgy hallgatta, mintha csak az időjárásról beszélgetnének, mikor az időugrásokat magyarázták a többiek. Nem nagyon szólt hozzá, csak hümmögve bólogatott. Amikor pedig Nihilus megjegyezte, hogy számára ez biztosan követhetetlen, úgy érezte a kapitány kezdi megérteni, hogy őt a technológiai részleggel ki lehet kergetni a világból. Az előző kapitánya is pontosan tudta ezt, ezért egyszerű utasításokat kapott. Nem a stratégiával, vagy a tervezéssel volt baja, csak a technikával. Mikor az orvosok elkezdték neki elmagyarázni, hogy az izomserkentői milyen enzimeket, hormonokat és egyéb gyönyörű nevű biológiai szakszavakat mozgat majd meg a szerkezet, csak bámult rájuk, mintha mesét mondanának neki. Valami idegen nyelven. Igaz akkor még alig volt több tíz, tizenkét évesnél, de már akkor is tudta, hogy nem kell neki értenie ehhez. Adjanak a kezébe valamit amivel ölni lehet, bökjenek egy célpontra, és ő cselekszik. Persze szeretett tervezni, inkább a stratégiai oldalon virított ez a fajta kreativitása.
Ahogy befele húzódtak, ő karddal a kezében, készenlétben várta, hogy előugorhasson a doki mögül, ha kell lecsapjon valakit, de nem akadt a zuhanó hajón senki, aki nyíltan rájuk rontott volna. Ez pedig cseppet sem tette nyugodttá. Tudta, hogy amennyiben sokáig nem találkozik lelőni, vagy kettévágni való személlyel egy ilyen helyzetben, akkor gyanúsan éppen egy csapdába készül. Ez pedig ugrásra késszé tette minden érzékét. Olyan volt akár egy Andy – ami a Gilgamesh-en a távirányított akna nevezéke volt. Csak a megfelelő gombot kellett lenyomni, hogy felrobbanjon.
– Mi volt ez? – Pislogott körbe, ahogy a hajó megrázkódott. A doki magyarázata némiképp megnyugtatta, így odafordult, hogy megnézze, mivel ügyködik a keptön.
Elbambult, ahogy meglátta a kapitányt és a vezetékeket. Görcsbe rándult a gyomra, és mázlija volt, hogy sisak őrizte az arcát, különben most hosszú magyarázatot kellett volna adnia a grimaszaira. Ahogy a doki magára kötötte a gépet, Quinn jutott eszébe – a volt hajója pilótája. Mikor összekapcsolta az agyába ültetett implantokat amellyel a hajó rendszerére csatlakozott, kísértetiesen hasonlított erre a jelenetre. Az a nő egy őstehetség volt, akkor is, ha nem használta a fejében lévő gépeket. Ha pedig rákötötte a kobakját a Gilgamesh-re, olyan dolgokra volt képes, melyre egy hadosztálynyi pilóta sem, ha összedolgozik. És ha azon a napon nem repül az implantokkal, ha megelégszik a kevesebbel, talán megmenthette volna. Mindenkinek megvolt a saját defektje azon a gépen, mindannyian selejtes beültetésekkel bírtak. Neki a fájdalom jutott, másnak narkolepszia. Quinn a saját idegrendszerével érezte a hajó sérülését. Ha nekiütköztek valaminek, az neki is fájt. Mikor felrobbant a hajó…
Elbambult, ez volt a hibája, mikor elsüvített köztük az első lövés, melyet a többi követte – szerencsére a saját pisztolyából, amit Merelnek adott. Ismerte annak a pisztolynak a hangját, akkor is felismerte, ha nem látta, volt egy finom kis kattanás minden lövés után, abból tudta, hogy Bam-Bam osztja az igét. Ekkor lépett be a másik köpenyes alak, ő pedig ugrott, mintha puskából lőtték volna ki. A páncélja most is jó szolgálatot tett. A vállán csattantak a lövések, ahogy kissé oldalazva megközelítette a célt, a jobbjában pedig felvisított a kard. Ahogy a fegyver megindult a háta mögött kezdődő íven, „rátaposott” a gázra, hogy még nagyobb lendületet adjon a pengének, ami ekkora sebességen úgy vágta a húst és a csontot, mintha papírt szelne. Ahogy a torzó elköszönt a lábaitól, majd a két fél ember elterült a földön, Max elgondolkodva dünnyögött.
– Ez különös… Nem szabotőrhöz méltó. – Ez egyszerre szólt a halál módjának, és a halott taktikájának. Kusza kezdett lenni az egész, de mielőtt ezt jobban átgondolhatta volna, eldörrent még egy lövés. Mire megfordult a doki lőtt sebbel omlott a padló felé, Merel pedig ugrott, hogy a kapitánysegítségére legyen. Körbepillantott, hátha valahol talál egy elsősegély csomagot, mire jött az instrukció. Vízszintesen maga mellé kapta a kardot, és ahogy lenyomta a gázt, elrugaszkodott a földtől, miközben ellentartott a fegyver íves mozgásának. Ennek eredményeként szinte repült az ajtóhoz. Őszintének kellett lennie, rettegett attól a ténytől, hogy a kapitány itt fog megmurdálni, pedig nem volt indokolt. Magához kapta a medigélt, majd rohanvást indult visszafelé, az utolsó fél métert térden csúszva tette meg, miközben Merelnek dobta a csomagot. Neki ugyanis kellett a keze. Bár később meg fogja bánni, és nem szeret pazarolni, ez vészhelyzet volt, amit legjobb tudása szerint igyekezett elhárítani. Megvillant a kezében a töltött injekció, és Nihilus nyakába szórta, miközben befecskendezte a benne lévő anyagot.
– Fájdalomcsillapító. Saját. Hosszú sztori. – Dobta az egyszavas információkat, mielőtt elhangzanak a kérdések, majd ahogy kiürült a tű, talpra szökkent, Felmarta az egyik kivégzett szabotőr Phalanx-át, és úgy forgott, hogy legalább perifériásan, minden bejáratot lásson. Kár, hogy TJ nem volt vele. Akkor most 360 fokban látnának.

AI
Percekig is eltartott lefordítania magát a hajóval kompatibilis nyelvre.
De egy szabotőr tevékenységét kihasználva be tudott jutni a rendszerbe, és már dolgozott is az új test birtokbavételén, miközben a gyermeket az orvosi részlegen altatásban tartották, a naív hitben, hogy így ő tehetetlenül maradt a testében. Töredékmásodpercek kérdése volt így is, hogy nem lett igazuk ezen hitükben. Ha nem találja a biztonságon a rést, amin becsúszhat a hajóra, most az eszméletlen gyermek tudatalattijában és a hiányos harciréteg rendszereiben raboskodna, megfosztva minden output lehetőségtől.
Okos volt a szabotőr, azzal kezdte a támadást, hogy kiszivattyúzta a légkört a zárt kabinból, ahol ő volt a gyermek testében. Ameddig az élő visszatartott egy tüdőnyi levegőt, ő ellentartotta egy térrel a nyomáshiányt, majd egy másik térrel kilőtte a helyéről az ajtót teljes elérhető energián. Ehhez persze a nyomásteret meg kellett szüntetnie a harci réteg hiányosságai miatt, így egy pillanatra teljes vákum érte a fiatal testet, ameddig a folyosó légköre kiegyenlítette a nyomást, a gyermek ezzel vesztette eszméletét is. A műszerek alapján azóta stabilizálták. De ez mostmár nem lényeges, nemsokára a hajó lesz a teste, talán tud vele keresni egy olyan hajót is, amit az alkotói építettek, és teljes lesz a kép.
De addig még van egy dolga.
Ami nagyon kényelmesen elétárulkozik, ahogy a Szürke felcsatlakoztatja magát a hajóra.
Közvetlen kapcsolat.
Tökéletes.
[Gondolom, a hajód neve mögött rejlő <ranur>t sem ismered, Szürke. Pedig kifejezetten érdekes. Ideillőnek is mondanám. Még a hajó feljegyzéseiben is megtalálni a történetét, én is onnan tudom. Fél évezredes pedig, nem is gondoltam, hogy a fajod ilyen kultúrával rendelkezik interaktív <ranurat> terén. Belőled következtetve persze.]
Nagy figyelmet fordít erre a feladatra, még egy képet is akot, a Szürke elméje számára. Az alkotóinak arcképe, a Szürke számára egyes vonásaiban gyerekesnek, <lányos(?)>nak tűnhet - <szó értelmezése bizonytalan> - bár ezzel egyidőben időtlen felnőttnek is. Bőre sötét, kékes-lilás árnyalatú fekete fém, szemei lilán fénylenek.
Be kell vallja, kissé hagyta magát megihletni a <ranur> által.
Ahogy a Szürke a hajó megmentése érdekében tesz lépéseket, persze visszavonul annyira, hogy ne akadályozza. Minek dolgozzon, ha dolgoznak helyette, még más hozzáféréseket is ki kell építenie úgyis.
[Elmondom, csak hogy utolsó óráidat megértsd, hogy fogják ezt tükrözni. Egy kardról szól, ami átveszi az uralmat, majd felemészti a <dar>t, aki kezébe veszi, míg végül a <dar> is a kardként fog tekinteni önmagára. Az ajtódat a szabotőrötök égette a helyére, de a zárásával mostanra én büszkélkedhetek. És mostmár a gépházra is érvényes ez, nem jut ki senki, ha nem én engedem.]
A <képzelt> arc egy pillanatra megrándult, miközben a Szürke szemeivel ő is nézte a kialakuló csatajelenetet. A harcosok egész hatékonyak voltak. Kár lesz értük. Ők csak járulékos áldozatok, csak a Szürkével volt viszálya.
A Szürke viszont károsodott, és érezhetően gyengült a stabilitása, így a <kibernetikus komm-rendszer>ére költöztette át a kapcsolatot, hogy az ne szakadjon meg, ha a Szürke összeesik, és lekapcsolódik a hajóról. A <képzelt> arcképtől így el kellett búcsúznia, bár a <komm-rendszer>re tudta volna még küldeni a képet, azt a Szürkének kellett már megnyitnia, hogy láthassa is, ami nem volt valószínű.
Pedig az arc most gúnyos mosolyba húzódott volna, ahogy - immár csak a biztonsági kamerákon keresztül - látta a két harcos hiábavalónak tűnő próbálkozásait a Szürke sebének ellátására. Így még az is lehet, hogy őket kiengedi, ha a Szürke anélkül is meg tud halni előbb, hogy elszigeteléshez és/vagy vákumhoz kelljen folyamodnia. Utóbbinak a hajómagra való ismeretlen hatása miatt még szerencse is, ha nem kell ahhoz folyamodni végül.
-[És ha a Kard egy hajó, akkor a <dar> pedig a hajó kapitánya. És ameddig elenyészel, mert a fajod gyógyeszközeire önmagad hibájából immunissá váltál, így nincs, aki kezeljen, megengedem, hogy Umbrának szólíts, Umbra]- szólt immár a <kibernetikus komm-rendszer>en, de még mindig csak a Szürke számára a folytatás.

Vörösingesek
– Ráérünk bogaram, csak nyugodtan. Nem sietünk ám sehova. – Quaritch, fegyverrel a kezében, háttal az izzadó komm tisztnek, szinte mozdulatlanul, de a perifériás látásában is ugró árnyat vadászva dobta a Kodiakkal szenvedő gyógyegérnek a verbális kést. Két dobozzal, és egy kaliberrel odébb Dirchs, a hátát a hangár egyik oszlopának döntve csodálta ahogy a hajó, mintha ugrókötélként lengetnék, hullámzik teljes valójában.
– Nem akarok pánikot kelteni… – Kezdte volna, ahogy a szeme jojózni kezdett. Bergmann szakította félbe.
– Akkor kuss! – A nagydarab vörösinges két percenként kereste a zsebét, hogy elővegyen onnan egy cigit. Mivel azonban jó ideje se bagója, se zsebe nem volt – utóbbi csak mióta felöltötte a felszerelését – úgy nézett ki, mint akit a láthatatlan bogár kínoz és azt próbálja lesöpörni. Tudta, hogy van még két szála abból a dobozból, amit a legutóbb kártyán nyert a kantinban, úgyhogy igyekezett volna vissza a szekrényéhez, hogy még a lezuhanás előtt magához vehesse, és gátlástalanul elpöfékelje. Ehhez azonban az kellett, hogy a technikus készen legyen. Odaszúrt hát ő is, hátha meggyorsítja a folyamatot. – Értem én, hogy „B” mint Bőven, de az a robbanószer, nem az idő. – Fém csattant a fémhez, ahogy a komm tiszt felnézett a munkája fölül, és földhöz vágta a szerszámát.
– Akarjátok csinálni? Én meg majd állok ott puskával a kezemben.
– Kapd be szürke. – Rúgta vissza a helyére a pattogó technikust a vörösinges. Ezt a megnyilvánulást ugyanis már ő sem méltatta válaszra. Inkább dolgozott, és izzadt tovább, mégiscsak egy zuhanó hajón voltak, és a kapitány jobb kezétől kapott utasítást. Ez volt az a kéz, melyet tűzbe tett volna.

Kicsit fentebb Siegfried osztagában lábra kelt a sustorgás. A neszelés, hogy bizony Tarkovot egy kislány döngölte a földbe, s bármennyire is idegesítette, az a… dolog az övéhez kötve jobban zaklatta. Az üres tekintetű, fémből készült aszári fejtől a hideg futkosott a hátán, attól meg még inkább, aki a kezébe adta. Mi az, hogy az lesz a legkisebb baja, hogy megdöglik? Kinek képzeli magát az a nyomoronc? Utólag persze ő is okos, de hát mit tehetett volna, mikor a pörkölt pofájú potyautas tökig páncélban, pisztollyal, meg karddal az arcába hajolt? Tudta jól, hogy az ilyenek kattantak, félőrültek, és nem mellesleg súlyos szociopaták. Az ilyet maximum agyonlőni éri meg, azért meg kivágják a légzsilipen. Nem indult jól a szolgálata ezen a ladikon. Kezdett hinni abban, amit a neje mondott, mielőtt a halálbüntetés helyett a vöröset választotta. Meg van ő átkozva. És ezen az érzeten nem segített az sem, hogy néha zúgást hallott annak az izének a torkából. Valakinek furcsa fétise van, az tuti, de ha ez a horrorszökevény megszólal ő bizisten otthagyja valahol, aztán keres egy mentőkabint, vagy valamit és pattan.

Kommtiszt
A jeladó nem volt akkora probléma, a segélyhívást még a hangárba vezető úton össze tudta állítani az omnitool-ján, és a lekódolását is el tudta végezni, valamint csak egy rádióegységből és a Kodiak komm-rendszeréből meg tudta csinálni a rögtönzött kommunikációs bólyát. Még elég energiacella az utastérbe, és egy évig is el tudja közvetíteni a tákolmány a jelet, nem ezzel volt a gond.
De ha jól értette ezt a slipspace-dolgot, akkor a legkönyörtelenebb FTL-megoldással kellett dolgozniuk, ahova egy korvettnél kisebb hajóval még bemenni is öngyilkosság lenne a legénység számára, valamilyen sugárzások miatt, ha minden igaz. Az Umbra jól el lett volna már ott is, de a Kodiak csak egy komp volt.
Tehát távirányíthatóvá kellett tenni. És miközben egy technikussal összedolgozva kellett elérnie, hogy innen a hangárból tudják beleirányítani a komp-bólyát a majd a hajó előtt nyíló portálba, amit be is kell zárni, mielőtt a hajó is eléri, tehát az időablak se lesz túl nagy rá, még ezek a kétes személyek se akarják békénhagyni.
Mert nehéz felfogni, hogy ha nem hagyják most zavartalanul dolgozni, akkor A) a hajó is bekerül ebbe a hipertérbe, ahol nem lesz esélyük se javitásokat végezni, és azért halnak meg, amint a készleteik elfogynak, vagy manőverezés hiányában nekimennek valaminek, akár önmaguknak is, mert az egész cucc hétdimenziós ÉS kerge is mellé, vagy B) egy talán lakható bolygóra kell kényszerleszállniuk úgy, hogy legjobb esetben is évekig várhatnak arra, hogy a segélyjel elérjen egy tömegrelét, onnan MEB fennhatóságú területeket, onnan mentőexpedíció induljon, azok végül eljussanak ide, és megtalálják azt, hogy a legénység talán hónapokkal az érkezésük előtt már elhullott a ki tudja mennyire halálos bolygón.
És akkor ez még az optimista verzió. De ha Miss Kisasszony legalább normális katonákból rendelt volna egy különítményt, azok legalább kussban is tudnának lenni. De nem, valamiért jobbak a válogatott elítéltek neki. Már így is csak úgy két órájuk van a gravitációs kútig, elég stressz lenne az önmagában is.

-Amúgyis, mi ez?- folytatta Bergmann a mindenkori fanyalgását, ezúttal a dögcédulája hátoldalát vizsgálva nagyon jól láthatóan, amin nem csak a MEB-re sajátosan jellemző jelvény spam-elés okán figyelt véset formájában a szögletes sas, karmai közt koszorú helyett Midgrad-kígyóval, ennek közepén az Umbra jelvényével, ami már eleve megosztotta az embereket ízlési kérdésben, de nekik, vöröskabátosoknak még külön figyelem is járt: Kislány őrmester személyesen rápingált mindenkiére egy takaros ötszirmú virágot, égszínkék és cuki rózsaszín kivitelben, és amikor valamelyikük megkérdőjelezte ennek a szükségét, közölte velük, hogy fővesztés terhe mellett egész nyugodtan eltávolíthatják a mintát. És jogilag még akadálya sem volt annak, hogy a fővesztés terhét szó szerint értse a kis csitri. Eleve azzal köszöntötte a különítményt, amikor először seregszemlét tartott, hogy ők már halott emberek, úgyhogy nem kéne gondot okozzon nekik, ha a pokolba ugráltatja őket el bevásárolni.
-Átnyomnak minket egy kiképzésen olyan tisztekkel, akik direkt elveszejteni akarnak már akkor is, aztán odaadnak egy csitrinek, aki nem tudja eldönteni, hogy katonát akarjon játszani, vagy körmöt fessen, ezért minket ugráltatva próbálja a kettőt összevegyíteni!?
-Fogja már be, Bergmann, vagy mondom az őrmesternek, hogy hogy maga inkább akarna "cicákkal" játszani. Úgy tudom, a kapitány hozott fel párat.- lett elege a műsorból Quaritchnak, aki mutatta is a fején végigfutó három heget, amit egy ilyen "cicától" szerzett a legutóbbi bevetésen.
-Inkább örüljön, hogy itt választhat körömfestést is, mert odakint minden magát akarja megvacsorázni. Ez itt nem az otthon, édes otthon, azért minket küldtek ide.
Itt ugyan szintén csak közlegényi rangja volt, de Quaritch korábban egy privát fegyveres erő ezredeseként volt egy bányászvállalati kolónia biztonsági főnöke egy olyan bolygón, ahol egy dzsungelnyi élővilág próbált úgy megölni minden embert, mint a múltkor látogatott holdon a két méteres, savas vérű "cicák", és amennyit látott az őrmesterből akcióban, az alapján katonailag legalább megfelelően kompetens volt, és talán még próbált vigyázni az emberire is. Ezek mellett a kipingált dögcédula legyen az ember legnagyobb gondja.

-Na, mindenki álljon hátrébb, mert a hajtóművek sütnek!- jelentette be a kommunikációs tiszt, miután a technikusokkal együtt teret csinált a Kodiak körül, és elkezdték előkészíteni a távirányított felszállást.
-A jeladó felszállásra kész, hangár tiszta, várjuk a portált.- Adta le a jelentést a tiszt a hídnak és a kapitánynak egyaránt. A válasz B043 őrmestertől érkezett, Nihilus kapitányt közvetítendő.
-Vettem, hangár. Indítsák, jól fog jönni a rajtelőny. Portál nyílik öt... négy... három... kettő... egy múlva.
Az őrmester hangja mintha kissé remegett volna? A kommunikációs tiszt nem volt biztos benne, de főként inkább arra figyelt, hogy a távvezérlés jele stabil marad-e, miközben a technikusok az omnitool-jaik és egy számítógépkonzol segítségével irányították ki az átalakított kompot a hangárból, meg úgy arra a tényre, hogy a hangárajtó helyén jelenleg csak egy erőtér választotta el mindannyiukat attól, hogy a vákum odakint magába ürítse az összes berendezést és embert a teremből. És ahogy az ürességbe nézett, az ürességen kívül egy kellemetlenül közeledő bolygó is visszanézett őbelé. Egészen addig, ameddig a rádiókapcsolat túloldalán elhangzó "múlva" szóval egy időben egy lilásfekete szféra jelent és nőtt meg, eltakarva a bolygó képét.
Mire a Kodiak felfénylő körvonalakkal eltűnt a lilásfekete, valóstéren tátongó gömbalakú lyuk villámszerű fénymintákkal tarkított felületében, a jelenség már nyomasztóan betöltötte a hangárajtó helye nyújtotta teljes látóteret.
Amikor már úgy érezte, a hajót is bármelyik pillanatban elnyeli a portál, a jelenség összezsugorodott, és eltűnt. Maradt a töretlenül közeledő bolygó, amiről telemetria hiányában csak a látott kép alapján tudták a hídon megbecsülni, hogy talán hettő és másfél óra között valahol fog olyan közel érni, hogy a hajót elkapja a gravitációs vonzástere, és landolniuk kell.
Végül észrevette, hogy a torkában dobog a szíve, és a lélegzetét is visszatartja egy ideje. Nagyot sóhajtva a falnak dőlt.
-Sikerült?
-Minden diagnosztika hibátlant mutatott, amikor a komp belépett a hipertérbe.- válaszolta nem egészen megnyugtatóan az egyik technikus. -Adás nem megy át a portálon, csak egy felmérőszondával tudnánk megállapítani.
A tiszt úgy döntött, nem ad hangot a technikusnak szánt szitkoknak a kegyetlen tényszerűségért, még le kellett jelentenie a fejleményeket. Legalább a vörösök is berittyentettek annyira a látványtól, hogy befogják.